Esett

Már ideje volt, mert még hó sem nagyon volt. De most is például rettentően kellemes tavaszi idő van, süt a nap. Jó lenne egyet kirándulni, tegnap el is határoztam, hogy szervezek valami túrát. Legszívesebben sífutni mennék Yosemite-be.
Van egy új posztdokunk a csoportban, egy srác, és ő is vörös. Sokkal jobban mint én, elég vicces. A lány, aki majd jön interjúra pedig lengyel. Drukkolok, hogy ő legyen (lengyen...) a legjobb jelölt, mert szívesen felvennék egy lányt. Néha kicsit hiányzik a női társaság a munkahelyen, és sokszor azon kapom magam, hogy a testbeszédem is teljesen férfias.
Egy érdekes könyvet olvasok, az a címe, hogy "The Elements of style". A könyv érdekes elegye a nyelvtannak és annak, hogy hogyan kell helyesen központozni és rendezni angol mondatokat. Tetszik, mert néha amikor anyanyelvűek belejavítanak a mondataimba, akkor nem értem, hogy miért.
Nahát, hogy itt még a verebek is szebbek... Most először néztem meg, hogy mi is az a pirosfejű madár, amit látni szoktam, az előbb is itt ült egy az erkélyen. Házi pirók a magyar neve. A nőstény olyan, mint a veréb, de a hím ilyen:

New Yorkból jelentkezünk

Némi kihagyás után. Hétfőn Chicagoba mentem egy konferenciára. Picit unalmas volt, viszont kitaláltunk egy jó kis témát, nagyon lelkes vagyok. Egész idő alatt Argonne-ban voltam, csak a vendégház és az szinkrotron közötti 500 métert tettem meg három napon keresztül. Tegnap este átjöttem New Yorkba, ahol Tamás és Eszter már két hete tanyáznak. Eddig csak sötétben láttam a várost, és egyelőre inkább a sötét oldalát láttam átvitt értelemben is. A város nagyon piszkos (ezek után más szemmel fogom nézni San Franciscot), a szemetet nem kukákba teszik, hanem zsákokban van kihajigálva az út szélére. Nem nagyon tudom ezt igazából felfogni. És persze hemzsegnek a patkányok és a csótányok. De szó szerint, a metrómegállóban tegnap mindenhol láttunk jó pár patkányt. Hogy lehet ez? Szóval remélem, hogy ma a napfény mellett vidámabb dolgokat is fogok látni. Tegnap éjjel későn jöttünk haza, mert Tamáséknak egy kurátorral kellett összefutniuk.
Viszont feltöltöttem a bostoni képeket. Ott kb. egy hónapja voltam egy konferencián. Boston nagyon tiszta... A többit a képek alatti feliratokon olvashatjátok (még nem fejeztem be, de most mennem kell). És mint látható, teljesen el voltam ragadtatva a felhőkarcolóktól és a belőlük kialakuló nagyon érdekes tükröződő felületektől. Sok ilyen kép lesz.

Irány dél!

