Menedzsertúltengés

A múlt hét második fele szörnyű volt, főleg a szerda. Egy nagyfejessel kellett találkoznom Washingtonból hétfőn. Nála arrogánsabb emberrel még sose találkoztam. Egyáltalán nem érdekelte, hogy mit mondok neki, és a végén még kezet sem fogott velem, amin teljesen kiakadtam. Délutánra már egy nagy csapat fejes volt az intézetben az új épület avatásán. Ennek örömére egy monitor előtt kellett ácsorognom, amin a munkámmal kapcsolatos ábrák voltak, de a pár arra tévedőt is csak a bútorok érdekelték.
Ezt koronázta meg a vacsora, amire elég buta módon feliratkoztam. Nem elég, hogy éreztem, hogy beteg leszek, de ráadásul rajtam kívül csak a fejesek jelentek meg. Szörnyű volt, pedig érdekes is lehetett volna, de inkább csak lehangolt, ahogyan páran a beosztottaikról beszéltek. Plusz feszengtem, mert semmi keresnivalóm nem volt ott. A protokollos csaj (akitől a meghívó jött) ezt aztán igazán profin szervezte össze...
Másnap a terv szerint beteg is lettem, de nem maradhattam itthon. Péntek este meg muszáj volt menni SF-ba, mert Ninaval színházjegyünk volt. A darab egyébként nagyon jó volt, csak nagyon későn értünk vissza. A szombatot ágyban töltöttem, már nagyon rámfért.
Vasárnap bementünk a városba sétálni a Presidiora. 20 fok, napsütés, gyönyörű volt. Mit meg nem adnék ott egy házért, vagy legalább egy ismerősért, aki ott lakik! Egy középszerű spanyol étteremben zártuk a napot.
Tegnap megint volt próba. Sajnos nem nagyon volt időm gyakorolni, de rájöttem, hogy egyáltalán nem könnyű ezekhez a darabokhoz klimpírozni, szóval gyakorolni kell. Nem hiszem, hogy híresek leszünk valaha is, de mindenesetre jók ezek az esték. Pl. ezt a Sheryl Crow dalt próbáltuk.
Ma ismét tollasoztunk, jó kis sport, gyors, mint a ping-pong, de azért sokat kell futni.
Ami még izgalmas, hogy péntek éjjel megyek az ALS-be mérni. Ha az Anyatermészet kegyes lesz hozzánk, akkor nagy halat fogunk. Ha nem, akkor egyszerűen csak álmos és fáradt leszek egész szombaton. Szorítsatok!

- Posted using BlogPress from my iPhone

Egy hete...

Már egy hete visszajöttem, és a Karácsony lassan távolodik. Vagy hát nem is olyan lassan, mert mélyvízzel indítottam. Hétfőn volt az első határidőm, egy rövid előadást kellett elkészítenem a jövő hétre, amikor majd jönnek a fejesek felavatni az új épületünket. Élvezem az új masinámat bent, nem csak azért, mert Mac, hanem mert legalább két verziót ugrottam az Office-ban, és most látom, hogy kivételesen sokat javult.
Kedden Berkeley-ben voltam egy workshopon, ami közepesen volt hasznos. De legalább jót beszélgettem az autóban Ahrennel és Nils-szel.
Van egy jó hírem is: szerdán felhívott egy francia pasas, és meghívott egy konferenciára a fracia alpokba! Persze, hogy igent mondtam. Ez az első meghívott előadásom, Jens szerint most lettem igazi kutató.
A fogínyem még otthon begyulladt, voltam itt fogorvosnál, kezelgetem. Csütörtökön kell visszamennem, remélem, hogy addigra elmúlik.
Ezen a héten (a másodikon, mert nem fejeztem be a blogot az előzőn) már két új dolgot is csináltam. Tegnap volt az első "próbánk" az együttesünkkel. Oliver, Nicolas, Jens, Jessica és én alkotjuk, ebből Oliver egy vérprofi gitáros, Jessica meg baromi jól énekel. Én lennék a billentyűs és talán kicsit énekes is, de majd meglátjuk mi lesz. Mindenesetre nagyon jól szórakoztunk.
A másik új, hogy ma tollasozni mentünk Ruthtal és Manfreddel. Vicces, mert rajtunk kívül csak ázsiaiak voltak.
Hétvégén mindkét nap bringáztunk. Olyan meleg volt, mintha már itt lenne a tavasz. Szombaton voltunk vásárolni, vettem egy új futócipőt meg egy pár síbotot, este meg az Alehouse-ban gurítottuk le az évad első söreit. Vasárnap Juci és a három kislánya voltak nálunk ebédelni. Mindegyik nagyon édes volt, de a legviccesebb az volt, amikor Bori zongorázni próbált és beindítottam a demo zenét.
Bent mindenki pörög, mert jönnek a fejesek holnap meg utána is, én is tartok előadást, meg lesz vacsora meg ilyenek.
Majdnem elfelejtettem, hogy megvolt az első könyvklubos találkozónk is. Egész érdekes volt hallani, hogy ki mit gondolt a könyvről.
Ezem kívül a kocsimban kigyulladt a szervízlámpa. Az oxigénszenzor zárlatos, 240 rugó a csere. Remélem, hogy ez nem a romlás első jele. Elvileg egy Honda Civic 130 000 mérfölddel pihésállú tinédzser.
El se hiszem, hogy ennyi minden történt!

Hálaadás

Hm, már megint nem írtam vagy két hete. Először azért nem, mert nagyon rossz kedvem volt. Cézár múlt hét kedden meghalt. Szegényke nagyon rosszul nézett ki már aznap reggel is, és délben amikor hazamentünk megetetni már alig bírta. A kezemben halt meg. Még jobb formájában csináltunk róla egy rövid kis videót.

Tényleg nagyon szomorú voltam.
---
Azóta azért történtek vidámabb dolgok is. Most pl. volt egy négynapos szünet, mert csütörtök Hálaadás napja volt. Meghívtuk Adaméket és Oliveréket vacsorára. Volt kétféle töltött kacsa, pörkölt, gombaleves, Emily csinálta a köreteket, Karin pedig palacsintatortát hozott. Kicsit elhúzódott, mert a sütőt rosszul kapcsoltuk be, emiatt a kacsa másfél órán át gyakorlatilag langymelegben pihent. Karin "egyébként" terhes, úgyhogy Sarah-nak hamarosan (kb. 7 hónap múlva) lesz testvére.
Fekete pénteken, azaz a Hálaadást követő alapvetően vásárlásról szóló napon vettem egy iPhone-t. Nem mintha le lett volna értékelve, de már régóta terveztem. Most ez az új játékszerem. A hétvége többi része biciklizéssel, főzéssel, pihenéssel telt. Zongoráztam is párszor, bár kevesebbet, mint terveztem. Ma pedig bementünk San Franciscoba fényképeket csinálni, és ha már ott voltunk, akkor elmentünk Oaklandben a Trappist sörfőzdébe is.
Múlt héten volt egy pár interjú. Az egyik jelölt nagyon szimpatikus volt, egy zimbabwe-i fiú, eredetileg bányásznak tanult. Megtudtuk, hogy Zimbabweben a bányamérnököknek egy évet a bányában kell dolgozniuk, igaziból, lent, és rendesen fizikai munkát kell végezniük, mint a közönséges bányászoknak. Ez nálunk is így van?
Megpróbálok majd kicsit gyakrabban írni, mert most tényleg nem is jut eszembe hirtelen más az elmúlt napokról. Viszont ha arra vagytok kíváncsiak, hogy hogyan telik Julie és Sebastian földkörüli útja, akkor ajánlom az ő blogjukat.

Szomorú bulik

Mostanában egy csomó szomorú bulira vagyunk hivatalosak, a tegnapi volt eddig a legszomorúbb. Sebastian és Julie elköltöznek Németországba, és Sebastian ma repült (Julie egy hét múlva). Holnap Caroline hasonló bulija lesz, előtte meg Kwee-Yan bulija volt. Caroline Atlantába, Kwee-Yan pedig Malájziába megy. És ez még csak a kezdet, Tina is elmegy, lehet, hogy Nina is, Andrea is... :( Jens csinált egy nagyon vicces (bár tulajdonképpen szomorú) kis videót a tegnapi bulira, nagy sikere volt. Én csak egy tésztasalátát csináltam, amire eredetileg azt hittem, hogy nagyon rossz lesz, de egy csomóan mondták (maguktól), hogy finom lett. Fura, hogy Sebastian elmegy, ő volt a társaság lelke sok szempontból.
Múlt héten felfedeztem, hogy az izraeli kuszkusz néven árult izé az a tarhonya. Nem hasonló, hanem az. Vettem egy egész dobozzal.
Egész sokat bringázunk, ma is voltunk a környéken, meg múlt héten is a Mount Diablon, és még hegyibringázni is voltunk Santa Cruz környékén Tinaval és Yuval.
Van egy nagy hírem is: lett egy zongorám! Ez a szülinapi ajándékom, de már előre megkaptam. Nagyon jó, persze elektronikus, de teljesen olyan (vagyis az én szintemen teljesen olyan), mint egy igazi zongora. Yamaha egyébként. Próbálok minden nap gyakorolni egy kicsit legalább. A nappaliba tettem, így nehéz elfelejtenem. Nincs rajta túl sok gomb, mert ez tényleg csak egy zongora akar lenni, és nem egy számítógép, de ami jópofa, hogy fel lehet venni az egyik kezet, és úgy gyakorolni hozzá a másikat. Ez egész hasznos.
Ezen a héten tartottam egy csoportszemináriumot. Nem lett rossz szerintem, csak hihetetlen, hogy mennyire elfáradtam a végére! Készülés közben arra is rájöttem, hogy itt az ideje nekiállni cikkeket írni, mert mostanában nem csináltam ezen a téren semmit, le vagyok maradva. Valahogy egyébként is kifolyik az idő a kezemből, pedig ez alapvetően nem jellemző rám. Csak olyan sok a zavarás néha napközben, e-mailek, megbeszélések, ebéd stb. Caroline egyébként adott egy tippet, lehet, hogy kipróbálom. Van az ún. Pomodoro módszer, aminek az a lényege, hogy az ember 25 percig csak egy feladatra koncentrál, utána 5 perc szünet, majd újra 25 perc stb. Egy 25 perces egység egy pomodoro (azaz paradicsom). Az elmélet az, hogy az, hogy ilyen szinten számon tartva az időt nem lehet elszúrni egy egész napot (előre meg kell határozni, hogy mit fog az ember csinálni egy adott pomodoróban, és nem szabad mással foglalkozni). Ha a feladata több, mint 5-6 pomodoro, akkor részekre kell osztani. Tudom, erre a Papa azt fogja mondani, hogy ez olyan, mint az interval walking, aminek az a lényege, hogy sétálj gyorsan, de ha elfáradsz, akkor sétálj lassabban, de ettől még lehet, hogy működik. Van hozzá persze kis alkalmazás a számítógépre...
Oliver egyébként kiköltözött az irodámból hétfőn, már várom, hogy jöjjön az a fickó, akivel majd megbeszéljük, hogy melyik bútorok mennek, és miket hozzon. Ja, és ugye van a klaszterem, amit Hypatianak akartam elnevezni. Erre kiderült, hogy ez a név már foglalt, úgyhogy Meitner lett. Ez se rossz.
És szerintem még nem is írtam, hogy két hete voltunk a livermore-i operában, a Don Giovannit láttuk. Modern feldolgozás volt, és a zenekartól eltekintve szerintem nagyon jó volt. A modernség pl. abba nyilvánult meg, hogy Leporello nem egy tekercs papírból olvasta fel a csajok nevét, hanem egy iPhone alkalmazás volt kivetítve, ahol a Google Earth segítségével jelenítették meg térképen a lányokat. Ez tényleg vicces volt, és lehet ugyan, hogy az előadás nem volt "világszínvonalú", mégis tetszett az egész (ismét), mert hát az operának ilyennek (is) kell lennie, azaz nem elitistának. Régen ugyan csak a gazdagok nézhették, de a TV helyett volt ez mégiscsak.
Végül csak annyi, hogy varrtam a kocsim napellenzőjére új borítást, mert a régi szét volt rohadva. Nagyon profi lett szerintem, majd rakok fel képeket.