Lassen Volcanic National Park

View Larger Map
A hétvégén elmentünk Jens-szel a Lassen Volcanic National Parkba. Reggel 10-kor indultunk, és kb. 4 óra alatt értünk oda. A parkról a részleteket nézegessétek meg a Wikipedian, de a lényeg az, hogy ez egy kb. 27000 éves képződmény, és legutóbb 1915-ben tört ki az egyik csúcs (a Lassen, amit meg is másztunk, lásd később). A máig aktív területen az összes vulkanikus csúcs alak megtalálható (négy ilyen van, de nem tudom pontosan, hogy mik ezek, van olyan, aminek nincs meg a csúcsa, van, aminek igen, meg van kompozit és még egy negyedik féle is). Jelenleg kénes gejzírek és sárlevesek rotyognak a területen, olyasmi, mint amit Izlandról szokott látni az ember a tévében. Még sose láttam ilyeneket, nagyon érdekes (és egyben büdös). Mindenféle alakú, méretű, színű és szagú luk van, de ami még érdekes, hogy a hangjuk is különböző: van sivító, rotyogó, pöfögő, morgó, korgó és susogó. A részleteket inkább a képeken mutatnám be.
Éjszakára a 2000 lakosú Chesterben foglaltunk szállást, ami a parktól 1 órányira van. Már vártam, hogy milyen is egy igazi porfészek, de ismét csalódnom kellett. A falu bár elsőre szörnyen néz ki, tartogatott meglepetéseket. Először is a szállás csupa antik és szecessziós cuccal volt berendezve, volt zongora, szuper konyha, kandalló és kedves személyzet. Mint másnap kiderült, a pincér szlovák, a tulajok meg csehek... A falu számtalan étterme közül az egyikben vacsoráztunk, ahol ittlétem óta először aluöltözöttnek éreztem magam! Mondjuk attól még biztos vannak porfészkek, de ez valami kis sznob falucska lehet.
Másnap kaptunk finom reggelit (mézes joghurt, narancslé, tea, kávé, tojásos kenyér és bacon, a végén meg valami lazacos kis falatka), majd hátunk mögött hagyva a falut visszamentünk a parkba, hogy megmásszuk a Lassen csúcsot. Kb. 2 óra alatt értünk fel, és a tetején annyira fújt a szél, hogy félő volt, hogy le fog sodorni. Egészen sok hó volt, és egy őrülttel is találkoztunk, aki képes volt felcipelni a lécét, csak hogy kicsit csúszkálhasson a hófoltokon. Az egész eléggé emlékeztetett egyébként a marokkói mászásra, itt is olyan kopár volt minden, és ott is ugyanígy fújt a szél.
Hazafelé egy kis kerülővel jöttünk. Egy kisebb úton elkeveredtünk, ezért bementünk egy igazi porfészek egyetlen kocsmájába, ahol látszott az emberek arcán a döbbenet (valami olyasmi, hogy na, ki lehet az, hiszen már mindenki itt van...). De komolyan, az a hely tényleg kemény volt. Este kilencre értünk haza, egy útközbeni kis kaját beiktatva egy Subway-ben. Egyébként ismét beigazolódott az elméletem, hogy a Subway-be csak bizonyos IQ alatt vesznek fel embereket. Most is megkérdezte a csaj, hogy mit kérünk a szendvicsbe. Mondtuk, hogy mident. O.K. És paradicsomot? Ahh.