Kiruccantunk. Jensnek kellett egy pecsét az útlevelébe, amit csak a határon adnak. Egy ideig filóztunk Kanadán, de azért az mégiscsak kétszer olyan messze van. Pénteken indultunk (én csapot-papot itthagyva, de jó is volt, mert kezdtek a hullámok összecsapni a fejem felett), reggel hétkor, és 4-kor már San Diegoban is voltunk. Egy belvárosi motel volt a főhadiszállásunk. Vicc, hogy a közelben volt egy nagy falfestmény, bálnával, amire rögtön mondtam, hogy Wyland, és tényleg az volt! Wyland művészetével Hawaii-n volt szerencsénk közelebbről megismerkedni -- iszonyú giccses bálnákat, delfineket stb. fest, szobor meg minden, ami csak elképzelhető. De ez egész jó volt mondjuk.
Este elmentünk sétálni a partra, ahol betévedtünk egy hajókiállításra. Két tengeralattjáró és négy vitorlás horgonyzik, sajnos csak kettőre volt időnk, de ez is nagy élmény volt. A vitorlás a Star of India, ami gyakorlatilag az egész világot bejárta, és a világ legrégebbi épségben fennmaradt fémtestű vitorlása. A hajó egy része kiállítás más hajókról meg a hajók történetéről, és volt benne egy makett az SS Great Britainről, ami Bristolban van kiállítva, és ahol szintén már jártam. A vitorlásnál is érdekesebb volt a szovjet B-39 tengeralattjáró. Fantasztikus volt, és egyben félelmetes is, főleg ha az ember látta a Das Boot-ot mondjuk. Azt persze nem értem, hogy miért volt olyan hihetetlen mennyiségű kábel meg csatlakozó, kapcsoló, szelep, kijelző meg minden benne, főleg, hogy nem volt két egyforma. A kiállítók valószínűleg teljesen komolyan vették azt, hogy felidézzék a hangulatot, amit egy korhű csótánnyal tettek teljessé.
Másnap átruccantunk Tijuanaba. Egy kicsit izgultunk, mert mindenki mondta, hogy veszélyes, meg ez meg az, de persze nem volt semmi. Hihetetlen mennyiségű kritikátlanul ronda giccset viszont láttunk, de csak azt. Ezenkívül viagrát lehetett kapni minden mennyiségben, meg gondolom más cuccokat is, de az nem nyilvános. Végigsétáltunk a túristacsapda utcán, amiből kikeverdve egész nyugodt kis várossá vált Tijuana. Visszafelé ettünk egy kis mexikó kaját (pont olyan, mint Kaliforniában), majd visszasétáltunk a határhoz. Meg csináltunk egy "zebrás" fotót. Ezek a mexikóiak teljesen lököttek, szamarakat festenek be zebrának, de nagyon-nagyon gagyi!
Kb. két órát álltunk sorba a határon, de nem volt olyan vészes, mert nem volt halálosan meleg, és érdekesek voltak az emberek. Persze megismertük Tijuana összes mozgássérültjét, szegények ott kéregetnek reggeltől estig. De alapvetően normális volt az egész, kb. olyan Moszkva (ma Széll Kálmán) téri hangulat uralkodott. Visszavillamosoztunk San Diegoba (mert villamos visz a határhoz) és kimentünk a tengerpartra.
Több strand is van, de ez olyan, hogy nem mertem fürdőruhára vetkőzni (mondjuk nem is volt kedvem a hideg vízbe bemenni), mert egyszerűen mindenki tökéketesen nézett ki a parton. Szerintem ezek az emberek nem is csinálnak mást, csak konditerembe járnak. De komolyan. Volt pl. egy csaj, alig volt rajta még fürdőruha is, és valami hihetetlenül feltűnő, piros, magassarkúban lavírozott be a sétányra. Egy pasas csak annyit mondott neki, hogy jó a cipője. Ha-ha. Jó szöveg.
Másnap elmentünk a másik tengerpartra, ahol normális emberek voltak zömmel, kicsit lötyögtünk, ettünk egy sütit meg ilyenek. Utána elmentünk két sörfőzdébe, megkóstoltunk pár sört, este meg elmentünk az állatkertbe. Lejártuk a lábunkat, de érdekes volt. Csak nekem nem jön azért be ez a nagyon amerikai tempó, én az állatkertben az állatokat szeretm nézni, és nem "szórakozni" akarok.
Elvileg akartunk még egy napot nyaralni, valahogy úgy, hogy a hegyeken át jövünk haza, de végül ma hazajöttünk, mert fáradtak voltunk, meg sok a dolgom. Ez végülis még nem nyaralás volt, csak egy a hasznost kellemessel összekötő kiruccanás.
Képek szöveggel itt.
A végszó San Diegoról pedig az, hogy jópofa város, egész élhetőnek tűnik, de közel sem olyan innovatív, alternatív és intellektuális, mint San Francisco.

Madarak

Már régóta meg akarom mutatni, ahogyan ezek a madarak a mobiltornyokon ülnek. Valószínűleg ez egy szuper kilátóhely lehet nekik, lehet sütkérezni, stabil, hierarchikus, és ki tudja, talán a  mikrohullám melegít is (remélem azért nem, szegény madarak). Jens kapta le őket a minap.

A hangom visszatérőben, bár mackós. Holnap sífutunk egy Yosemiteben, kipróbálom az lécem meg az új cipőm, amit vettem hozzá. 

Bent pörög a munka, programozok, meg csinálom az előadásomat Atlantára, és lassan el kell kezdenem a francia konferenciára is készülnöm. És lesz egy munkalaptopom is, egy MacBook Air! Alig várom.

Hálaadás

Hm, már megint nem írtam vagy két hete. Először azért nem, mert nagyon rossz kedvem volt. Cézár múlt hét kedden meghalt. Szegényke nagyon rosszul nézett ki már aznap reggel is, és délben amikor hazamentünk megetetni már alig bírta. A kezemben halt meg. Még jobb formájában csináltunk róla egy rövid kis videót.

