Kis színesek

Van egy pár helyi hírem. Az elején úgy fog tűnni, hogy ez egy kis beszűkült hely, ahol EZ a hír, de a végére kiderül, hogy sokan szeretnének legalább tizedennyivel büszkélkedni.
Először is, lesznek kecskék a folyóparton. Azért, mert sok az elszáradt növény, és a környéken lakók félnek, hogy ez majd tüzet fog (az esetleges tűztől félnek, ahogy a hírekben írnák). A kecskék majd megesznek mindent. És a káposzta is megmarad így.
Aztán szerdán hidrogénautókat lehetett a belvárosban vezetni. Ezek igazi, működőképes, üzemanyagcellás autók, VW, Ford stb. vegyesen. Jens azt mondta, hogy nagyon jó, halkak, és nincs bennük váltó -- mert az elektromos motor az áramerősséggel változtatja a nyomatékot, nem kell áttét. Ugyebár. Ami meglepő, hogy 400 bar a töltési nyomás. Ez kétszer akkora, mint a nyomás a gázpalackokban.
És hogy akkor jöjjön a csattanó is, tegnap felavatták a NIF-et. A National Ignition Facility-t. Ha jól láttam, akkor otthon nem írtak róla. Ez a világ jelenleg legnagyobb lézere (már írtam róla valamikor). 192 nagyenergiájú lézerük van 3 futballstadionnyi területen. A nyalábokat végül egy kamrában egy 1-2 mm átmérőjű céltárgyra fókuszálják. A céltárgy jellemzően egy aranykapszulába zárt anyag, jellemzően mondjuk deutérium. A lézerek lágy röntgensugárzást keltenek az aranyban, és végül ez roppantja össze az egészet. A hőmérséklet és a nyomás eléri a Napét (100 millió Celsius, 100 milliárd bar, azta, muszáj volt utánanéznem, hogy nem írtak-e el valamit -- scared of numbers --, de nem, tényleg ennyi), és fúzió fog lejátszódni. A poén az, hogy nem kell a fúzióhoz atombomba... Csak megnyomják a gombot, és lőnek a lézerek és kész. Na persze... Szóval először is, ez egy kutatóreaktor, szóval szó sincs energiatermelésről, csak a folyamatokat tudják és akarják tanulmányozni. Másrészt ezt úgy kell elképzelni, hogy a következő évre 8 lövést terveznek. Ez hány herz is? 

A másik, hogy ezzel a kis játékszerrel nagyon kényelmesen lehet tanulmányozni az atombombában lejátszódó eseményeket is, kísérleti robbantások nélkül. Ami jó, de az eszköz nem szentesíti a célt.

Bent egész héten kongtak a folyosók. Az összes főnök Washingtonban volt az éves beszámolón. A cikkemet írtam. Rájöttem, hogy tiszta hülyeség egyszerre három dolgot csinálni, sokkal hatékonyabb egyet befejezni, és aztán a következőt. Szóval amíg nincs kész a cikk, addig nem csinálok mást. Ha lehet...

Váratlan vendégem is van, Mirkó, gimnáziumi évfolyamtársam. A Google-nél fog dolgozni, és most 1-2 napig nálam van, amíg szállást talál. Tegnap Nina-nál voltunk egy kis házibulin, egy spanyol fizikus házaspár volt ott és egy francia vegyészmérnök. Na meg Jens, én és Mirkó. Jó volt, mert nem ismertük a többieket, és jól sikerült talán emiatt a beszélgetés. Néha jó új emberekkel találkozni... A francia srác hidrogénes autókkal foglalkozik. Érdekeseket mondott. Nem gázhalmazállapotú, hanem folyékony hidrogént kell használni. Azért, mert ahogy fentebb írtam, 400 bar a töltési nyomás, és ez óriási balesetveszély. Ha bármi történik az autóval, és felrobban a palack, akkor annyi. Nem a hidrogén miatt, hanem a nyomás miatt. Szóval a folyékony hidrogén persze meglepő gondolat (engem meglepett), mert az ugyan kisebb nyomású, de csak azért, mert hideg. Szóval elvileg ugyanott vagyunk, feltöltjük az autót, kicsi a nyomás, de aztán felmelegszik, és puff, megint kutudjahányszázbar. De nem. Azt mondta, hogy ha jól van szigetelve a tartály, akkor tele tanknál az ilyen autókban 8 napnak kell eltelnie, hogy a nyomás elérjen mondjuk 20 bar-t. (Ja, ha valaki nem tudná, akkor egy bar az kb. egy atmoszféra. Bár Jim szerint ez hülyeség, a bar az az, ahol inni adnak...) Szóval 8 nap az elég sok, és ha nincs tele a tank, akkor még hosszabb idő kell ehhez. 8 naponta úgyis használja az ember a kocsit, de ha mégsem, akkor egy biztonsági szelep elkezdi lassan kiereszteni a túlnyomást. És ez már csak akkor fog gondot okozni, ha a kocsi valahol zárt helyen parkolt.

