2007. május 5., szombat

Online szervíz

Ma reggel megint eláztam, és hideg is volt egész nap. Bent viszont volt egy csomó sikerélményem: ma végre rendesen elkezdtem az ab initio számolásokat, és egész jól mennek, sőt, már volt is érdekes eredmény (mármint igazából semmi, de nekem érdekes). Ravinak is jó napja volt, ma látott először LIF jelet. Szóval mindenki halad a munkával. Ebédnél az egyik indiai srác megkérdezte, hogy én Ravi mentora vagyok-e (Ravi nem volt ott az ebédnél). Jót nevettem, nem értem, hogy ezt honnan szedte. Ravi 5 évvel idősebb nálam, meg egyébként is. Napközben szerveztük a hétvégi borfesztivált (mármint persze azt a részét, hogy ki jön, mikor stb.). Meg szombaton lesz privát sörkóstolás is.
Este észrevettem, hogy a WC-m folyamatosan folyik. Vicces volt, mert lefotóztam és Papával online próbáltuk megoldani, de végül nem sikerült, azt hiszem, hogy letörtem egy kis bütyköt. Továbbra sem értem teljesen, hogy hogyan működik (azt hiszem, hogy ehhez tényleg szét kéne szedni, valami spéci amerikai ötlet lehet), de majd hétfőn megcsinálják. Addig is elzártam a vizet, hogy nem folyjon.

2007. május 3., csütörtök

Comedy

Ma még mindig hideg volt, de hétvégére 29 fokot ígérnek. Ma volt egy ún, all hands meeting, ahova mindenki elmehet, és az igazgató beszélt az intézet helyzetéről. Az volt a vicces, hogy igazából több, mint 1 órán át tudott a semmiről beszélni. Nem tudtam meg semmit gyakorlatilag, csak azt, hogy jön fel Ázsia a kutatásban, amit eddig is tudott mindenki.
Ma megkaptam azt a kis kártyát, amivel otthonról is be tudok lépni a benti gépemre: mindig frissen generálja a jelszót.
Tegnap a Cinco de Mayon kaptunk ingyen jegyeket egy Stand up comedy-re, azaz egy olyan estre, ahol valaki kiáll, és nyomja a sódert, olyan, mint a Hofi, vagy a Fábry. Kicsit aggódtam, hogy nem fogok semmit sem érteni, vagy hogy nagyon idióta viccek lesznek, de pozitívan csalódtam. Volt egy fickó, aztán meg egy nő. A pasi inkább a "rasszista" vonalat követte, mindenféle, pl. bevándorlókkal kapcsolatos sztereotípiát gúnyolt ki, a nő meg a házasság, gyerek, férj, feleség dolgokon poénkodott. Egész jó volt, tényleg, tudtam nevetni a poénokon.

2007. május 2., szerda

Májusi eső aranyat ér

Hát ezt nem tudom, de ma reggel teljesen eláztam. De mindegy, annyira nem volt hideg, de azért lehetne tényleg már jó idő.
Délben az egyik ügyintézőt búcsúztattuk, még csokiszökőkutat is szereztek valahonnan, amibe gyümölcsöket mártogattunk.
Ma egész sokat haladtam a munkával, elkezdtem a kvantumkémiai számolásokat, egyelőre nem nagy szám az egész, de gondolom azért lesz majd bonyolultabb is. Holnap lesz Jurij, akkor majd megpróbáljuk feléleszteni a gépeket, mert egyelőre nem mennek a linux gépeim. Persze a rendszergazdáknak össze kéne kicsit magukat szedniük...
Este páran elmentünk Pleasantonba, a Cinco de Mayo-ra, aminek persze ötödikén kéne lennie, de valamiért ott ma volt. Volt egy kis utcazene, borkóstolás, mindenféle bódé, szóval mint egy majális. Ez egy eredetileg mexikói ünnep, a mexikói függetlenség kivívásának napja.
További képek Yosemite-ről: X

2007. május 1., kedd

Jaj

Hát igen, ez a carbomb éreztette a hatását. De nem tudom igazából, hogy emiatt-e, de nem sokra jutotta ma. Mondjuk az is igaz, hogy ritka az a nap, amikor az ember olyan nagy dolgokat tudna véghezvinni. Ma meghallgattam egy előadást a DFT-ről, érdekes volt, meg megnéztünk egy kompresszort, de úgy tűnik, hogy veszünk egy újat, mert ez nem jó nekünk.