A következő címkéjű bejegyzések mutatása: rodeo. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: rodeo. Összes bejegyzés megjelenítése

2009. június 15., hétfő

Szinkrotron

Már egy gész hete nem írtam. Tegnap (vasárnap) mondjuk reggel nyolctól hajnali egyig a szinkrotronban mértünk, eléggé kinyúltam a végére. De persze megérte.
Aztán elkészítettem az első fotókat a Polaroid gépemmel. Ma este szerzek egy scannert, és akkor majd fel tudom őket tölteni az internetre.
Szombaton bicikliztünk, előtte pedig a parádén voltunk. Most volt a rodeó, és reggel egy nagy menet megy végig a városon. Este a Blue Barba mentünk, ami tele volt cowboyokkal. 
Dan, a tavalyi diákunk ismét itt van. Múlt héten már csoportmegbeszélést is kellett tartani, mert olyan sokan vagyunk. Ezen kívül cikket írtam, meg befejeztük a szintézist. Az egyetlen bibi, hogy nagyon kevés lett a termék, így ezen a héten folytatjuk.
Próbálok majd sűrűbben írni, mert egy hét alatt én is elfelejtem, hogy mik történnek.

2008. június 24., kedd

Sütés lesz

Ez még nem Kings Canyonban készült, csak még nem volt időm azokat rendezni. Ez meg kimaradt a múltkor a rodeos képekből -- most feltettem még párat.
Tegnap este vásároltam, mert szerdán Nina és Nanda jönnek gulyáslevest enni, meg csinálok somlóit. Horváth Rozi alapján, 9+4 tojás kell hozzá. Drukkoljatok, hogy sikerüljön.
A paradicsomaim egyébként majdnem meghaltak, mert 1 napig nem öntöztem őket az út miatt, de azt hiszem, hogy már feléledtek. Csak valami pálca kéne nekik, mert eldőlnek.

2008. június 15., vasárnap

Rodeo

Tegnap volt a 90. Livermore Rodeo. Ez már önmagában is figyelemreméltóan nagy hagyomány, főleg errefelé. Szóval elmentünk megnézni és egészen pozitívan csalódtam. Persze lehet azon filozofálni, hogy ez állatkínzás-e, de szerintem nem jobban, mint a rendes lóverseny, és persze sokkal kevésbé, mint a bikaviadal. Pont nemrég olvastam egy cikket a Time-ban, hogy a versenylovak manapság nem húzzák nagyon tovább egy szezonnál, mert annyira kitenyésztették őket, hogy ugyan nagyon gyorsak, de rettentő sérülékenyek is.
Megtudtam, hogya rodeon azért vadak a lovak és a bikák, mert a hasuk alatt egy kötélet jó szorosra húznak. A lovaknál a cél, hogy 8 másodpercig a lovon maradjon a lovas, és a lovat és a lovas stílusát pontozzák. A bikarodao ugyanez. Volt még kistehén kötözés is. Itt a lovas lasszóval elfogja a borjút, lepattan a lóról, oldalára vágja a megrettent állatot és két mozdulattal összekötözi a lábát. Ennél nehezebb feladat a tehénfogás. Itt egy rendes nagy tehénnel csinálják ugyanezt. De persze a tehenet nem lehet csak úgy fellökni, úgyhogy ebben a számban a tehén fejét a hónuk alá kapják, és addig tekerik, amíg a tehén -- jóesetben -- úgy nem dönt, hogy inkább lefekszik. És még voltak cowboylányok is, akik igazából műlovarnők voltak.
Állatvédelmi szempontból igazából a bika volt a legzűrösebb: egy bikának mintha letört volna a szarva, egy másiknak meg szerintem eltört a lába. Mindenesetre ez a játék egészen fair a spanyol bikaviadalhoz képest...
A rodeo eleje volt még érdekes. Tisztára olyan volt, mintha valami hollywoodi filmben lettem volna. Csupa cowboykalapos ember, szívre szorított ököl, közben megy a himnusz, és még egy ejtőernyős is aláereszkedett az égből egy óriási zászlóval. Na és persze katonák is voltak. Ezek az amerikaiak aztán tudják, hogy kell nemzettudatot építeni.
Ja, és a legjobb az volt, hogy volt egy állatsimogató, és képzeljétek, volt benne két pici fekete malac... Azokat simogattam egy fél órán át.
Este találkoztam Yuval, aki hétvégére itt van. Elmentünk az Alehouse-ba vele, Tinával és Sebastiannal, aztán meg megkóstoltam egy japán édességet. A kis sütemény nagyon-nagyon szépen volt becsomagolva, bírom, ahogy a japánok adnak a részletekre.