Szombaton és ma is bicikliztünk, tegnap másfél órát, ma két és felet. De a mai nagyon utálatos volt. Nagyon-nagyon-nagyon fújt a szél, rettenetes volt felfelé kúszni. A gumijainkkal is gond volt, Jens defektet kapott, nekem meg gyakorlatilag szétment a hátsóm. Mármint a kerekem. 

Viszont tegnap láttunk egy élő csörgőkígyót. Nagyon nyugodt volt, szerintem előtte ehetett, mert a hasa is kicsit ki volt dudorodva. Ma is láttunk egy fekete-fehér gyűrűs kígyót, de lehet, hogy csak sikló volt. Tegnap ezen kívült volt egy horrorjelenet is. Egy fejnélküli őz és egy döglött keselyű hevert az út mentén. Gondolom az őzet elütötték, a keselyű lakmározott, és őt is elütötték... Elég szomorúan néztek ki. 

Kinetikus őrület

Akkor ezennel beszámolok az Eureka-ban megrendezett Kinetic Grand Championshipről. Ott kezdődik, hogy innen északabbra még őrültebbek az emberek, mint itt. Ezért minden évben, immár 40 éve megrendezik ezt a flúgos futamot (széljegyzet: Kaliforniában még ezen kívül van négy ilyen verseny). A verseny lényege: építeni kell egy olyan, ember hajtotta járművet, amely képes betonúton, homokdűnéken és vízben is menni. Nem az nyer, aki először ér célba, hanem az, aki épp a középső helyezést szerzi meg. Azért is jár díj, akinek először romlik el a gépezete. Vagy aki a legnagyobbat bukja. Minden járműnek továbbá fel kell mutatnia annyi fogkefét, ahányan benne ülnek. Na és egy kabalaállatot. De inkább olvassátok el a szabályokat, lehet csemegézni.

A verseny három napig tart. Az első nap van az országúti és homokdűnés szakasz, másnap a vízi és egy országúti, az utolsó napon pedig hasonlók (ezt nem láttuk). A homokdűnés szakaszon van egy nagyon meredek rész is. 

A város tele van hippikkel, úgy érzem akkor is, amikor épp nincs balhé. A másik meglepő, ezen a vidéken az emberek ötször olyan zöldek, mint itt a Bay Area-ban. Minden bio meg organikus, meg újrafelhasznált, meg helyben termesztett.

Szóval. Julie, Sebastian, Tina, Jens és én mentünk. Egy kempingben laktunk, csak sajnos nagyon hideg volt, úgyhogy ezt a részét kevésbé élveztem a dolognak. Az első nap a főtéren megnéztük indulás előtt a járműveket. Utána a fékpróba következett egy meredekebb szakaszon, majd jópár kör megtétele után a főtéren elindult a futam. Mi a bringáinkon követtük őket, ami nem volt túl megerőltető. Fantasztikus, számomra teljesen nem kaliforniai tájon mentünk keresztül, köddel és érdeklődő tehenekkel. A homokdűnéknél gyalog mentünk tovább, egészen a meredek szakaszig. Másnap reggel korán keltünk, hogy megnézzük a vízi szakaszt. Nagyjából a felénél eljöttünk, mert rettenetesen fáztunk. 

A fennmaradó időkben sört kóstoltunk meg meleg leveseket ettünk, vasárnap délután meg elbicikliztünk az óceánpartra fakavicsokat gyűjteni. A fakavics az olyan, hogy nem a kavicsokat koptatja le a víz, hanem a fadarabokat. Odafelé menet meg megálltunk az Óriások Körútján. Itt áll a világ legmagasabb fája (a legnagyobb térfogatút már láttam, az is Kaliforniában van). 

