Sajnos mostantól nem a Terminátor lesz a kormányzónk, pedig ez mindig olyan vicces volt. Ma voltak a választások, és úgy tűnik, hogy Jerry Brown nyert, és nem az e-bayes boszorka. Ez jó. A marihuánát viszont nem legalizálták, pedig ez azért elég menő lett volna. Majd gondolom legközelebb.
A Giants pedig megnyerte a baseball bajnokságot, holnap (szerdán!) San Franciscoban felvonulást rendeznek a tiszteletükre. Tiszta Róma.
Dinnyenapló
Már kiskoromban is imádtam a dinnyét. Most, hogy nagy vagyok (és doktor) eljöttem a Nagy Dinnyekutató Laboratóriumba a napfényes Kaliforniába. A baj csak az, hogy ez az Óperenciás tengeren, sőt, még az Üveghegyen is túl van, és mindenki, aki fontos nekem, otthon maradt... Nekik írom ezt a naplót.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: választás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: választás. Összes bejegyzés megjelenítése
2010. november 2., kedd
2009. január 21., szerda
+/-
Ami jó, hogy hétfőn és kedden is voltam a konditeremben, meg hogy beiktatták Obamát. Ami rossz, hogy szenvedek a számolásaimmal és hogy elromlott az idő. Meg hogy alig megy az internetem, ezért sem tudtam írni rendesen. Most meg rohanok!
2008. november 5., szerda
Prop8
Miért is kétséges szerintem a Prop8, a melegek házasságát eltörlő helyi alkotmánymódosításról szóló szavazás. Lehet mondjuk így csoportosítani a népszavazásokat:
- mindenkit hasonlóan érintő kérdések, pl. hogy eltöröljék-e a helyi adót. Ez mindenkit érint, áttételesen azokat is, akik nem fizetnek adót.
- nem emberekről szóló kérdés, pl. kell-e a csirkéknek mozgást nem korlátozó helyet biztosítani. Persze ez első körben csak a csirketenyésztők baja (meg a csirkéké), de végső soron ez be fog épülni a tojás árába. Ez is mindenkit érint.
- kisebbségekről szóló népszavazás, pl. házasodhatnak-e a melegek. És itt a baj, mert egy kisebbségről a többség szavaz. Ha így működne a demokrácia, akkor a feketék még mindig másodrendű állampolgárok lennének és a busz hátulján utaznának.
Persze, hogy sok embernek nem tetszik a Prop8, ez szinte természetes, de ha így gondolkodunk, akkor soha az életben kisebbség nem fog semmilyen jogot kapni. Ráadásul a szavazók majdnem fele azt mondta, hogy rendben, házasodjanak. Szerintem ha valami az emberek kb. felét nem zavarja, akkor az "normális".
A kisebbségek jogainak érvényesítése sokszor nagyon bonyolult, lásd a mecseteket Németországban és Angliában. Végülis lehet, hogy az ellenzők itt is azt érzik, mint a német vagy angol városlakók. Hogy eltűnik az identitásuk, hogy megváltozik a világ, hogy ez a város már nem csak az ő városuk. És hát tényleg erről van szó. Viszont cserébe az új város már mindenki városa lesz, mint ahogy a házasság szó definíciója is kibővül.
De hát semmi baj, a dolgok mennek előre így is, 100(?) év múlva csak történelem lesz, hogy melegek nem házasodhattak, mint ahogy ma történelem az, hogy a nők nem tanulhattak, hogy az emberek rabszolgákat tartottak és boszorkányokat égettek. Végülis tegnap fekete elnöke lett Amerikának...
OBAMA!!!
2008. november 3., hétfő
Holnap...
Jaj, nagyon izgulok, hogy mi lesz... Már annyira régóta nyomják a választási kampányt, és holnap kiderül. Vagyis remélem, hogy kiderül... És nem az lesz, mint legutóbb. Egyébként holnap nem csak az elnökre fognak szavazni az emberek, hanem a szenátus tagjaira (azt hiszem épp Kaliforniában nem jár le senkinek sem a mandátuma, úgyhogy itt nem), meg az ún. propozíciókra, törvénymódosítás talán magyarul. Összesen 11-re, nem is tudom a legtöbbről, hogy micsoda. Amiről a legtöbbet beszélnek, az a 8. Kb. fél éve Kalifornia legalizálta a homoszexuálisok házasságát, és most ezt akarják visszacsinálni. Akkor egy bírósági döntés született, mert valaki azt be tudta bizonyítani, hogy ez alkotmányellenes. És most viszont az alkotmányt akarják megváltoztatni. Mondjuk Craig mondta, hogy van egy olyan része is az alkotmánynak, hogy ha valaki köt egy szerződést egy államban, akkor az az összesben érvényes. És mivel Mainben egyneműek köthetnek házasságot, ezért az egész fura. Meg az is fura, hogy jogot akarnak elvenni. Az ellenkampány olyanokat mond, hogy akkor majd rossz lesz, mert a gyerekeknek ezt kell tanulnia az iskolában. De hát mit is? Összesen annyi lenne az információ (ha), hogy igen, Kaliforniában házasodhatnak a melegek. De nem tanítanák a gyerekeknek, hogy melegek legyenek, vagy ilyenek. Meg egyébként is, a gyerekek ezeket úgyis tudják. Cserébe viszont teljes jogú házasok lennének, pl. nem kéne örökösödési adót fizetniük, és hát minden jog (és kötelezettség) ami ezzel jár, az járnak nekik is. Mint ahogy járt az utóbbi fél évben.
Szombaton Talithanál voltunk buliban. Nagyon jól sikerült, jó egy kicsit új embereket megismerni. Meg a magyar bor (balatoni egyébként) is jó volt, és a sütim is ízlett mindenkinek. Tegnap itthon voltam, elmentem futni, meg az előadásomat csináltam.
Ma ismét zuhogott délután.
2008. november 1., szombat
4 nap múlva elnök
Ma rövideket írok. Sül a süti, nézem a tv-t. Tiszta őrület ez a választás. Itt lehet előre szavazni, akár levélben is. De ma lehetett már "élőben" is. És Alamedában több órás sorok voltak. Pedig ez még csak nem is a választás napja. Lassan kezdem érteni, hogy miért nincs demokrácia Kínában... Na jó, ez csak vicc volt... De amúgy tényleg nem értem, hogy azért, mert egy ország nagyobb, miért nehezebb a szavazás megszervezése. Elvileg a népsűrűségnek kéne számítania. Persze vannak azok a bajok, amit már írtam egyszer, hogy itt nincsenek az emberek regisztrálva. Idén már összevetik azért a listákat a jogosítványlistákkal és egyéb nyilvántartásokkal. Egyes helyeken az adatok 20%-ban nem egyeznek. Micsoda kupleráj, bár nem lepődöm meg. Sok adatbázis nagyon "szoft", bemondásra, ilyenekre megy, csomó elírás, stb. Pl. Ravinak eleinte rosszul szerepelt a neve a jogosítványán.
2008. október 26., vasárnap
Hétvégi kalandok
Belinkeltem két új blogot, már régóta terveztem. Az egyik Juci blogja, sok-sok Réka és Bori fotóval, a másik pedig az M. restauranté. Állítólag nagyon jól főznek. :)
Tegnap elmentem Jens-szel és Ethannal a Pleasanton Ridge-re biciklizni. Nem volt semmi, de egész jól tudtam tartani a tempót. Kivéve, amikor nagyon meredek volt. Az a vicces, hogy felfelé is nagyn nehéz menni meredeken, mármint nehéz technikai értelemben. Ha a talaj laza, akkor simán kipörögnek a kerekek, és a másik, hogy felemelkedik az első kerék. Hiába bírnám egyébként szusszal. Lefelé meg azért még mindig félek néha, főleg az új becsatolós cipőmmel... Hiper éhesek voltunk utána, bevágtam egy egész hamburgert. Este megnéztünk a W. című filmet. Ne nézzétek meg, hacsak semmit sem tudtok az jelenlegi elnökről. Elég unalmas, bár az alapgondolat jó.
Ma nem sok mindent csináltam, rendet raktam, meg délután kicsit röplabdáztunk. Csak az a baj, hogy a röpladázásnál mindig valamiért rámjön a hoppáré, azt hiszem azért, mert sose passzol senki nekem labdát, és aztán ezen jól megsértődöm és el is megy az egésztől a kedvem. Na és aztán nem is játszom jól, és nem is passzol senki labdát...
Ma azon gondolkodtam kicsit, hogy miket tanultam meg eddig az USA-ban. Az egyik a szabadság átértelmezése. Nem mintha eddig mondjuk otthon nem éreztem volna magam szabadnak, de itt ez nagyon alapelv, annyira, hogy még számomra értelmetlenséget is megtesznek érte. Pl. az, hogy senki sincs igazából regisztrálva alapértelmezésben. Ezért is megy most a balhé, hogy hamis regisztrációkat gyűjtöttek a választásokhoz. De az fel sem merül, hogy mindenki legyen regisztrálva. Vannak államok, ahol még a jogsiban sincs fotó. Mikor ezen kiakadtam, akkor Jim felesége azt mondta, hogy "we are supposed to be trustworthy" (megbízhatóak vagyunk elvileg, mármint az amerikaiak). Azóta sokat gondolkodtam ezen, és hát hiába hülyeség praktikus szempontból, ha ez a kultúra része... A másik a sport, ami furcsa, mert hát Amerika a kövérek országa, de közben meg mégiscsak nagyon komolyan veszik, már akik, a sportot. Otthon sokkal kevesebb ismerősöm sportol, mint itt. Még vannak más dolgok is, de most ez a kettő jutott eszembe.
Feliratkoztam a facebookra, most azt nézegetem.
2008. október 10., péntek
Benne vagyok
Elszaladt ez a hét, és alig írtam valamit. Kedden röplabdáztunk. Már nem sokáig, mert egyre korábban megy le a Nap, és hamarosan itt a téli óraátállítás is. Mondjuk a röplabda miatt lemaradtam a második elnökjelölti vitáról, de úgyis mindig ismételnek.
Szerdán elvittük a régi tévémet, egy rossz számológépet és Jens rossz videomagnóját egy újrahasznosító telepre. Ezeket nem is szabad csak úgy kidobni. Aztán este német. Már megint jöttek új emberek, összesen szerintem 12-en vagyunk. Nem is rossz. Csak mindig olyan fáradt vagyok estére...
Tegnap megint volt Ravi. Nekem meg szuper napom volt. Egyrészt megjelentünk egy intézeti kiadványban, fotóstul. Aztán Craiggel beszéltünk a cikkről és nagyon lelkes volt. Azt mondta, hogy már csak egy dolgot kell kitalálnom. Gyorsan ki is találtam, úgyhogy hamarosan be is fogjuk küldeni. Amikor elindult haza, akkor meg a kezembe nyomott egy kéziratot, egy másik cikkét. És csodák csodája, rajta van a nevem! Egyszer megkért, hogy számoljak neki dolgokat, és abból lett most cikk.
Este Alehouse volt. Itt van Louise, egész Halloween végéig marad azt hiszem.
2008. október 4., szombat
I közkedvelt You
Az amerikaiak szeretik azt a kifejezést használni, hogy az ilyen-és-ilyen betűs szó. Mondjuk az L betűs szó az a love. Szóval tegnap az időjárásjelentésben azt mondta a csaj, hogy már régen került elő az R betűs szó. Éjjel esett. Végre egyébként!A Love-ról jut eszembe. Tegnap este voltam egy szuper zongorakoncerten a presbuteriánus templomban. Egy Daniel Glover nevű zongorista játszott, Lisztet, Medtnert és Rachamanyinovot. A pasas fantasztikus volt, virtuóz, de nem csak virtuóz, hanem értelmesen is játszott. A végén mondta, hogy már fáj a jobb keze, úgyhogy ráadásnak ezt játszotta (ezen nem ő játszik):
Őrület, nem? Az elején meg kellett dörzsölnöm a szememet.
A pasas ráadásul nagyon érdekeseket mondott a darabokról.
Ja, és a Love. Szóval a templomban voltak zászlók, rajtuk egy csomó nyelven ki voltak írva a következő szavak: Piece (béke), Joy (vidámság), Hope (reménysugár), Love (közkedvelt). Érdekes szótárat használhattak... De azért mégiscsak jó volt, hogy még magyar szavak is voltak.
A Love-ról még az is eszembe jut, hogy a koncerten egy csomó idősebb nő volt, és nekem volt egy olyan érzésem, hogy mind odavan a zongoristáért. Mondjuk tényleg jóképű pasas.
Csütörtökön volt az alelnöki tv vita. Sarah Palin szvsz nem nagyon tudott vagy akart egy kérdésre sem válaszolni. "Mi a véleménye, milyen esetben lehetne atombombát bevetni egy háborúban?" "Az atombomba az nagyon veszélyes, de most inkább hadd beszéljek Obama adócsomagjáról." Ilyesmi párbeszédek zajlottak le. Biden nyilván sokkal tapasztaltabb politikus, ő azért elmondta a véleményét, válaszolt a kérdésekre, nem érezte úgy az ember, hogy egy verset mond fel. Persze mindketten mondtak nem igaz dolgokat, mint az másnap kiderült.
Elvittem egy csomó ruhámat, amit sose hordok, az üdvhadsereghez. Nem is szoktam olyan sok ruhát venni, de valahogy mindig mégis összegyűlnek...
Aztán elhatároztam, hogy fogok zöldkártya-lottózni. Csak nagyjából egy fotót kell beküldeni és kész.
Ma resztelt májat csináltam, de nem sokat ettem belőle, mert kicsit rosszul lettem a máj szeletelése közben. Nagyon undorító tud lenni. Jens-nek ízlett, szóval azért jól sikerült azt hiszem. A maradékot lefagyasztottam arra az időre, amikor már elfelejtettem, hogy milyen is volt csinálni.
Tegnap voltunk biciklizni a környéken. Nagyon szép idő van, majnem mintha ősz lenne.
2008. szeptember 27., szombat
Sport
Ma reggel bedobtam 5 gumicukrot, felcsatoltam magam a biciklimre (mert már van spéci cipőm és pedálom, hogy ne csak toljam, hanem húzzam is a pedált) és felmentem a Lake del Valle-hoz. Na meg vissza. Az egész megvolt 1 és negyed óra alatt. Tarantulát nem láttam (pedig a múltkor este Jens megint látott, szóval sok lehet arrafelé), csak teheneket. Tegnap reggel meg futottam. Kicsit ellustultam az utóbbi időben, úgyhogy most megpróbálok minden nap csinálni valamit. Mármint sportot.Tegnap bementem dolgozni, törtem a fejemet a cikken, de még mindig nem tudom, hogy mit is írjak. Jim mutatott egy jó weboldalt, amin lehet a választást követni. Még el is lehet vele játszani, hogy mi lenne a választás eredménye, ha pl. Virginiát McCain vinné. Délután átmentünk Stocktonba Bálintékhoz halászlevest enni, na meg megnézni az elnöki vitát. És bújócskázni Rékával, aki megint nagyon aranyos volt.
Csütörtökről még nem írtam, de szerintem nem is volt semmi, kivéve az Alehouse.
2008. szeptember 10., szerda
Deutsch lernen
Nem tudom, hogy ki írta a megjegyzést az Obama-s poszthoz. Persze nem kötelező aláírni, meg hát aki blogol az számoljon a kommentekkel. Ez így van rendjén. N.B.: azért engedélyeztem névtelen posztokat, hogy azok is tudjanak írni, akiknek nem sikerül belépniük valamiért. Viszont egyáltalán nem vagyok elfogult demokrata. Azt aláírom, hogy nem vagyok politikailag szuper tájékozott. De hogy Hollywoodot majmolom? Nem hinném. Van saját véleményem és értékrendem. Pl. nem értek egyet az abortusz tiltásával, a fegyverviselés legalizációjával, nem hiszem, hogy az energiaprobléma megoldható új kutak fúrásával, nem tetszik, hogy Amerika csak úgy megszáll országokat, másokat viszont nem. Tudom, hogy ezek a kérdések mind sokkal bonyolultabbak, mint gondolnánk, de én akkor is ellenzem az abortusz tiltását stb... Nem gondolom, hogy a demokraták angyalok és a republikánusok az ördög. Nem hiszem, hogy bármelyik is kevésbé lopna, csalna, hazudna. Nem gondolom, hogy a szakértőik szaktudása különbözne. Visszavonom, hogy Bush hülye. Tudom, jobb jegyei voltak a Yale-n, mint Kerry-nek. (Egyébként erről az jut eszembe, hogy kiskoromban sokat gondolkodtam azon, hogy amikor egy kritikus leírja azt, hogy mondjuk ez-és-ez a zongorista csapnivaló, akkor leírhatja-e, mert hát ő esetleg nem is tud zongorázni. Arra jutottam, hogy leírhatja.) Nem értek egyet azzal a megjegyzéssel, hogy az elnököt az amerikai nép válassza(sic! -- vagy ez egy stilisztikai válassza volt?). Ha jól tudom, akkor igencsak szoros verseny volt, az "idióta demokraták" nem egy jelentéktelen kisebbség. Végül pedig általam nagyra tartott emberek demokrata pártiak, és ez is befolyásol. Ez kit nem egyébként? Nem rajongok Obamáért, csak szimpatikus, amiket mond. Azt állítani, hogy biztosan nem Obama nyer, hát... Egyelőre még ha néha szorosan is (jelenleg nyilván Palin berobbanása miatt) ő vezet a különböző felmérések szerint. A fránya nép.
Egyébként ma inkább arról akartam írni, hogy voltam németórán. A vicc az, hogy Julie is beiratkozott, persze nem tudtunk egymásról. Hatan vagyunk és nagyon jó volt.
Pikk Bubi

Tamásnak eltűnt az utolsó buborék is a tüdejéből és már otthon van. Hurrá.
A képen még az első paradicsomtermésem látható. Azóta is folyamatosan terem, minden nap kb. 5 szem megérik.
Tegnap nem mentem röplabdázni, mert elég hűvös volt. Este a CCN-t néztük, ahol folyamatosan a választást nyomták, de elég idegesítő stílusban. Majdnem mint a Fókusz. Larry King is szörnyű. Egyszerűen bulvár szinten közelítik meg a problémát. Aminek persze van jogosultsága, mert az is fontos, hozzátartozik, de itt csak ez van. Van pár politikai elemzőjük, de azok is alig mondanak valamit. És utána benyomja a CCN, hogy ez a világ legjobb, legtárgyilagosabb stb. hírcsatornája. Nem tudom, hogy hallottak-e a BBC nevű helyi adóról, valahol Európában sugározzák...
2008. szeptember 6., szombat
TV
Néztem a republikánus küldöttgyűlést, elég szörnyű volt. Kár, hogy nem láttam a demokratát, mert így nincs viszonyítási alapom. Mindeki Sarah Palinen csámcsog, még a divatműsorban is róla volt szó.
Meg néztem az itteni Ki Mit Tud-ot. Az is szörnyű volt, de leginkább az akasztott ki, hogy aki nem hollywoodi nyálas előadással lépett fel, azt rögtön kivágták. Szerintem a zsűri valószínűleg értette, hogy miről van szó, de nem engedhetik, hogy valamiféle alternatív kultúra megzavarja az emberek gondokodását... szerintem legalábbis.
Nagyon meleg van, 38 fok, bent meg nyomják a légkondit, nem valami jó. Teljesen rákattantam a számolásaimra, viszont még mindig nem sikerült összeszednem magam, hogy megírjam a cikket. De már előhalásztam a file-okat, talán hétfőn.
Aki tudja nézze meg, megéri. Aztán rá lehet keresni a többire is, leginkább McCainre. Szerintem Obama szuper, süt belőle az intelligencia. Mondjuk nyilván McCain sem hülye, mert idáig hülyék csak ritkán jutnak el -- néha viszont sajnos igen, lásd Bush. Persze egy választás mindig akkora nagy pszichológia, igazából más nem is. Ki az, aki át tudná látni egy ország helyzetét és az alapján tudna dönteni? Mindenkinek vannak preferenciái, és vannak kizárolagos szempontok is. Pl. én sose szavaznék olyanra, aki abortuszellenes, mert szerintem ez bizonyos határok között magánügy, meg egy olyan bonyolult kérdés is, amire kijelenteni a nemet szerintem nem jó. McCain azzal támadja Obamat, hogy sok szavazáson tartózkodott, meg hogy megváltoztatja a véleményét. Van akinek ez negatív tulajdonság, de nekem pl. ez kifejezetten pozitíz, mert ebből látom, hogy ez az ember gondolkodik, téved, aztán javít. Másnak ez a gyengeség jele.
Meg néztem az itteni Ki Mit Tud-ot. Az is szörnyű volt, de leginkább az akasztott ki, hogy aki nem hollywoodi nyálas előadással lépett fel, azt rögtön kivágták. Szerintem a zsűri valószínűleg értette, hogy miről van szó, de nem engedhetik, hogy valamiféle alternatív kultúra megzavarja az emberek gondokodását... szerintem legalábbis.
Nagyon meleg van, 38 fok, bent meg nyomják a légkondit, nem valami jó. Teljesen rákattantam a számolásaimra, viszont még mindig nem sikerült összeszednem magam, hogy megírjam a cikket. De már előhalásztam a file-okat, talán hétfőn.
Azóta megnéztem Obamat.
Aki tudja nézze meg, megéri. Aztán rá lehet keresni a többire is, leginkább McCainre. Szerintem Obama szuper, süt belőle az intelligencia. Mondjuk nyilván McCain sem hülye, mert idáig hülyék csak ritkán jutnak el -- néha viszont sajnos igen, lásd Bush. Persze egy választás mindig akkora nagy pszichológia, igazából más nem is. Ki az, aki át tudná látni egy ország helyzetét és az alapján tudna dönteni? Mindenkinek vannak preferenciái, és vannak kizárolagos szempontok is. Pl. én sose szavaznék olyanra, aki abortuszellenes, mert szerintem ez bizonyos határok között magánügy, meg egy olyan bonyolult kérdés is, amire kijelenteni a nemet szerintem nem jó. McCain azzal támadja Obamat, hogy sok szavazáson tartózkodott, meg hogy megváltoztatja a véleményét. Van akinek ez negatív tulajdonság, de nekem pl. ez kifejezetten pozitíz, mert ebből látom, hogy ez az ember gondolkodik, téved, aztán javít. Másnak ez a gyengeség jele.
Tegnap megjött Jens és a papája, majdnem éjfél volt, mire a BART-hoz értek.
Ma pihenőnap volt, kicsit vásárolgattunk, vacsoráztunk, ilyenek. Holnap megyünk SF-ba.
Tamás jobban van, viszont még nem forrt be a luk a tüdején. Ha holnapra sem forr be, akkor laparoszkópiásan meg kell műteni. Ami állítólag jobb, mint csak úgy hagyni, mert így a visszaesés esélye sokkal kisebb.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
