Yosemite

Hát akkor íme a beszámoló (és a képek).
Reggel fél 10-kor felvett Louise (ír), utána pedig felvettük Isat és Renet, mindketten fülöp-szigetekiek (ha van ilyen magyar szó és így írják...vagy filippínók?) Beültünk reggelizni, ahova már jött Ewa (svéd) és Yu (japán, lány) is. Yu nevén végig poénkodtunk (ugyanúgy ejtik, mint angolul azt, hogy "te"), mert sose lehetett tudni, hogy épp valaki rólad beszél, vagy Yuról. Nem valami szerencsés név errefelé. Reggelire epres svéd palacsintát ettem egyébként.
Utána 3.5 óra autókázás következett, mindenféle kisvárosokon át. Végül megérkeztünk Curry Village-be, ahol a sátrokabinunk volt. Itt minden ennivalót és kozmetikai szert ki kellett pakolni az autóból, és ún. medvedobozokba rakni. Ezek vasszekrénykék a tábor területén, amit nem tudnak kinyitni a medvék. Minden évben kb. 10 medvét ki kell lőni, mert rászoknak az emberi ételre és megtámadják a táborokat, embereket, feltörik az autókat. Persze minden állatot tilos etetni, pénzbüntetés is jár érte, ha valaki megszegi a szabályokat.
Odefelé, már a park területén megálltunk megnézni az első vízesést, az ún. Menyasszonyi fátyol vízesést, ami onnan kapta a nevét, hogy nagyon apró cseppekre porlad a víz, és ettől úgy néz ki, mint egy fátyol.
A táborból rögtön elindultunk egy kisebb túrára, a Tükör tóhoz (Mirror Lake). Ez igazából egy folyó holtága. Utána felszálltunk egy buszra - a völgyben ingyenes buszok mennek körbe egész nap, ezekkel lehet elérni a túrák kiindulási pontját, illetve a kis táborokat. Elmentünk az ötcsillagos Ahwahnee Hotelbe, amiben annak idején Erzsébet királynő is megszállt. A királynőnek megbocsátom, de egyébként iszonyatosan sznob dolog egy 300 dolláros szállodában lakni ott, ahol a környéken az összes többi ember sátorozik. De a szálloda ettől eltekintve fantasztikusan nézett ki, nagyon ízlésesen volt berendezve. Azért mi is sznobkodtunk egy kicsit, ittunk egy koktélt.
Mire hazaértünk, addigra megérkeztek a többiek is. Felsorolom őket: Sebastian (D) és a felesége, Julie (USA), Jessica (USA) és a barátja Tim (UK), Jessica szülei, Paul (német), Ethan (USA), Jens (D), Ethan haverja (USA) és egy koreai házaspár. Egész este - miközben pizzáztunk - arról ment a társalgás, hogy ki hova szeretne menni másnap. Én elég hamar rájöttem, hogy a kemény csapat nem nekem való, nálam edzettebbnek tűnők sem vállalkoztak erre. A kemény mag Sebastian, Ethan, a haverja, Ewa es Yu voltak. Mi, a többiek, úgy döntöttünk, hogy a Nevada vízesést fogjuk másnap megpróbálni.
Éjjel egyáltalán nem fáztam. A kemping fürdője pedig döbbenetesen tiszta volt, szállodában néha rosszabb a helyzet.
A megvedobozoknál reggeliztünk, majd kis buszozás után nekivágtunk a túrának. Elég nyugodt tempóban haladtunk, mindig megálltunk fotózni, meg néha napozni, enni. Láttunk kis gyíkokat, meg mindenféle érdekes növényt. A park virága (vagyis inkább fája) az ún. Dogwood. Tele volt vele minden. Az egész parkban összesen két fa van, ami rózsaszín virágot hoz, az összes többi fehér (másnap megtaláltuk ezt a kettőt). Egyébként nagyon meredek úton kellett felmenni, nem olyan, mint a magyar erdő, hanem kövekből alakítottak ki egy ösvényt, mert másképp nem lehetne felmenni, csak spéci felszereléssel. Útközben néha eláztunk a vízesésektől. Amit mostanáig nem tudok igazából felfogni, hogy ez a sok víz az olvadó hóból jön. Őszre a legtöbb vízesés el is apad.
A Nevada vízesésnél kettévált a csapat. Paul, Tim, Jens, Rene és én továbbmentünk, a többiek visszafordultak. Mi a Sebastian által Baby Dome-nak hívott, de igazából Liberty Cap nevű csúcsot akartuk még megkerülni. Persze hamar kiderült, hogy ez nem lehetséges, végül a Half Dome-nál kötöttünk ki. A Half Dome, ahogy a neve is mutatja egy nagy csupasz szikla, aminek olyan alakja van, mint egy fél kupolának. Erre már csak Paul ment fel, felrúgva egyébként a túrázás legtöbb szabályát: előrement, és nem várt meg minket, meg nem is szólt, nem volt nála víz, se elemlámpa. Szerencsére Tim velünk volt, ő tapasztalt túrázó, és a csapat másik kicsit felelőtlenebb tagját (Jens) sikerült meggyőznie róla, hogy ne menjünk tovább. Persze ez azért sem volt nehéz, mert én pl. nem is tudtam volna, annyira kifáradtam (összesen 10 órás lett az út). Az utolsó párszáz méteren helyenként térdig ért a hó. A Half Dome-ra egyébként csak egy vassodronyba kapaszkodva lehet felmenni, ami nem is volt még rendesen felrakva. Lefelé nagyon óvatosan jöttünk, sötétedésre értünk le, teljesen kipurcanva és nagyon éhesen.
Este végül mindenki szerencsésen megérkezett, és egy fantasztikus zuhanyzás után meg is vacsoráztunk, utána iszogattunk.
Vasárnapra senkinek sem maradt sok ereje, ezért főleg autóztunk. Megnéztük az óriásfenyőket, utána pedig elmentünk a Hetch Hetchy mesterésges tóhoz. Ez adja Sanf Francisco és a környék ivóvizének nagy részét, a vízierőmű pedig SF áramellátásának 20%-át.
Végül hazafélé megálltunk egy helyen vacsorázni, ahol szörnyű és nagyon kevés ételt adtak, jó drágán.