Irány dél!

Kiruccantunk. Jensnek kellett egy pecsét az útlevelébe, amit csak a határon adnak. Egy ideig filóztunk Kanadán, de azért az mégiscsak kétszer olyan messze van. Pénteken indultunk (én csapot-papot itthagyva, de jó is volt, mert kezdtek a hullámok összecsapni a fejem felett), reggel hétkor, és 4-kor már San Diegoban is voltunk. Egy belvárosi motel volt a főhadiszállásunk. Vicc, hogy a közelben volt egy nagy falfestmény, bálnával, amire rögtön mondtam, hogy Wyland, és tényleg az volt! Wyland művészetével Hawaii-n volt szerencsénk közelebbről megismerkedni -- iszonyú giccses bálnákat, delfineket stb. fest, szobor meg minden, ami csak elképzelhető. De ez egész jó volt mondjuk.
Este elmentünk sétálni a partra, ahol betévedtünk egy hajókiállításra. Két tengeralattjáró és négy vitorlás horgonyzik, sajnos csak kettőre volt időnk, de ez is nagy élmény volt. A vitorlás a Star of India, ami gyakorlatilag az egész világot bejárta, és a világ legrégebbi épségben fennmaradt fémtestű vitorlása. A hajó egy része kiállítás más hajókról meg a hajók történetéről, és volt benne egy makett az SS Great Britainről, ami Bristolban van kiállítva, és ahol szintén már jártam. A vitorlásnál is érdekesebb volt a szovjet B-39 tengeralattjáró. Fantasztikus volt, és egyben félelmetes is, főleg ha az ember látta a Das Boot-ot mondjuk. Azt persze nem értem, hogy miért volt olyan hihetetlen mennyiségű kábel meg csatlakozó, kapcsoló, szelep, kijelző meg minden benne, főleg, hogy nem volt két egyforma. A kiállítók valószínűleg teljesen komolyan vették azt, hogy felidézzék a hangulatot, amit egy korhű csótánnyal tettek teljessé.
Másnap átruccantunk Tijuanaba. Egy kicsit izgultunk, mert mindenki mondta, hogy veszélyes, meg ez meg az, de persze nem volt semmi. Hihetetlen mennyiségű kritikátlanul ronda giccset viszont láttunk, de csak azt. Ezenkívül viagrát lehetett kapni minden mennyiségben, meg gondolom más cuccokat is, de az nem nyilvános. Végigsétáltunk a túristacsapda utcán, amiből kikeverdve egész nyugodt kis várossá vált Tijuana. Visszafelé ettünk egy kis mexikó kaját (pont olyan, mint Kaliforniában), majd visszasétáltunk a határhoz. Meg csináltunk egy "zebrás" fotót. Ezek a mexikóiak teljesen lököttek, szamarakat festenek be zebrának, de nagyon-nagyon gagyi!
Kb. két órát álltunk sorba a határon, de nem volt olyan vészes, mert nem volt halálosan meleg, és érdekesek voltak az emberek. Persze megismertük Tijuana összes mozgássérültjét, szegények ott kéregetnek reggeltől estig. De alapvetően normális volt az egész, kb. olyan Moszkva (ma Széll Kálmán) téri hangulat uralkodott. Visszavillamosoztunk San Diegoba (mert villamos visz a határhoz) és kimentünk a tengerpartra.
Több strand is van, de ez olyan, hogy nem mertem fürdőruhára vetkőzni (mondjuk nem is volt kedvem a hideg vízbe bemenni), mert egyszerűen mindenki tökéketesen nézett ki a parton. Szerintem ezek az emberek nem is csinálnak mást, csak konditerembe járnak. De komolyan. Volt pl. egy csaj, alig volt rajta még fürdőruha is, és valami hihetetlenül feltűnő, piros, magassarkúban lavírozott be a sétányra. Egy pasas csak annyit mondott neki, hogy jó a cipője. Ha-ha. Jó szöveg.
Másnap elmentünk a másik tengerpartra, ahol normális emberek voltak zömmel, kicsit lötyögtünk, ettünk egy sütit meg ilyenek. Utána elmentünk két sörfőzdébe, megkóstoltunk pár sört, este meg elmentünk az állatkertbe. Lejártuk a lábunkat, de érdekes volt. Csak nekem nem jön azért be ez a nagyon amerikai tempó, én az állatkertben az állatokat szeretm nézni, és nem "szórakozni" akarok.
Elvileg akartunk még egy napot nyaralni, valahogy úgy, hogy a hegyeken át jövünk haza, de végül ma hazajöttünk, mert fáradtak voltunk, meg sok a dolgom. Ez végülis még nem nyaralás volt, csak egy a hasznost kellemessel összekötő kiruccanás.
Képek szöveggel itt.
A végszó San Diegoról pedig az, hogy jópofa város, egész élhetőnek tűnik, de közel sem olyan innovatív, alternatív és intellektuális, mint San Francisco.

Vuvu

A múltkor említett vacsorával kicsit megjártuk. Bort vittünk ajándékba, és kiderült, hogy mormonok. Ciki volt.
Az épületünk mellé felhúznak egy újat. Érdekes így végignézni az építkezést. Egy minimális alapra gyakorlatilag dexion salgóból húzzák fel az egészet. De legalább gyorsan haladnak.
Ma hírekben arról volt szó, hogy valamit kéne kezdeni az éttermi olajmaradékokkal. Mert itt még nincs rá törvény, hogy össze kell gyûjteni. Néha nem értem az ilyeneket.
Hétvégén meccset néztünk, bicikliztünk, és vasárnap bementünk a városba (túróért). Volt egy jó kis fesztivál a Haight Streeten, zene, bazár és persze füves cigi mindenütt. Vettem egy jó kis bohócgatyát, most ez a kedvencem, persze nem munkába. Utána elbringáztunk a Golden Gate park végébe, aztán a part mentén tovább, majd letettük a bicajokat és kirándultunk egyet. Este a kedvenc helyemen, a Magnoliaban ettünk.
Továbbra is jógázom, szerintem fejlõdtem. Majd felrakok egy képet, downward facing dog póz, a bohócgatyámban. Két legyet egy csapásra.
Szinte csak én vagyok bent a csoportból, mindenki az ALS-ben. Én is megyek majd egy kísérletre. De ha az összejönne, akkor az nagy szám lenne. Majd szólok amikor drukkolni kell.
Addig csak maradjatok a vb-nél, rájuk fér. Errõl jut eszembe: ugye már mindenkinek abszolút hallása van a meccsek óta? (Ugyanis a vuvuzela be-n szól.)

Hálaadás

Na, azért más is történt a csótányon kívül. Például múlt héten volt Hálaadás. Megint Jessica szüleinél voltunk, de most szülők nélkül. Volt egy jó nagy pulyka, meg minden, ami dukál. Mi Jens-szel coq au vin-t készítettünk. Ez volt életem eddigi legbonyolultabb receptje, de megérte, mert nagyon finom lett.

Összesen négy nap volt az ünnep a hétvégével együtt. Voltunk biciklizni, meg teniszeztem is megint Adammal. Voltam kicsit vásárolgatni, de nem nagyon sikerült azt vennem, amit akartam (cipőt).

Na, úgy tűnik, hogy mégiscsak a csótányról tudtam a legtöbbet írni mostanában...

Anna első pár napja

Akkor itt most bepótlom a lemaradást kicsit. Először is a múltkori kirándulásról itt vannak a képek. A videó is ott készült.

Azóta megjött Anna, csütörtök helyett péntek reggel, mert elcsúsztak a csatlakozások. Mirkó is itt volt egy napot. Pénteken megnéztük San Francisco-t. Szombaton elmentünk biciklizni Monterey-be, a szokásos túrára. Az egyik srác már fel is rakta a képeket. Vasárnap bort kóstoltunk itt Livermore-ban hármasban. Illetve még előtte elmentünk Jessica-hoz megnézni a méheit, mert elkezdett méhészkedni. Nagyon aranyosak ezek a méhek...

Hétfőn, kedden és szerdán dolgoztam. De hétfő este bementünk a városba megnézni az Alcatrazt, ami meglepően érdekes volt. Nagyon hangulatos a sziget, a börtön pedig egészen döbbenetes. Kedden rajzra mentünk Annával, ahol végre festettünk! Vízfestékkel. Nagyon kedves volt a tanár, és jó fej, hogy csak úgy jöhetett Anna. Ma Anna a nagybátyjával töltötte a napot, este meg együtt vacsoráztunk. Szóval gondolom nem meglepő, hogy nem volt időm írni...

Az alábbi három kép Anna, Jens és az én művem (ebben a sorrendben).

Erika, we made it!

Hurrá, hurrá, végre valahára, talán a hetedik Monterey-ben tett látogatásunk során végre megnéztük az akváriumot. Nagyon szép volt, tényleg! Itt volt az unokatesóm, Ildi, és a kisfia, Bálint. Csütörtök este nálam aludtak, pénteken meg lementünk Monterey-be, meg Carmelbe. Visszafelé a szokásos halétkezdében ettünk. Nyamm. Cioppino (halleves).

Az akváriumban a legjobban azt hiszem a csikóhalak tetszettek, de igazából az egész nagyon jó volt. Láttunk egy csomó medúzát, voltak méteres csápúak, de voltak félcentisnél kisebbek is. A legszebb az volt, amelyik kis csillókkal hajtotta magát. Még jó, hogy az akváriumban is lehetett enni, mert még ebéd utánra is maradt néznivaló. Simogattunk tengeri csillagot meg azt hiszem tengeri uborkát is, de az igazából olyan, mint a takony. Ezeket rendszeresen visszaviszik a tengerbe, és újakat hoznak. Szerintem a partközeli tengeri uborka biztosan ezt gondolja magában: "A rohadt életbe, ezt nem hiszem el, már megint megyek a simogatóba!"

Carmelben csak Bálint ment be a vízbe, ami természetesen jég hideg volt. Készítettem polaroid képeket, a szokásos helyen megtekinthetők.

Este visszavittük Ildiéket Berkeley-be. A hegyről lefelé hihetetlen köd volt, néha semmit sem lehetett látni az útból.

Szombaton ebéd után elmentünk a Mount Diablo-ra biciklizni. Nem mentünk fel a csúcsra, csak félig, és egy óriási kört tettünk. Hazafelé vettünk egy szintén óriási görögdinnyét, amit félig meg is ettünk vacsorára. Este megnéztük a tv-ben a washingtoni tüzijátékot, majd az ittenit élőben. Obama nagyon jó fej. Az persze poén, hogy az egyik kislánay (Malia) pont július negyedikén született, így a beszédében boldog születésnapot is kívánt neki. A másik, hogy idén 40 éves a Szezám utca, és nekik is boldog szülinapot kívánt. És a tüzijátékot kísérő show-ban fel is lépett a Nagymadár, a Sütiszörny meg a többiek.

Wall*e

Szombaton délután elmentünk Jens-szel és Yuval Berkeley-be a Tilden parkba egy kis mountain bike túrára. Majdnem 3 órás lett kör, amit mecsináltunk, először a hegygerincen mentünk, aztán le a völgybe, végül fel. Megint meg voltam magammal elégedve, egyáltalán nem haltam meg az emelkedőktől. Csak még lefelé félek néha. Utána beültünk abba a thai étterembe, ahol a múltkor Tinával voltunk a Klein-üveg után.
Tegnap reggel másfél órát teniszeztem Adammel és Fabiannel, utána pedig meccset néztünk. Én a németeknek drukkoltam, de hát a spanyolok jobbak voltak, szó se róla. Jó sokan néztünk a meccset, Yago is ott volt Anaval, ők persze örültek (mert spanyolok). Kis pihenő után bementünk a "városba" (túróért), és megnéztük a Wall*e-t, ami a Disney-Pixar legújabb remekműve. Jó, kisgyerekeknek való, de szerintem nagyon jól csinálták meg, nem csak animációsan, hanem a sztori arányai is jók.

Santa Barbara

Ismét vagyok. Csak közben elszaladtunk 4 napra Santa Barbarába, ugyanis hétfőn Memorial Day volt, a péntek meg szabad.
Santa Barbara már majdnem LA-nél van, de most sokkal kellemesebb volt a vezetés -- talán azért is, mert nem én vezettem, hanem Jens. Szállást az utolsó pillanatban foglaltunk, de még elfogadható volt az ár. Persze erre a hétvégére mindenhol felnyomták az árakat, ahogy jöttünk el láttuk, hogy máris féláron van hétfő estétől minden. Az időjárás lehetett volna jobb is, én vágytam egy kis tengerparti napozásra, de ebből nem lett semmi. A belváros nagyon szép, sokat sétálgattunk, tele van éttermekkel meg boltokkal. A legtöbb épület spanyol stílusú, amit nagyon szeretek. Kicsit távolabb van egy misszió, meg egy olyan rész, ahol majdnem sikerült elhitetnem magammal, hogy Dél-Spanyolországban, mondjuk Cordobaban sétálgatok. Ennek persze egy jó kis Európa-vágy lett az eredménye. De tényleg szép volt. Szombaton biciklizgettünk, meg megnéztük a készülő aszfaltrajzoló fesztivált. Nekem is kedvem támadt rajzolni, de persze erre jelentkezni kellett már előre, meg krétám sem volt. Vasárnap kicsit kirándultunk, de alapvetően egy szép lusta hosszú hétvége volt az egész. Bámultuk az embereket, és megint megcsodáltam, hogy micsoda nagy kavalkád él errefelé. Nem csoda, hogy ilyen nyitott mindenki. Csak öltözködni nem tudnak, mindenki egyenpólóban és farmerben, vagy aki próbál kicsit egyedibb lenni, az meg bár ne tenné. De nagyon kedvesek, és ez fontosabb a divatnál. Képek itt.

M-C-BS

Tegnap a "szokásos" Monterey-Carmel túrát csináltuk, kiegészítve egy kis Big Surrel. Ki lehet keresni az előző blogbejegyzéseimet (na jó, itt és itt vannak), ahol képes illusztrációs leírásokat találtok. És mielőtt Erika kérdezné: nem mentünk el az akváriumba, mert nem volt rá időnk. Meg inkább a tájbámuláshoz és városkanézéshez volt kedvünk. Carmelben láttunk nagyon cuki bébimókusokat. Hazafelé Phil haléttermében ettünk, ahol én már szintén sokszor megfordultam. Itt meg oroszlánfókák pihentek egy stégen. Papa és Tamás közelit csináltak, mire a lény elkezdett ugatni. Papa persze rögtön felállította az elméletét, hogy ez az egyik hajó házörzője. Az étteremben Papa kapott kagylót, és aztán három adag főétellel (kardhal, sült kagyló és rákos fetuccini) jól is laktunk mind a négyen. Onnan visszefelé Tamás vezetett, Mama és Papa a hátsó ülésen meg röhögőgörcsöt kaptak. Egymástól, azt hiszem.

Pompás

Reggel el akartam menni futni, de győzött a lustaság. Meg eléggé hideg is volt kint. Az előadások nagyon jók, egy-két kivételtől eltekintve. A legjobb előadás eddig arról szólt, hogy sok molekula együtt milyen IR spektrumot produkál és miért. Kicsit hasonló a tegnapihoz, csak az előadó sokkal jobb volt. A poén meg az volt, amikor egy másik előadás alatt két őzike benézett az ablakon...
Délután volt két óra szabadidőnk. A tengerparton bóklásztunk Ravival, mindenféle érdekeset láttunk, például tengeri csillagot, meg egy elég gusztustalan lényt, majd nézzétek meg a képeket. Valahogy apró kavicsokat ragaszt magára, úgy néz ki messziről, mintha beton lenne. De közben meg nyálkás, és ha az ember megböki, akkor összehúzódik. Közben összeismerkedtünk egy román fickóval, aki mondta, hogy errefelé volnul a pompás királylepke, és hogy ő tegnap látott is párat. Tudjátok, azok a narancssárgák, amiket mindig mutogatnak a természetfilmekben ahogy fürtökben lógnak a fákon. Most már tudom, hogy Asilomar miért viseli a „pillangók városa” nevet. El is mentünk, de már túl hűvös volt. Végülis láttunk egyet, de szegény nem volt valami jó állapotban. Holnap ebéd után újra próbálkozunk. Hazafelé még azért láttunk egy csorda őzet a városban legelészni.
Este bankett volt, utána esti előadás. 11-ig meg poszterek. Ma is kikérdeztem egy csomó embert, érdekes volt nagyon.

Asilomar

Szóval itt vagyok a konferencián. Délután kettőkor indultunk Ravival, én vezettem. A helyszín Asilomar, ami nem messze van Monterey-től, ahol többek között egyszer bicikliztünk is. Na meg itt van a híres-neves akvárium is, de attól tartok, hogy ezt el kell halasztanom ismét.
Az idő gyönyörű, el is mentünk kicsit sétálni a tengerpartra Ravival. Ja, mert a szállás a tengerparton van... És visszafelé egy rakás őzike legelészett, akik éppen csak arrébb mentek, amikor közeledtünk.
A vacsorát hatkor szolgálták fel. Leültünk Ravival egy asztalhoz, és egyszerűen senki sem ült oda – persze azért is, mert senkit sem ismertünk. Egy idő után azért már-már azt gondoltuk, hogy biztos láthatatlanok vagyunk, és azért. Aztán a vacsora végefelé beszállingózott egy csapat Utahból: 15 órát vezettek! Egyébként dinnyelaborosként mi vagyunk itt a nagymenők, mindenki azt gondolja, hogy nálunk milyen hiper-szuper kutatás folyik. Ami persze igaz, de akkor is ennek a „tiszteletnek” van egy irracionális része.
Vacsora után meghallgattunk egy előadást a terahertz spektroszkópiáról. A terahertz frekvenciájú elektromágneses hullámok (amelyek a mikrohullámú és a távoli infravörös közötti tartományba esnek) a molekulák teljes egészére kiterjedő rezgéseket gerjesztik. Ennek következtében nagyon érzékenyek arra, hogy például milyen rácsszerkezetbe rendeződnek a molekulák, vagy hogy milyen másodlagos erők tartják össze a molekulákat. Nem volt egy fergeteges előadás, de jól lehetett követni.
A poszterszekció nagyon jó volt. 5-6 emberrel elmondattam a poszterét, elég sokat lehet így tanulni. Na meg kérdezni is.

Irány dél!

Hétvégén lementünk délre. Most már a szinte szokásosnak mondható úton eljutottunk Monterey-be (jaj, az akvárium már megint kimaradt, de olyan gyakran járok arra, hogy majd arra is sor kerül egyszer :-), utána Carmelbe. Innentől kezdődött az új rész. Big Sur után, Nepentheben reggeliztünk (a wikipédiából most tudtam meg, hogy ez drogot, valószínűleg ópiumot jelent). Igazán nem rossz hely reggeli céljából... Láttunk útközben homokban fürdő elefántfókákat -- hihetetlen, hogy szinte hetente látok fókákat! Útközben megálltunk a Hearst kastélynál. Illetve csak a lábánál, a kastélyba nem lehet csak úgy felmenni, és aznapra már sajnos az összes jegy elkelt. Hearst volt az első nagy médiamágnás, gazdag családból származott, de szupergazdag a médiabirodalmával lett. Róla mintázták a Citizen Kane c. film (minden idők legjobb filmje a Times magazin szerint) főszereplőjének karakterét. A fickó a világ minden pontjáról összegyűjtött kincsekkel rendezte be a palotáját, az egész dolog egyedülálló a kontinensen. Mi azzal vígasztaltuk magunkat, hogy Európában viszont minden sarkon találunk egy kastélyt, azaz nem maradtunk le semmiről. Csodálatos tengerpartok és sziklák mellett mentünk, egészen addig, amíg el nem jutottunk a sziklájáról híres Morroba. Ez egy kisváros a tengerparton, kb. félúton San Francisco és Los Angeles között.
Este bementünk San Luis Obispoba, ahol megnéztük a régi templomot. Ez volt az első misszió Kaliforniában. Most is épp mise volt, egy nő teltház előtt énekelt, valami kreatív istentisztelet lehetett (ezt a kifejezést nemrég tanultam). A város meglepően szép volt, és meglepően nagy élet volt benne. Egy spéci étteremben vacsoráztunk, halat, utána átmentünk egy sörözőbe, végül pedig egy másik helyen hallgattunk egy kis zenét.
Másnap megnéztük Morrot kicsit jobban, ettünk egy mega reggelit, utána pedig a szárazföldön indultunk hazafelé. Két missziót is útba ejtettünk. Az első a San Miguel Arcángel volt, az autópálya mellett. Nagyon szép, egyszerű, hangulatos az egész. A templomot nem tudtuk megnézni, mert rossz állapotban van és veszélyes. Utána a San Antonio de Padua következett. Ennek az a különlegessége, hogy egy katonai bázis közepén fekszik! Nem is gondoltam, hogy beengednek, de egész simán ment. Hihetetlen mennyiségű parkoló katonai jármű mellett mentünk el, még tankot is láttunk. Rajtunk kívül gyakorlatilag nem is volt más. A misszió talán itt volt a legszebb, még a templomba is be tudtunk menni. Csend volt nagyon. A templom belső díszítése elég egyszerű, de szerintem ezek az egyszerű templomok sokkal szebbek, mint a barokk agyondíszítettek. A telepről kifelé menet kicsit eltévedtünk. A táj hihetetlenül szürrelális volt, valahogy az erdő foltokban ki volt égve, nem tudtuk eldönteni igazából, hogy "sima" tűz volt-e, vagy pedig valami katonai gyakorlat nyomait látjuk. Az egészet az tette izgalmassá, hogy kezdett kifogyni az autóból a benzin. Ja, apróság, de láttunk egy minitornádót! Kb. 20 méter magas lehetett és olyan fél méter átmérőjű, legalábbis a poroszlopból ez látszott. Nagyjából 50 méterre lehettünk tőle, és miután megláttuk, egy jó pár percig élt.
Szóval kijutva a telepről egy rettentő hosszú, hihetetlenül kanyargós út jött. Én vezettem, és dög fárasztó volt. Kanyargott is, meg keskeny is volt. Egy kicsit idegesek voltunk a benzin miatt, de egyébként megérte, mert annyira különleges volt az egész. Meredek falak, sárga hegyoldalak, érdekes növények, és végül lent a mélyben az óceán... Végülis nem fogyott ki a benzin, de nagyon sokára volt az első kút, és nagyon drága volt a benzin, de hát nem nagyon lehetett válogatni... (Egyébként fogyott már ki valakinek a kocsijából a benzin? Vagy ettől csak mindig fél az ember?)
Kis pihenő után felmentünk az autópályára. Egyszer álltunk csak meg, vacsorázni. Ugyanott ettünk ahol a múltkor a biciklitúra után, most kardhalat rendeltem. Onnan ismét én vezettem, és olyan 10-re már itthon is voltunk. Képek holnap!