
Bent mindenféle érdekeset csináltam, ma volt újra Jim, egy csomó mindent megbeszéltünk. Egész jól haladok. Délelőtt volt egy előadás, nekem azért nem tetszett, mert az előadó túlságosan elhúzta a dolgot, nagyon fontosnak akarta bemutatni amit csinál (egyébként azzal semmi gond). Hihetetlen egyébként, az ürgének a felsorolt posztdokok és munkatársak mellett 45(!!!) doktorandusza van. Ez már egy nem is olyan kicsi gyár! Mondjuk szüksége is van rájuk, elég pepecs (és szerintem agyatlan) maga a meló. Mindenesetre nem szívesen dolgoznék a csoportjában.
Délután kicsit tudtam kocsikázni, elvittem Ravit a műhelybe az egyik intézeti kocsival.
Most meg mosok.
Ja igen, talán nem mondtam, hogy csütörtökön este elmegyünk újra a Yosemite-be, megmászni a Half Dome-ot. Szombat reggel jövünk vissza. Most nem a kempingben fogunk lakni, mert ott már nem volt hely, hanem a parkon kívül egy házban. Kicsit izgulok, mert egyrészt eljutni a Dome-ig sem lesz semmi (a múltkor eddig bírtuk egyébként, de akkor nagyon rosszul osztottuk be az erőnket), de utána magára a Dome-ra is fel kell mászni. Felavatom az új cipőmet, szerintem nem fogja feltörni a lábamat, mert annyira jó belülről (North Face egyébként, ha nem írtam volna, l. kép), könnyebb és a talpa is jobban tapad, mint a régié. Ha megnézitek a Wikipedia leírást, akkor kiderül, hogy a North Face logo a Half Dome-ot ábrázolja, ezt nem is tudtam. Vicces. Ja, a túra 14 km egy irányban, és 1463 m a szintemelkedés. A végén két kábelbe kapaszkodva kell menni, mert tényleg elég meredek. De ne izguljatok, nagyon sokan felmennek minden évben.
A kocsival kapcsolatban egyre lelkesebb vagyok. Ma este csinálok egy kis kutatást a weben, legalább egy ezrest le akarok alkudni az árból, de aztán mehet a dolog. De jó lesz!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése