A következő címkéjű bejegyzések mutatása: erkezes. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: erkezes. Összes bejegyzés megjelenítése

2008. január 6., vasárnap

BÚÉK

Mindenkinek boldog új évet! Ma visszatértem Livermore-ba, és ezzel a blogom is újraindul. Nagyon jó volt otthon lenni, kipihentem magamat. Nem mindenkivel sikerült (eleget) találkoznom, amit sajnálok, de két hétbe ennyi fért bele.
Az út visszafelé sima volt (ellentétben a hazaúttal, amikor 8 órát késtem végül és még Brüsszelt is megjártam). A mostani meglepetés az volt, hogy még Ferihegyen találkoztam Hasannal (volt évfolyamtársam), épp Begiumba ment vissza, szintén a karácsonyi pihenő után. A másik vicces, hogy a repülőn rengeteg embert felismertem: két hete ugyanazzal a géppel jöttek, mint én. Egy párizsi lánnyal még beszélgettem is, akkor is és most is.
Az idő enyhe, a lakásban minden a helyén van. Aludtam pár órát, most pakolok, aztán talán elmegyek vásárolni. Úgysem fogok tudni aludni rendesen éjszaka.

2007. március 6., kedd

Megerkezes

Szoval megerkeztem. Tul vagyok az elso sokkon, sot a masodikon is, lasd kesobb...
Az utazas halalosan faraszto volt, de mint a multkor is, a vezeteshez sikerult osszekaparnom magam. Ismet egy eleg laza autot kaptam: egy dog nagy Pontiacot, amibol alig latok ki, nem az en testmereteimre terveztek. Feher, majd rakok fel kepet. A repulouton egy walesi neni ult mellettem. Mondta, hogy azert latszik, hogy valtoznak az idok: amikor lanykoraban felment Londonba dolgozni, azt mondtak otthon neki, hogy "Are you going ALL the way to London?". Livermore-t szinte fejbol megtalaltam a repterrol, nem volt kaland utkozben. :)
Azt hiszem, hogy akkor fogtam csak fel az egeszet, amikor bementem a lakasba. Majdnem elbogtem magam, de ebben nagy szerepe volt a faradtsagnak is. Egy nemet lannyal, Tinaval lakom egyutt. O mult heten erkezett, ami azert szuper, mert az osszes infot kiszedtem mar belole. O is a CRF-ben (Combustion Research Facility) fog dolgozni, illetve tegnaptol ott van, csak o a Reacting Flowban, en meg a Combustion Chemistryben. Szimpatikus, normalis, kedves, stb., Bielefeldben volt a Katharina Kohse-Höinghausnal, most csinalta meg a doktorijat. Elotte mar volt itt fel evet.
Ma elmentem drogtesztre. Meg nincs kesz valami papir, ugyhogy ma nem tudtak megcsinalni. (Azert is "orultem", mert reggel direkt nem mentem el pisilni, hogy ott ne legyen gond, de akkor ezek szerint megegyszer el kell ezt majd jatszani.) Nekik volt ez annyira surgos, de hat itt sem megy minden siman. Es ekkor ert a masodik sokk, de jobban belegondolva, szinte mar szerencsesnek erzem magam, hogy most, es nem kesobb... Szoval: az intezet teruleten 25 merfoldes sebesseggel lehet menni. Tok ures utakat kell elkepzelni persze. En meg 35-el mentem... Es lekapcsolt az intezet teruleten egy rendor!!! Mint a filmekben. Szerencsere lovoldozes nem volt utana, en jol elszegyelltem magam, o megbocsatott, es mostantol mindig be fogok mindent tartani pontosan... Elso lecke. De itt a rendorok is megallnak cserebe a stoptablanal. Ja, es meg kell tudnom, hogy itt teli pirosnal lehet-e jobbra kanyarodni, mert egy csomoan kanyarodnak, de en nem merek meg (allamtol fugg ez a kreszszabaly).
Ma csinaltatok magamnak Social Security Numbert, nyitok bankszamlat az intezet Credit Unionjanal. Meg probalom intezni a jogsit is, szallast nezek, bevasarolok, stb.