2007. október 4., csütörtök

Mérés

Ma reggel beindítottuk a dolgokat a laborban, délután meg mértem. Még nem értékeltem ki, kíváncsi vagyok. Az ebéd jó volt, kint ettünk a többiekkel, sokat nevettünk. Egyébként kezd nagyon hideg lenni, és ma nagyon erős volt a szél is.
Este a szokásos sörözés volt, nagyon helyes kis biciklis poharat kaptunk.

300-as mező

Tegnap elegyeket csináltam, ma várom, hogy mi lesz a kísérletekkel. Jó volt a laborban lenni, bár Ravi megjegyezte, hogy be kéne engem tenni egy óvodába. Hát nem tudom, kicsit igaza van, de legalább én tényleg élvezem a laborban a mindenféle kis cuccokat. Azt viszont nem értem, hogy Ravi és Len minek húz mindenhez gumikesztyűt! Ravinak szét kellett szedni egy mágnesszelepet, és ezt is kesztyűben. Ráadásul nem is tud rendesen fogni. Szerintem nem hal bele az ember, ha olajos lesz a keze.
Este Jens kitalálta, hogy menjünk el a helyi atombomba-ellenes gyűlésre, amit egyébként az unitárius templomban tartottak. Kicsit aggódtam, hogy ez majd valami nagy aktivista gyűlés lesz, még talán énekelni is fogunk... Na jó, persze nem ez volt. Kb. 20-an voltunk, 4-5 ember tartott 5-6 perces előadást. Tavaly októbertől indult a Reliable Replacement Warhead (RRW) program, aminek keretében le akarják cserélni a jelenlegi arzenált egy megbízhatóbbra. Persze ehhez új gyárakat, kutatólaborokat kell építeni. 5 évente fognak kifejleszteni a tervek szerint egy új bombát, amiből az elsőt itt, Livermore-ban. Utána évi 125(!) bomba gyártása a cél. Az a szöveg, hogy a régi bombák nem biztonságosak, de van olyan tanulmány, ami szerint de. Szóval ez a szervezet azt mondja, hogy a csere csak egy jó kis ürügy arra, hogy új bombákat gyártsanak. Közben mindenfelé utaztatnák a plutóniumot, ami szintén nem túl biztonságos (először Los Alamosba, utána az új gyárba). A másik, amit megtudtam, hogy Livermore-tól 15 mérföldre fekszik a 300-as mező, ahol jelenleg is kísérleti robbantásokat folytatnak. Persze nem igazi atombombát robbantanak, hidrodinamikai kísérleteket végeznek. Ez azt jelenti, hogy vak atombombákat robbantanak fel, ami attól vak, hogy hasadóanyag helyett olyan anyagot tesznek bele, ami fizikai tulajdonságait (sűrűség stb) tekintve hasonló. Na, mi az ami mondjuk a hasadó uránhoz (U235) nagyon hasonló? Hát az U238. Szóval -- a csoport állítása szerint -- ezen a mezőn jelentős az uránszennyezés, meg az egyéb, plutónimum stb. Persze nyilván ez egy helyi dolog, nem jön ide Livermore-ba, de akkor is. Szóval ez volt, amit ott mondtak, az egyik oldal. Itt a 300-as mező weboldala (szóval itt semmi titkos nincs ilyen értelemben), még nem volt idő megnézni.
Egyébként első blikkre egyáltalán nem tűntek hülyének vagy elvakultnak az aktivisták, teljesen normális voltak, nem valami hippik. Meg ami tetszett, hogy nem voltak agresszívek, nem akartak minket is beszertvezni vagy ilyenek.

2007. október 2., kedd

Elegy

Ma a laborban voltam viszonylag sokat, elegyet akartam csinálni, de sajnos elrontottam, úgyogy holnap újra. Tiszta hülye vagyok.
Este elmentem a Targetbe venni ezt-azt, pl. számológépet, mert a réginek elromlott a kijelzője. Meg találtam magamnak egy szép pulóvert, vettem szalvétát meg zoknit is.
Most cikket olvasok.

2007. október 1., hétfő

Brrr

Ma még mindig nem csináltunk kísérletet, szerintem csak szerdán fogunk valamit is látni, holnap lesz az elegykészítés... Szóval ma cikket olvastam, meg gondolkodtam. Craig ma nincs, mert Los Angelesbe ment valami meetingre. Kint ma nem volt túl meleg, bent viszont tényleg hideg van! Szerintem holnap be fogom vinni a ponchomat, mert tényleg fázom.
Este farkaséhes voltam, elmentem vásárolni.