Montreal továbbra is

Akkor most folytatom a montreáli beszámolót. Az utolsó napokban nem működött az internet a szobánkban, ezért sem tudtam írni. A botanikus kertről még eszembe jutott, hogy volt egy csomó lótuszvirág. A leveleken pedig óriási cseppek ültek, és rögtön eszembe is jutott, hogy a doktori szigorlatomra meg is tanultam, hogy miért. A lótuszlevélen a csepp nem azért annyira kerek (azért olyan nagy a kontaktszög), mert annyira víztaszító lenne a levél anyaga. Kémiai víztaszítással (pl. olajos felszín) ekkora kerekséget nem lehet elérni. A levelen apró szőrök vannak, és ezeknek van ilyen hatása.

Na jó. Szóval csütörtökön Jens megtartotta az előadását. Tényleg izgult, de szerintem nem lehetett hallani, jól sikerült, és a kérdés-válasz is jól ment. Már nem emlékszem, de azt hiszem, hogy nem történt semmi említésreméltó. Este volt a bankett. Szerintem és mások szerint is közel botrányos volt. Egy vagyonba kerülta vacsora (nem én fizettem, de akkor is), és persze mindenki valami jó kis francia menüt várt. Ezzel ellentétben büfészintű kíniai kaját szolgáltak fel, lassan, és még csak jól sem lehetett vele lakni. Nem mintha a kaja lenne a központi dolog, csak hát ha egyszer van egy bankett, akkor szerintem nagyon ciki ilyet csinálni. Jellemző, hogy az egyik díjazott professzort a buli után egy sörözőben láttam enni! A legjobb az volt a bankettben, hogy a végén Pilling odajött elbúcsúzni, és még egyszer megdícsérte az előadásomat, főleg a válaszokat. Ennek nagyon örültem.

Mi találkoztunk Jens német haverjaival, aztán meg csatlakoztunk a többiekhez egy belga sörözőben. Valami szörnyű epres sört sikerült rendelnem, nem is bírtam meginni.

Pénteken kihagytuk a reggeli előadást, de aztán találtam egy érdekes szekciót. Délután végre meg tudtam nézni a posztereket, beszélgettem emberekkel. A poszterszekció után volt a búcsúfogadás, ahol Istvánnal beszélgettem leginkább.

Este elhatároztuk, hogy nem mehetünk el Kanadából úgy, hogy ne együnk egy igazán jó francia étteremben. Ravi, Jens és még pár másik emberrel el is mentünk, és hát nem bántuk meg. Az egyetlen rossz az volt, hogy az egyik lány fizetéskor teljesen megzakkant, és valamiért perceken keresztül számológéppel számolta, hogy mennyit is kell beadnia. Elég kínos volt, de leginkább érthetetlen. Még egy kicsit beültünk egy sörözőbe, aztán alvás.

Szombat volt az utolsó teljes napunk. Elmentünk a régi városnegyedbe, aztán meg az egyik szigetre megnézni a Bioszférát. Ezt Bucky tervezte a világkiállításra, és most egy gyerekeknek szóló természetvédelni múzeum van benne. A képeket a szigeten lévő kilátóból készítettem. A belvárosról még annyit, hogy helyenként teljesen döbbenetesen hasonlított a VI. kerületre. Persze egy idő után rájöttem, hogy ez nem véletlen: igazából mindkettő Párizsra hasonlít. Montreál egyébként nagyon változatos. A budapesti részen kívül van egy nagy felhőkarcolós része is, az egyetem környéke meg teljesen brit. Eddig mindig azt hittem, hogy Kanada az a "kis USA", ahol biztos minden olyan, vagy legalábbis olyan akar lenni, mint az USA-ban, csak nem megy nekik olyan jól. De ez (legalábbis Montreálban) egyáltalán nem így van. Minden teljesen európai, az emberek, az arcok, a testalkat, a ruhák, az ételek, a méretek. Teljesen otthon éreztem magam.

Még két dolog Montreálról. Mark Twain azt írta róla, hogy nem lehet eldobni úgy itt egy téglát, hogy ki ne verne egy templomablakot. Ez teljesen igaz, a város tele van templomokkal. A másik, amit én mondok, hogy a város tele van fantasztikusan jó szobrokkal.

Este még utoljára találkoztunk a Jens német haverjaival, vasárnap még sétáltunk egy kicsit (nem találkoztunk autógyújtogatókkal), aztán irány Livermore. A repülés jó volt, eltekintve attól, hogy mindkét gépen a motor mellett ültünk, ami nem csak hangos, de egyáltalán nem lehet kilátni az ablakon.

Ma rendes munkanap volt, de leginkább az ügyeim rendezgetésével foglalkoztam. Majdnem mindent sikerült elintéznem, holnaptól végre lehet rendesen dolgozni.

Itt pedig további képeket láthattok.

Montreal update

Szóval eddig vasárnapnál tartottam. Azóta történt egy s más. Hétfőn beindult a gépezet, előadások ezerrel. A híres Hottel előadást csak videókonferenciával tudtuk nézni, mert a nagyelőadó tele volt. Egyrészt a technika nem volt tökéletes, másrészt viszont az előadás sem volt annyira jó, túlságosan is elmerült a részletekben. Délben libanoni gyorsétteremben ettünk, egész jó volt. Délután folytatódtak az előadások, én a kinetika szekciót hallgattam leginkább. Háromkor eljöttem, mert már kezdtem eléggé izgulni a másnapi előadásom miatt. Még a fóliákon is kellett dolgozni, és ráadásul nullaszor próbáltam el... Este elmentünk egy olasz étterembe, éjfélig meg próbáltam összeszedni a gondolataimat. Magamban motyogva kb. 1 óráig tartott, mire végigmondtam az előadást. Csak az nyugtatott meg, hogy ez mindig így megy nálam.

Reggel hatkor keltem, gyors reggeli, és irány Pilling nagyelőadása. Nagyon jó volt, azoknak is tetszett, akik nem a témával foglalkoznak. Jim megjegyzése szerint ez volt az általa hallott legszerényebb plenáris előadás. Ugyanis Pilling nem arról beszélt, hogy ő miket csinált, hanem az általa is művelt területet mutatta be, saját és mások munkáján keresztül. Nem kicsit voltam büszke, hogy Turányi Tamást, Craiget és Jimet is citálta, sőt, még az én nevem is megjelent az egyik fólián, sőt, egy ábrám is. Persze aki az Brit Birodalom Parancsnoka, annak nincs szüksége bizonygatni...

A következő szekciót ugrottam, a kertben már fél óra alatt mondtam el az előadásomat. A szünet után jöttem, én voltam az első. Alison, egy régi ismerős volt a szekcióelnök. Az előadás elején volt egy kis beépített poénom. Az etanolról beszéltem, és bevetítettem egy kaliforniai benzinkút fényképét, ahol a tankra rá van ragasztva egy matrica azzal a szöveggel, hogy az etanolról bővebb információ a boltban található. Mindegy, ez most egyáltalán nem tűnik viccesnek, de sikerült jó ritmusban mondanom, úgyhogy kicsit nevettek. (Adam mesélte, hogy egyszer egy haverja egy olyan módszerről tarott előadást, aminek LSD a rövidítése. A srác a rövidítés elmondása után elmosolyodott, megrázta a levegőben az öklét, és megjegyezte, hogy "jeee, és nagyon pörgünk ám a laborban". A teremben néma csend volt, még csak arcizma sem rezdült senkinek sem. A srác teljesen darabjaira hullott, az egész előadása alatt nem sikerült kivergődnie a sokkból.)

Elég sok kérdést kaptam, és talán most először sikerült háromig, de legalábbis kettőig elszámolnom magamban, mielőtt válaszoltam volna. Mert általában előbb szoktam beszélni, mint gondolkodni... Hogy hogy sikerült? Mindeki azt mondta utána, hogy nagyon jó volt, és olyanok is gratuláltak, akiknek nem kötelező (mert hát Jens, Ravi, Jim stb. nyilván nem fogja azt mondani, hogy rossz volt).

Este jazzkoncertre mentünk, ami jópofa volt.

Ma csak délig voltak előadások. Egy indiai étterembe mentünk enni. Utána a botanikus kertbe vittek minket, ami nem volt rossz, de annyira jó sem.

Most meg itt vagyunk a szállodában, és Jens ideges. Neki holnap lesz az előadása.

Gyorsjelentés

Péntek este megérkeztünk Montreálba. Végre egy igazi város! És olyan üdítő, hogy az utcákon franciául beszélnek. Egy nagyon kedves libanoni taxis vitt a szállóba, jó nagy dugóban. A szállás szuper, nagy szoba, szép fürdőszobával.
Tegnap volt a Nők az Égésben workshop (amin Jens persze nem vett részt). Az angol rövidítés majdnem boszorkány... (Women in Combistion - WiC - witch). Érdekes volt, megmutatták, hogy hogyan kell tárgyalni, hogyan kell ülni, hogyan kell érvelni, hogyan nem szabad a férfiak megjegyzéseit magunkra venni. Megtudtuk, hogy milyen típusuak vagyunk -- én kompromisszum szerető és kooperáló vagyok, mint a legtöbb nő, alig volt valaki, aki versenyszellemű lett volna, páran pedig mindig a másik érdekeit tarják szem előtt. Aztán megtudtuk, hogy a nők sosem kérnek, ami szintén igaz. Egy kísérletben egy kis feladat elvégzéséért cserébe 3 vagy 10 dollárt lehetett kapni. Mindenki 3-at kapott, de aki megkérdezte, hogy mi a helyzet a 10-zel, annak 10-et adtak. A nők 2%-a, míg a férfiak 30%-a kérdezet rá...
Este elmentünk az épp folyó frankofon zenei fesztiválra, ahol felültünk egy óriáskerékre is. Nem szeretem a rapet, de a francia rap szerintem sokkal jobb, mint az angol. Caroline már jó előre kinézett sörözőket, ott vacsoráztunk, aztán átmentünk egy másikba. Teljesen be vagyok sózva, hogy tele vannak az utcák emberekkel még éjfélkor is. És az időjárás szuper, éjjel is meleg van, csak néha csöpög az eső. De most azt is szeretem.