A többit inkább a képekkel mesélem el.

Csináltam pár videót is. 

Ann Arbor

Tegnap éjfélkor értem vissza Ann Arborból, és holnap reggel megyünk is északra... Kicsit már unom a folytonos cuccolást, de ez most legalább nem munka lesz.

Ann Arbor Michiganben van, egy nagyon szép egyetemi kisváros. Majdnem olyan volt, mintha egy európai város lenne, amiben az is segített, hogy rendesen voltak fák az utcákon, és valahogy az egész olyan otthonosabbnak tűnt sok szempontból, mint Kalifornia. 

Vasárnap este érkeztünk, és egy kisebb eltévedés után (rettenetesn vannak jelezve az utak, utcák) elfoglaltuk a szállást. Az egyetem öt percre volt, ami nagyon kellemes volt így. A konferencia maga közepes volt, beleértve az előadásomat is, ami miatt nem vagyok túl vidám most. Mindenki már nagyon álmos volt (délután ötkor volt), én meg túlzásba vittem azt a tervemet, hogy komoly, határozott előadást fogok tartani, így leginkább azt hiszem unalmasra sikerült. Állítólag halk is voltam. Majd legközelebb...

A bankett a Ford Museumban volt. Százas nagyságrendű autó van kiállítva, meg van egy vonat(!) is. Gőzmozdony. Akkora, hogy nem is igaz. Aztán régi repülők is vannak, az aranykorból. Meg kacatok mindenféle korból a 20. században. Meg van benne egy köralakú alumíniumház. Egy időben azt gondolták, hogy majd mindenki ilyenben fog lakni. Egy kör alakú ház fűtése egyébként kb. 3/4-e egy azonos alapterületű négyzetesnek. Ez logikus. 

Utolsó nap elmentem az egyetemi múzeumba, ami felveszi a versenyt akármelyik közpes méretű múzeummal. Először is ingyenes. Másodszor simán van benne pár Picasso. Az időleges kiállításon meg Klimt és Schiele rajzok voltak. Meg van a múzeumban egy óriási érintőképernyős asztal, ahol az ember csak kiválaszt egy kis képet, odahúzza maga elé, megnyomja, és az elkezd nőni, majd pedig mesélni arról a dologról, amit látunk. 

Hazafelé én vittem haza Craiget és Tina főnökét is, így éjfélre értem haza. Ma kicsit fáradt voltam bent, de egész sokat haladtam.

És hogy akkor hova is megyünk holnap? Hát egy kinetikus fesztiválra! Hogy ez mi, arról legközelebb négy nap múlva fogok tudni beszámolni.

Megcsináltuk

Hajnali hatkor indultunk, hét után nem sokkal már gurultunk is. Nagyon barátságos volt a szervezés. A részvételi díj egy része egyébként jótékony célra ment (szegény gyerekeknek szemvizsgálat és szemüveg), a többi részéből meg ételt-italt vettek. Volt 5 állomás, vízzel, harapnivalóval, a végén meg egy ebéd várt mindenkit. Nem is volt olyan durva egyébként a 100 km, és nem is gondoltam volna, hogy 800 m szintkülönbséget gyűrtünk le. Jens elvesztette a napszemüvegét, de valaki megtalálta és a célban visszakaptuk. Micsoda szerencse. Telenyomtuk a fejünket egy kis hamburgerrel, aztán átautóztunk Gilroyba egy outletbe. Többek között azért, mert teljesen lerongyolódtam, egy kivételével minden farmerom kilukadt a napi bringázás miatt (azt hiszem). Az elegáns nadrágomból meg totál kifogytam, úgyhogy vettem egy farmert meg egy szürke nadrágot. Még olyanok jutnak eszembe, hogy volt vagy 32 fok napközben, meg hogy amikor Gilroy környékén bringáztunk, akkor egy helyen tömény fokhagymaszagban mentünk. Gilroy az USA fokhagymafővárosa, ha nem tudnátok... Legalább nem voltak vámpírok, az tuti fix.

Ez pedig mostanában a kedvenc reklámom: