Ann Arbor

Tegnap éjfélkor értem vissza Ann Arborból, és holnap reggel megyünk is északra... Kicsit már unom a folytonos cuccolást, de ez most legalább nem munka lesz.

Ann Arbor Michiganben van, egy nagyon szép egyetemi kisváros. Majdnem olyan volt, mintha egy európai város lenne, amiben az is segített, hogy rendesen voltak fák az utcákon, és valahogy az egész olyan otthonosabbnak tűnt sok szempontból, mint Kalifornia. 

Vasárnap este érkeztünk, és egy kisebb eltévedés után (rettenetesn vannak jelezve az utak, utcák) elfoglaltuk a szállást. Az egyetem öt percre volt, ami nagyon kellemes volt így. A konferencia maga közepes volt, beleértve az előadásomat is, ami miatt nem vagyok túl vidám most. Mindenki már nagyon álmos volt (délután ötkor volt), én meg túlzásba vittem azt a tervemet, hogy komoly, határozott előadást fogok tartani, így leginkább azt hiszem unalmasra sikerült. Állítólag halk is voltam. Majd legközelebb...

A bankett a Ford Museumban volt. Százas nagyságrendű autó van kiállítva, meg van egy vonat(!) is. Gőzmozdony. Akkora, hogy nem is igaz. Aztán régi repülők is vannak, az aranykorból. Meg kacatok mindenféle korból a 20. században. Meg van benne egy köralakú alumíniumház. Egy időben azt gondolták, hogy majd mindenki ilyenben fog lakni. Egy kör alakú ház fűtése egyébként kb. 3/4-e egy azonos alapterületű négyzetesnek. Ez logikus. 

Utolsó nap elmentem az egyetemi múzeumba, ami felveszi a versenyt akármelyik közpes méretű múzeummal. Először is ingyenes. Másodszor simán van benne pár Picasso. Az időleges kiállításon meg Klimt és Schiele rajzok voltak. Meg van a múzeumban egy óriási érintőképernyős asztal, ahol az ember csak kiválaszt egy kis képet, odahúzza maga elé, megnyomja, és az elkezd nőni, majd pedig mesélni arról a dologról, amit látunk. 

Hazafelé én vittem haza Craiget és Tina főnökét is, így éjfélre értem haza. Ma kicsit fáradt voltam bent, de egész sokat haladtam.

És hogy akkor hova is megyünk holnap? Hát egy kinetikus fesztiválra! Hogy ez mi, arról legközelebb négy nap múlva fogok tudni beszámolni.

Megcsináltuk

Hajnali hatkor indultunk, hét után nem sokkal már gurultunk is. Nagyon barátságos volt a szervezés. A részvételi díj egy része egyébként jótékony célra ment (szegény gyerekeknek szemvizsgálat és szemüveg), a többi részéből meg ételt-italt vettek. Volt 5 állomás, vízzel, harapnivalóval, a végén meg egy ebéd várt mindenkit. Nem is volt olyan durva egyébként a 100 km, és nem is gondoltam volna, hogy 800 m szintkülönbséget gyűrtünk le. Jens elvesztette a napszemüvegét, de valaki megtalálta és a célban visszakaptuk. Micsoda szerencse. Telenyomtuk a fejünket egy kis hamburgerrel, aztán átautóztunk Gilroyba egy outletbe. Többek között azért, mert teljesen lerongyolódtam, egy kivételével minden farmerom kilukadt a napi bringázás miatt (azt hiszem). Az elegáns nadrágomból meg totál kifogytam, úgyhogy vettem egy farmert meg egy szürke nadrágot. Még olyanok jutnak eszembe, hogy volt vagy 32 fok napközben, meg hogy amikor Gilroy környékén bringáztunk, akkor egy helyen tömény fokhagymaszagban mentünk. Gilroy az USA fokhagymafővárosa, ha nem tudnátok... Legalább nem voltak vámpírok, az tuti fix.

Ez pedig mostanában a kedvenc reklámom:

Holnap van a napja

Csütörtökön az új külföldiekkel ebédeltünk. Az én feladatom ezeket megszervezni, csak mindig kicsit nehezen megy. Ezen a héten kicsit sok az éttermi duhajkodás egyébként, pl. most is beültünk egybe Nina-val és Jens-szel. A pénztárca apad, a többi részek meg épp fordítva. Mindenesetre ez utóbbi ellen holnap teszünk. Ez lesz a nagy nap a 100 km-es bringázással. Itt a térkép előre is.

View icare in a larger map

Reggel hatkor indulunk, talán már 8 előtt a bringán is leszünk.

Ma egyébként az a vicces dolog történt bent, hogy Johant hazaküldték, mert azt hitték, hogy lejárt az engedélye arra, hogy ott legyen. Egy óra múlva kiderült, hogy mégse, csak a weboldal olyan körülményes, hogy mindenki elnézte... Ez egyébként tényleg nagyon szuper, amikor az ember épp dolgozik, minden épp működik, és akkor egyszercsak abba kell mindent hagyni...

Az előadásom a konferenciára majdnem kész. Az jutott eszembe, hogy régen (nagyon régen) a legkisebb útra való csomagolás is nagy dolog volt. Aztán egy idő után belejön az ember, és már egy kéthetes tengerentúli útra is csak úgy bepakol, beteszi a zsebébe az útlevelet és kész. Eleinte mindig azt gondoltam, hogy ez nem lehet, tuti valamit kihagytam és azért ment ilyen gyorsan. Most egy kicsit ilyen érzésem van az előadásgyártással kapcsolatban is. Mindig olyan nagy dolog előadást tartani, most meg csak összedobtam valamit. De szerintem tényleg készen van (majdnem). 

Most ennyi, megyek aludni.

Rohanás

Tiszta rohanás ez a hét, és az előadásomat még el sem kezdtem csinálni. A managerünk elmegy, tegnap volt búcsúebéd meg ilyenek. Hétfőn Nina-val és Ruth-tal ültünk be vacsorázni. Ruth barátja most védte meg a doktoriját, Coloradoban. 

Na jó, ez nem hangzik úgy, mint egy nagyon stresszes hét. Csak egyszerűen ezen a héten e-mail zápor van minden nap, mire válaszolok az egyikre, jön a másik.

Most nem is jut más eszembe hirtelen, csak olyanok, hogy már megint valami kaki van a méréssel. Nincs valami szerencsém azt hiszem. Most meg ismét rohanok...