Incidens

Tegnap továbbra is dícsérték a hajamat, ma meg már Jim is előszedte a témát, hogy milyen göndör, meg hogy most sötétebb, és hogy az ő lánya is vörös, a fia meg kopasz, és hogy akár csináltathatna hajátültetést is, és hogy náluk hogy vannak a vörös ősök a családban.
Tegnap ezen kívül volt még egy intézeti gyűlés, szörnyen unalmas volt, és semmit sem lehetett igazából megtudni. Hihetetlen, hogy ezek a managerek olyan nyelven beszélnek, aminek bár a szavait értem, mégsincs lövésem sem arról, hogy mit akarnak mondani.
Az incidens meg az volt, hogy a nagyteremből visszatérve az intézetbe egy nő nem akart minket beengedni. Özönlött vissza a nép, és mindenki beengedte a másikat (fontos részlet, hogy amerikaiak beengedhetnek minket, csak mi nem őket vagy egymást). Jens-szel már bent álltunk, amikor a nő odafordult hozzánk, és azt mondta, hogy ő fél minket beengedni, menjünk vissza. Persze a joga megvan ehhez (teszem hozzá, hogy csomószor látott már minket), csak egyszerűen nagyon megalázó volt az egész. Persze nagyon tanulságos is az egész (már lehet, hogy ezt írtam egyszer): most már tudom, hogy milyen idegennek lenni egy országban, meg hogy a legkisebb megkülönböztetés is milyen megalázó tud lenni. Legalábbis engem egy pillanat alatt elöntött a méreg. Képzelem, hogy milyen lehet mondjuk sötétebb bőrszínnel, egy kevésbé barátságos országban...
Kicsit beteg vagyok, úgy érzem, mintha bújkálna bennem valami. Mondjuk egy csomóan betegek, itt is van valami kór. Remélem, hogy azért nem influenza.