Tényleg nagyon szomorú voltam.
---
Azóta azért történtek vidámabb dolgok is. Most pl. volt egy négynapos szünet, mert csütörtök Hálaadás napja volt. Meghívtuk Adaméket és Oliveréket vacsorára. Volt kétféle töltött kacsa, pörkölt, gombaleves, Emily csinálta a köreteket, Karin pedig palacsintatortát hozott. Kicsit elhúzódott, mert a sütőt rosszul kapcsoltuk be, emiatt a kacsa másfél órán át gyakorlatilag langymelegben pihent. Karin "egyébként" terhes, úgyhogy Sarah-nak hamarosan (kb. 7 hónap múlva) lesz testvére.
Fekete pénteken, azaz a Hálaadást követő alapvetően vásárlásról szóló napon vettem egy iPhone-t. Nem mintha le lett volna értékelve, de már régóta terveztem. Most ez az új játékszerem. A hétvége többi része biciklizéssel, főzéssel, pihenéssel telt. Zongoráztam is párszor, bár kevesebbet, mint terveztem. Ma pedig bementünk San Franciscoba fényképeket csinálni, és ha már ott voltunk, akkor elmentünk Oaklandben a Trappist sörfőzdébe is.
Múlt héten volt egy pár interjú. Az egyik jelölt nagyon szimpatikus volt, egy zimbabwe-i fiú, eredetileg bányásznak tanult. Megtudtuk, hogy Zimbabweben a bányamérnököknek egy évet a bányában kell dolgozniuk, igaziból, lent, és rendesen fizikai munkát kell végezniük, mint a közönséges bányászoknak. Ez nálunk is így van?
Megpróbálok majd kicsit gyakrabban írni, mert most tényleg nem is jut eszembe hirtelen más az elmúlt napokról. Viszont ha arra vagytok kíváncsiak, hogy hogyan telik Julie és Sebastian földkörüli útja, akkor ajánlom az ő blogjukat.

Kajla-Kónya

Azaz hawaii-ul Kailua-Kona. Itt laktunk, a tavalyi szállodánk tőszomszédságában, egy apartmanban. Ez az apartman olyan, hogy ezt láttuk a teraszról reggelente:

Ezt meg esténként:

A köztes időben rengeteget búvárkodtunk, láttunk egymillió színes halat (köztük egy csomó humuhumunukunukuapua'a-t is). Az utolsó nap ráadásul együtt úsztunk kb. 50 delfinnel! Nem vicc, egyszercsak megjelentek, és 1-2 órán át az öbölben gyakorlatoztak, szép, rendezett alakzatokban. Karnyújtásnyira jöttek fel tőlünk levegőért.
Voltunk aztán Hilo-ban is, odefelé láttunk vízesést:

Sőt egyben fürödtünk is:

Meg láttunk egész pofás tengerpatot is:

Láttunk megkövesedett erdőt, és úsztunk vulkánikus medencékben a tengerparton, este pedig elcsíptük a naplementét és a Holdat a Mauna Kea-n:

Ezeket az állatokat láttuk még:

Meg még zebrát, meg lámát, és még egy csomó színes madarat, meg kajakoztunk is, de igazán nem akarom lelőni Mama beszámolóját, úgyhogy nem is rakok fel több képet. Még maradjunk annyiban, hogy tegnap meg elmentünk még Point Reyes-be, ahol az osztrigaevés előtt, még a világítótoronyból megpillantottunk egy szürkehátú bálnát... Mit mondjak még?

u.i.: azt mondhatnám, hogy még csótány is volt, nem is egy, de ez részletkérdés.

Karalábé

Ma töltött karalábét csináltam ebédre, főzés közben született ez a kép. Jól sikerült egyébként, mármint az étel. Szeretem az olyan recepteket, amik igazából nem is receptek, csak van egy alapötlet (töltsük meg a karalábét), van egy helyzet (mi van a hűtőben), és kész is. Ezek mindig gyorsak és finomak, és ráadásul még kreatívnak is érzem magam utána.
Reggel nagyon korán keltünk (persze csak magamhoz képest, de nekem a fél hét az hajnal), hogy megnézzük a német-argentínt. Jól lesöpörték a copfosokat, szinte már sajnáltam őket. Maradona meg egészen úgy néz ki, mint egy drogbáró, mellesleg feltehetően az is. :)
Délután elmentünk megint az éves vásárra Pleasantonba. Simogattunk kiskecskéket, pöttyös őzet (alias Bambi, 2 hetes volt!!!), kengurut, néztünk malacfutóversenyt, furcsa embereket, és az összes egyebet, amit tavaly is. Minden geilség, műbalhé és kultúramentesség ellenére jó volt az egész.
Bent kezd kicsit kevésbé stresszes lenni a munka, rájöttem, hogy már bőven többet csináltam, mint ami ráfér egy poszterre. Ezen kívül két cikkünket is elfogadták. Idén egész sok cikkem lesz.
A jóga továbbra is szuper, tudom, ezt mindig írom, de sokszor szinte meglepődöm magamon, hogy miket tudok már. Pl. pénteken le tudtam tenni a tenyeremet a földre nyújtott lábbal állás közben. És valahogy a fájdalmat is sokkal jobban tudom kontrollálni, valahogy ki tudom kapcsolni az egészet.
Na és akkor most jöjjön egy pár érdekesség. Miközben arra kerestem rá, hogy egy Bohr az pontosan hány Angström, ezekre bukkantam rá:
1. Nem elég, hogy Niels Bohr és a fia is kapott Nobel-díjat, az idősebb Bohrnak volt egy híres matematikus testvére is, Harald. De ez is smafu, mert ez a matematikus testvér ráadásul az ezüstérmes dán olimpiai focicsapat egyik ékessége is volt. Ez milyen?
2. A programokban fellelhető különböző típusú hibákat híres tudósokról nevezik el (ezt tudta valaki?). Pl. a Borhbug az olyan, ami csak bizonyos bemeneti paramétereknél jön elő, a Heisenbug pedig olyan, hogy cak futáskor jön elő, hibakeresési módban nem. A legviccesebb (de talán a legőrjítőbb) a Schrödinbug, ami egészen addig nem jelentkezik, amíg valaki belenéz a kódba, és rájön, hogy lehetetlenség, hogy ez a program valaha is futott (Schrödinger macskája analógiájára). És valóban, a program megszűnik futni, egészen a hiba kederítéséig (ami ráadásul általában annyira összetett, hogy meg sem találják, csak valahogy kijavítják).
Ha valaki pedig az olajfoltot szeretné követni, annak ezt a New York Times oldalt ajánlom.

Bréking

Na jó, nem annyira bréking már, mert vasárnap történt. Szóval elmentem futni, kocogok, kocogok, amikor félúton egyszer csak megláttam egy kismadarat, ami kiesett a fészkéből. Nagyjából 5-6 métert zuhanhatott, mert csak pálmafák voltak a környéken... Élt még, így felvettem és hazavittem. Először kicsit megitattam szívószállal, utána pedig felhívtuk Sebastiant, a madárszakértőt. Bár elsőre azt mondta, hogy esélytelen, hozott kukacot a kertjükből, Julie pedig szerzett fecskendőt a laborból. A kukacokat benyomta (illetve benyomtuk neki), és a bébiétel is tetszett neki.
Délután borfesztivál volt, amire Jens nem akart jönni, mert fájt a torka, így én otthon hagytam őt a madárral. Mire hazaértem, addigra elvitte a madarat egy menhelyre, mert félt, hogy félrekezeljük... Pedig szerintem ment volna, már volt is hétfőre jelentkező, és utána is meg tudtuk volna oldani. És egy ilyen kis izé 1-2 héten belül repül. De legalább azt megtudtuk, hogy vöröshátú cinege. Csütörtökön lehet telefonálni a menhelyre, akkor tudják megmondani, hogy hogy van. Az egyik lábujja szerintem el volt törve, de az szerintem akár még meg is tud gyógyulni.
Itt egy kép:

És van egy rövid videóm is:

Képek

Van még egy szép Polaroid képem a virágomról:

A másik meg, hogy az intézeti kanadai vadludaknak született két kicsinye. Sebastian fotói:

Lovaglás

Tegnap végre elmentünk lovagolni. Azért végre, mert igazából már két éve ezt kaptam születésnapomra, de sose mentünk el. Point Reyes környékén voltunk, egy farmon. Útközben megálltunk Fairfaxben, ami már igazi Észak-Kalifornia, azaz hippiváros. A város tele van bicikliboltokkal, ingyenes internetes kávézókkal és érdekes boltokkal. Itt ebédeltünk. A farmtulaj egy német nő. Nem kérdeztünk rá, de elég erős akcentusa volt. Azóta is furdal a kíváncsiság, hogy hogyan kötött itt ki...

Én a képen látható lovat, azaz Ponchot kaptam, Jens meg Jacket (további képek). Vicces volt, mert általában én vagyok a félős (hullámok, meredek sípálya, hullámvasút stb.), de az állatoktól nem félek, sőt, hiszek benne, hogy az értelmes állatokkal lehet kommunikálni, főleg olyanokkal, hogy ló, kutya, macska stb. Alligátorral nem próbáltam még... Szóval a lényeg, hogy Jens eléggé félt, és nagyon meg volt illetődve a lovon. Rám is azért egy pár percig átragadt, főleg, hogy én kaptam a legvadócabb lovat, ami rögtön azzal kezdett, hogy előreügetett a csoportban, mert nem tetszett neki a helye. Jó volt nagyon, mert néha ügettünk is, és én rá is tudtam venni a lovamat, hogy ügessen, meg arra is, hogy álljon meg. Poncho egyébként minden alkalmat megragadott, hogy legelhessen, ezt hagytam, de aztán sikerült mindig abbahagyatni vele, amikor indultunk. Szerintem elég jól ment összeségében.

Este az Alehouse-ban ettünk Julie-ékkal. A Pliny the Younger (kedvenc szezonális sörünk) már elfogyott... Kész szerencse, hogy pénteken ittunk belőle -- állítólag 12 óráig tartott a hordó...

Ma izgalmas nap lesz, mert Ravi jön állásinterjúra. Nem arra az állásra, amire én jelentkeztem, hanem egy kísérletire. Már négy embert meginterjúvoltak, de egyik sem tetszett nekik szerintem, és most próbálják visszacsábítabi Aachenből. Vagy ilyesmi. Kíváncsi vagyok, hogy mi lesz!

Szerintetek?

Kiegészítés az előző bejegyzéshez. Itt van két kép, az egyiket én csináltam (elromlott a vaku a gépemen sajnos, így homályos), a másik egy hivatalos csótány. Hát nem ugyanaz a kettő?

Csota történt

Tudtam, hogy egyszer itt lesznek, de nem mondhatnám, hogy ez örömteli várakozás volt. Aztán négy napja egyszercsak ott volt. Apró, fekete szemeivel rámnézett, mintha csak azt mondaná: "Ne hidd, hogy rajtakaptál. Azért látsz, mert mi azt akarjuk, hogy láss. Hogy tudd: itt vagyunk, és figyelünk. Mától minden közös, és nincsenek titkaid előttünk". De mindezt csak utólag értettem meg, mert találkozásunk nem tartott tovább egy szemvillanásnál. Elegáns félkörívben tűnt el a fridzsider alatt.
Próbáltam hinni, hogy ez csak valami átvonulás volt, és nem egy bentlakó csótány.
Tegnap megjelent a második. Ez nem hírmondó volt, inkább csak a falu bolondja, amiért fényes nappal mutogatja magát. Még azt is türelmesen tűrte a mennyezet és a fal találkozásánál ácsorogva, hogy megörökítsem. Majd lefújjam.
Csak akkor éreztem teljesen biztonságban magam, amikor bekerült a dugó az üvegbe, amelybe élettelen testét zártam. Pár kattintás, és megvan a diagnózis: barna sávos csótány. 100 nap is eltelik, mire kikelnek a lárvák. Máris hallottam, ahogy apró csótányszívek lüktetnek a lakás repedéseiben... és még a pókjaimat is visszasírtam.
...
Ma jött az exterminátor. Azt mondja, hogy ez nem is csótány. Pedig az, én tudom. De akkor most örüljek, ha kiderül, hogy igazam volt?!?

Cicmic

Tegnap meglátogatott egy cica. Nem tudtam lerázni, miután megsimogattam a kerben. Bejött, és felderítette a lakásomat. Nagyon aranyos volt, mindent szisztematikasan végignézett, aztán pedig elfoglalta a helyét a fotel háttámláján, ahol szépen elaludt. Megpróbáltam lerajzolni, ha már etetem.

31

Vasárnap 31 éves lettem. Ez már a harmadik születésnapm Livemore-ban... Nagyon jól telt a nap. Kaptam egy rajzmagazint meg a Barcsay-t (még az nem ért ide), meg egy hosszú biciklisnadrágot, mert már hideg van kint általában. Ezt mind Jens-től. Nina sütött nekem egy tortát, nagyon-nagyon finom, ez látható a képen. Még délelőtt kipróbáltuk az új nadrágot, aztán megebédeltünk. Délután elmentünk két helyre is bort kóstolni, meg elvittük Nicolas Nikon gépét, próbáltam szép képeket csinálni, de már nem volt sok fény, mire erre került a sor. Este elmentünk egy thai étterembe, aztán meg olvasgattam a magazint, amit kaptam.
Szombaton egyébként kacsát sütöttünk. Nagyon finom lett, csak a jénai felrobbant a sütőben, amikor kicsit meg akartuk locsolni a kacsát. De szerencsére meg tudtuk menteni, és finom lett a végén. Délután Adammel teniszeztem majd' két órát. Este elmentünk megnézni egy filmet a moziba, de nem volt olyan jó.

Jim megtanulta azt mondani, hogy "Viszlát", tőlem esténként így köszön el, a német kollégánktól meg "Bis Morgen"-nel. Jim egyébként hétvégén szerzett egy új kutyát, az előző kutyájuk nem sokkal azután pusztult el, hogy én idejöttem.
Ninaval is voltam moziban, nem a nagyban, hanem a kicsiben. Ez a helyi művészmozi. Csak mi voltunk. Nagyon jópofa egyébként, mert kb. egy hónapja már sört is csapolnak, és be lehet vinni a nézőtérre. A legújabb Coen fivérek filmet láttuk. Nagyon érdekes meg vicces, de azért nem a legjobb film a világon.

Vasárnap

Igazából van Gogh blogot írt azt hiszem, tett bele linkeket (a Bibliából például) és képeket is, amiket ő rajzolt természetesen. Ez csak úgy eszembe jutott.

Én is feltettem két új linket, Ecsém és Szabó Eszter, a bal sávban.

Voltam futni, most megyek, és szerzek eleséget ebédre. És láttam egy vizslát, amelyik rettentő komolyan próbált becserkészni egy mókust. És láttam azt is, ahogyan egy fenyő tengernyi pollent önt a levegőbe a szélben. Ezt még sose láttam. Mintha füstölt volna.

Anna első pár napja

Akkor itt most bepótlom a lemaradást kicsit. Először is a múltkori kirándulásról itt vannak a képek. A videó is ott készült.

Azóta megjött Anna, csütörtök helyett péntek reggel, mert elcsúsztak a csatlakozások. Mirkó is itt volt egy napot. Pénteken megnéztük San Francisco-t. Szombaton elmentünk biciklizni Monterey-be, a szokásos túrára. Az egyik srác már fel is rakta a képeket. Vasárnap bort kóstoltunk itt Livermore-ban hármasban. Illetve még előtte elmentünk Jessica-hoz megnézni a méheit, mert elkezdett méhészkedni. Nagyon aranyosak ezek a méhek...

Hétfőn, kedden és szerdán dolgoztam. De hétfő este bementünk a városba megnézni az Alcatrazt, ami meglepően érdekes volt. Nagyon hangulatos a sziget, a börtön pedig egészen döbbenetes. Kedden rajzra mentünk Annával, ahol végre festettünk! Vízfestékkel. Nagyon kedves volt a tanár, és jó fej, hogy csak úgy jöhetett Anna. Ma Anna a nagybátyjával töltötte a napot, este meg együtt vacsoráztunk. Szóval gondolom nem meglepő, hogy nem volt időm írni...

Az alábbi három kép Anna, Jens és az én művem (ebben a sorrendben).

Eastern Sierra

Na, a nyűgösségem elég hamar elmúlt a hétvégén, nagyon jól éreztük magunkat. Láttuk a Mono Lake-t, amiről azt kell tudni, hogy nincs kifolyása, és 100x sósabb, mint a tengervíz. Ráadásul érdekes cseppkőszerű mészképződmények is vannak benne, és "hála" annak, hogy a Los Angeles ivóvízellátása megcsapolta a tó vízgyűjtőterületét, a jelenleg megsüllyedt vízszint láttatni is engedi ezeket. A tó partvonalán milliárdnyi légy tenyész, ha odalépünk, akkor mintha eleven homok lenne, megemelkednek hullámokban. Elég gusztustalan.

Este megkóstoltuk a Mammoth (ez egy város) sörfőzde söreit, majd Bishopban megaludtunk. Másnap egy csomót kirándultunk. Nagyon szép a táj, persze hasonló Yosemite-hez, hiszen csak a következő vonulatról van szó, de látszik, hogy itt nem volt igazán gleccser, ami lecsiszolta volna a felszínt. Gyönyörű sárga virágok nőttek mindenfelé, és a fák lombjai is kezdtek már sárgulni. Az egyik tipikus fa errefelé egy rezgőnyír-szerű valami, szép kerek levelekkel. Láttunk mókusokat, meg egy azonosítatlan, de nagyon édes másik rágcsálót it. Estére hullák voltunk, nem is csoda, 3000 méteren is jártunk.

Másnap bicikliztünk egyet, hazafelé pedig megálltunk enni a híres Mobil benzinkútnál, ahol fantasztikus malacbordát árulnak.

Fotók hamarosan.

Tegnap lett volna egy előadás, de az előadónak leégett a háza, így sürgősen haza kellett mennie. Viszont Ravinak meg nekem Craig helyett kellett a próbabemutatót megtartani, mert pénteken az energiaügyi titkárhelyettes, Steve Koonin jön. Ilyenkor mindig elpróbáljuk a dolgokat, kicsit azért vicces, nem? De nagyon jól sikerült, meg is dícsértek minket.

Shasta-paszta

Megjöttünk a hétvégi kalandunkból. Ez volt az egyik legviccesebb utunk mostanában. Hogy mik is történtek?

Pénteken elindultunk a Mt. Shasta-hoz, a Mt. Shasta nevű városkába. Ez Észak-Kaliforniában van, nem messze Eurékától, ahol a múltkor voltunk. A célunk egy vasárnapi 100 km-es biciklizés volt, amire már jó rég befizettünk. A helyszín fantasztikus volt, a Kaszkád-hegység legdélibb, vulkanikus része, a fennséges Mt. Shasta tövében. Illetve ennél kicsit délebbre a Lassen Vulkanikus Park is hozzá tartozik, ahol szintén jártunk már (jesszus de rég volt ez, pedig nem is tűnik annak!).

Ott kezdődött, hogy Jens egy 100 éve bevándorolt luxemburgiak által épített viktoriánus stílusú házban foglalt szállást. Az egész házat beborította a viktoriánus giccs, valami olyan mennyiségben, hogy az elmondhatatlan. Ezért majd fel is fogok rakni holnap képeket. A házhoz tartozott egy kutya, amelyik majdnem leharapta a fejünket egyébként amikor beléptünk, de megtudtuk, hogy csak házőrzésre van, nem emberevésre.

Viszont kiderült, hogy félreértette a néni, és csak egy éjszakát írt be a füzetébe, a második éjszakára minden foglalt, és ez így van az egész városban. De persze ciki volt a szitu, a nő meg rendes, ezért megkérdezte a szomszédját, aki egy nagyon kedves, de nem százas nő, hogy aludhatunk-e a futonján másnap éjszaka. Rögtön belement.

Este még elmentünk Weedbe. Ez azért egy vicces falu, mert weed angolul nem csak gazt jelent, hanem a marihuána (l. fű) beceneve is. Ezt persze meglovagolja a város, többek között a sörözője is: Igyál legális füvet! Utána elmentünk a mi falunkban egy helyre, ahol nagyon jó élőzene ment. Két fekete srác rappelt, de olyan igazi, jó rap volt, nagyon tetszett.

Este fürdés a szintén leírhatatlan fürdőszobában, szintén képekkel lesz majd illusztrálva. A néni csinált reggelit (bed and breakfast), majd elindultunk a hegyre kocsival, hogy majd kirándulunk. Útközben megálltunk nézelődni. Észrevettük, hogy a megállóhely mosdójának előterébe beszorult egy kolibri, olyan módon, ahogy a legyek szoktak: a butája folyton az ablaküvegen át akart kijutni. A mentésben hozzánk csapódott egy keresztény csoport pár tagja, iszonyú kedves nők. Az egyik olasz volt, kicsit bolond szerintem, ő pl. próbált énekelni a kolibrinek (olaszul!), hátha akkor rájön, hogy hol a kijárat. A kolibri teljesen ki volt fáradva (talán a dél-olasz akcentus tett be neki?), és vegül a magas párkányra feküdt. Felmásztam, és sikerült elkapnom. Hoztunk neki vizet, később energiaitalt is. Ivott belőle! Hihetetlen volt az egész. Kolibrit vagy csak messziről, vagy csak nagyon rüvid ideig lát az ember, mi pedig most addig nézhettük, amíg csak akartuk. Egy ideig néztük, aztán leraktuk egy kőre az árnyékba. 2 óra múlva, visszafelé menet megnéztük, és nem volt ott. Szerintem sikeres volt a mentés (a rossz verzió egy kígyót vagy hasonlót tartalmaz, de talán tényleg túlélte).

A hegyen láttunk egy vicceset. Egy srác egy szál nadrágban jógázott a sziklákon -- elég jól nézett ki. Volt egy feltűnően csinos barátnője is, kicsit hippisen öltözve. Amikor közelebb jött, észrevettem, hogy a lába csupa szőr. És a hóna alatt is. Ez elég meglepő errefelé. A kocsiban meg is említettem Jens-nek, hogy ezek tényleg komolyan veszik a hippiséget. Erre ő azt mondta, hogy a hónalját ugyan nem látta, de szerinte a csajon a hosszú szoknya alatt nem volt bugyi, és az ottani nem borotválkozás jól látható volt a szoknyán át.

A hegyen azért kirándultunk is, nagyon szép volt, havat is fogtunk.

Visszafelé beugrottunk egy sörfesztiválra, ahol mindenféle söröket lehetett kóstolni. Jó zene is ment, még táncoltunk is. A buli délután 5-kor zárt, nekünk viszont ugye nem volt épp hová visszamennünk szobánk nem lévén. Ezért elmentünk a közeli tóhoz, ahol $1 belépőért lemehettünk a strandra. Azonnal befeküdtünk az árnyékba aludni egyet, és persze jót röhögtünk, hogy micsoda csövesek vagyunk. Már majdnem elaludtunk, amikor egy anyukát hallottunk rászólni a kisfiára: Benjámin, ne piszkáld őket! Azóta is próbáljuk kitalálni, hogy Benjámin milyen gonoszságot eszelt ki egy fényes nappal alvó pár ellent.

Vacsora után visszamentünk a szállásra. Az esti fürdés tiszta horror volt. Jens a nagy kutyáktól fél, én meg a pókoktól. Bementem, hogy lenyugtassam a kutyát, de az nem volt sehol. Kijöttem, erre Jens mondja, hogy menjek kicsit arrébb... Egy gigantikus pók hálójába mentem bele! Kész. Elképzeltem, ahogy hanyatt-homlok menekülünk a kutya és a pók elől... De azért mégiscsak túléltük. Éjjel nagy vihar volt, sok villámmal.

Hajnalban keltünk, lenyomtuk a 100 km-t. Nem is volt olyan sok, bár a végére eléggé lelassultam. Itt a szokásos térkép. A legfigyelemreméltóbb eset a csúcson történt. Puskalövések dördültek, majd megjelent egy autó, benne fiatal fiúk, az egyik kezében egy puska(!!!!), és odaszólt a pihenőhelyen levőknek (én is ott voltam), hogy EZ (azaz a lövés) az igazi sport. Elhajtottak, majd ismét a levegőbe lőttek. Mindenki le volt dermedve kicsit, hogy ekkora ősbarmok laknak errefelé, nem beszélve arról, hogy ez nyilván bűncselekmény.

Még van egy régi adósságom. Kb. 3 hete voltunk az Alameda Counry Fair-en, ami állatbemutató. De nem csak az, mindenféle megyei szervezetek állítanak ki, van malacfutóverseny, jótékony célú árverés, modellvasút, vidámpark, étel-ital. Azaz ez egy vásár. Nézzétek meg a képeket!

Végül pedig az őrült aukcióról egy videó:

Konferencia a mormonoknál

A konferencia továbbra is nagyon jó. És nem csak a szabad délutánok. Persze azért nem rossz, amikor az ember felmegy a 10. emeletre, ki a tetőre, és beugrik a medencébe, és csak hegyeket lát körbe-körbe. Étellel is jól tartanak, de szerencsére mindig van sok zöldség, és a többi étel is nagyon egészségesnek tűnik. Egyik nap voltam futni. Az első pár méteren majdnem kiterültem, annyira arcon csapott az oxigénhiány (most már jobban menne, ez a második napon volt).

A poszterem jól sikerült. A témám kicsit kilóg a konferenciából, de a releváns emberek megnézték és tetszett nekik.

Akkor most folytatom, mert elmaradtam. Szóval az utolsó két nap is jó volt, még egyszer felmentünk a hegytetőre és lekirándultunk -- azóta izomlázam van. Érdekes, mert több órányi biciklizés meg sem kottyan, de talán itt más izmokat kellett használni. Az egyik proffal beszélgettem, érdekes volt.

Hazafelé a reptéren rámjött az éves röhögőgörcsöm, talán a hirtelen sok oxigén is közrejátszott. Gábor leejtette a pizzáját, és ez indította el a kb. 20 perces röhögésemet, rettenes volt, hogy nem bírtam abbahagyni és csak folytak a könnyeim. Egy pici repülőn jöttünk vissza, és meglepően sima volt az út. Sok légifelvételt készítettem. Ezeket és a többi képet feltettem.

Péntek este még elmentünk moziba, tegnap meg Julie-knál volt bbq parti. Nem tudom hogy csinálja, de a hús mindig isteni.

Most mindjárt indulunk Pleasantonba, ahol megyei vásár van. Engem a malacverseny izgat a legjobban: pici malacok fognak akadályokat átugorva versenyezni. Reggel meg voltunk a piacon, vettünk sok finom gyümölcsöt!

Most pedig mindenkinek muszáj elolvasni a rettenetes verset, amit unalmamban írtam a repülőn.

Úgy esett a mormonokkal,

Hogy túltengtek a hormonokkal.

Egy férfinak lett több neje,

Azoknak meg jött a teje.

Futkároz sok gyerekmormon,

Virág nyíl a templomtornyon.

Ódivatú a ruhájuk

És nincsen evőpálcikájuk.

Furák ezek a mormonok,

Csak mormogok, csak mormogok.

Elnézést.

Hol is kezdjem

Már megint milyen sok minden van.

Pénteken estére meglett a szintézis első fele. Még NMR-t is vettünk fel az anyagról. Bírom az új munkatársaimat -- tényleg olyan, mintha valami új helyen dolgoznék.

Tegnap voltunk vidámparkban. Santa Clara-ban. De még reggel előtte bicikliztem két órát Nina-val. Eléggé megnyomtuk, jól el is fáradtam a végére, és akkor még csak kezdődött a nap. Tehenek is voltak az úton, épp terelték át őket az egyik legelőről a másikra, elég felélelmetesek voltak a nagy buta szemeikkel meg fejükkel. Mellékszál, hogy ma Johan azt mesélte, hogy valahol vannak olyan tehenek, akik magukat fejik. Beléjük ültettek egy chipet, legelnek, és ha már nagyon tele van a tőgyük, maguktól bemennek a fejőbe. Ott kapnak valami kis jutalmat is, meg persze megszabadulnak a feszítő érzéstől. És a chip érzékeli, hogy ott voltak, hogy a jutalomért ne tudjanak csak úgy, öt perc múlva, tej nélkül jönni.

Szóval a vidámpark jó volt, de én egyáltalán nem ültem fel a a hullámvasutakra. Nem volt kedvem félni. De komolyan. Jens, Johan, Sara, Jen és Ethan persze mindenre felültek. Vagy majdnem mindenre. Mert Sara pl. rosszul lesz a pörgéstől, viszont csinált egy olyat, ami olyan, mint a bungee jumping, csak nem esel, hanem úgy megy, mint egy inga.

Viszont volt egy vízipark része is, szuper csúszdákkal, azok nagyon jók voltak. Persze az egész park szörnyű, mindenhol megy a geil zene, műanyagkaját lehet csak kapni, és az emberek is elég furák. De összességében jó nap volt. A képen Patrick, Sponge Bob haverja és én vagyunk látható. Kicsit perverz szerintem... Majd rakok fel képeket a hullámvasutakról is.

Ma reggel elmentem fodrászhoz, kicsit rövidebb lett, mint akartam. De jót beszélgettem a vietnámi fodrásznővel. Délután elmentünk Brentwoodba, innen északra van 25 mérföldre. Gyümölcsöt szedtünk, barackot, szilvát, szilackot (ez angolul plout, a sárgabarack és a szilva keveréke), cseresznyét. Az egész városka tulajdonképpen egy nagy szedd magad. 

Az utlsó hír pedig az, hogy befestettem a hajam. Nem állandóval és vörösre. A leghalványabb vöröset vettem, de így is répa lett eléggé. De nem rossz szerintem.