Svéd bicikli

Ma annyi minden történt, hogy jegyzeteket kellett napközben készítenem. :)
Először is, kitöltöttem egy csomó tesztet, ami ahhoz kell, hogy dolgozhassak. Az egyedüli, ami eddig érdekes volt, a "Laser safety", nagyon jó összefoglaló. Meg vicces is, benne van Ed sztorija, aki vietnámi veterán volt, azonban mégis sokkot kapott, amikor véletlen (mert ebédelni sietett, és nem vette fel a védőszemüvegét) belelőtt a szemébe a YAG lézerrel, amit egy kis pukkanás kísért a szemében, majd kinyitva a szemét látta, hogy vérben úszik a szeme. Kép is volt, majdnem hánytam. A többi teszt idiótaság, munkahelyi zaklatás, biztonsági előírások (semmi konkrét, csak olyan bölcsességek, hogy mielőtt csinálsz valamit, akkor tervezd meg, és ha nem vagy biztos magadban, akkor kérdezzél, mindezt 50 oldalon át), a kérdésekre az anyag elolvasása nélkül is lehet válaszolni. Néha próbálnak viccelődni, hogy pl. a radioaktív sugárzástól nem lesz emberfeletti erőnk, és nem leszünk zöldek, mint az ufók, hanem csak simán betegek. Persze igaz, nem csak kutatók dolgoznak itt, szóval talán nem is viccnek szánták.
Mindenhol zéró eseményt akarnak (baleset, zaklatás stb.). Megtudtam az okát. A Dinnyelabort működtető cég az állammal áll szerződésben, és ha bajok történnek, akkor nem hosszabbítják meg a szerződésüket, azaz dollármillióktól esnek el. Ezért van az, hogy a szabályok néha már jobban izgatják őket, mint a kutatás.
Ma beszéltem a managerrel, Markkal, aki nemrég települt vissza Svédországból, és úgy is néz ki, mint egy svéd. Elmondta pl., hogy egy tavalyi felmérés szerint a nők hátrányos megkülönböztetése, és a külföldiek hátrányban részesítése volt problémás. :) Ezenkívül szóbajött a bicikli, és teljesen magától felajánlotta a felesége svéd, női bringáját!!! Rögtön lecsaptam rá. Teljesen európai a mentalitása a fickónak, nagyon szimpatikus.
Kikerült a fotóm az intézeti táblára: hihetetlen ronda vagyok rajta! Szerintem ezt teszik fel a netre is, majd megnézhetitek (még nincs ott).
Jacqui, a titkárnő nagyon aranyos volt. Mondta, hogy ha nincs bankszámlám, akkor csak kezelési költség fejében tudják majd beváltani a fizetési csekkemet, de mivel azért nincs számlám, mert nincs SSN-em, ezért ha fel akarnak számolni kezelési költséget, akkor csapjak az asztalra és ne hagyjam magam. Láttam rajta, hogy érti, hogy külföldiként nem mernék ilyet csinálni, tetszett, hogy tényleg segítani akar.
Az ebédet Lennel, a technikussal költöttem el. Elég sokat megtudtam róla. A szülei lengyel (gondolom zsidó) bevándorlók, a mamája már meghalt, a papája (82) rákos, de túlélte a lágert, úgyhogy nagyon erős, most fogják operálni. Azt is megtudtam, hogy Len több, mint 100 kg volt, de a lánya dietetikus, és lefogyasztotta (most kifejezetten vékony), és egy csomót beszéltünk az elhízásról. Aztán mondta, hogy mostanában egyedül van a laborban, és uncsi néha, én meg persze rögtön mondtam, hogy megyek. :)
Sokat mesélt a kísérletekről, de annyira jó, hogy 1-2 dologtól eltekintve minden ismerős volt. Persze itt nem kutatnak a fiókokban öreg reduktorok után, hanem kivesznek egy teljesen újat, a régieket kidobják. Vadiúj szkópjuk van, 8000 dolláros Tek, Windows fut rajta, úgyhogy az adatfeldolgozás azonnal megy. A legjobban az állítható ellenállás tetszett (PM-hez), amit ő is azért rendelt anno (persze rögtön nyolcat), mert nagyon jópofa. A nagynyomású kísérletekhez a 100 baros elegyeket acéltartályokban készítik el, az is szép. De tényleg a legtöbb dolog olyan, mint otthon, a kísérleti problémák amiket elmondott szintén, teljesen fel voltam dobva. Pl. van egy teljesen ugyanolyan, elfehéredett HCHO-s lombikjuk, mint nekünk a KKKI-ban.
A nap poénja (legalábbis számomra) az volt, hogy elmentünk Tinával a bicikliért Markhoz. Egy gyönyörű, nagy biciklit kaptam. Kicsit rozsdás, pár dolgot meg kell rajta igazítani, de nagyon-nagyon örülök neki! Azért az is mókás volt, hogy a manager fújja fel a kereket, meg olajozza a láncot. Majd kell neki valami jó kis magyar bort szereznem... Annyira nagyon örültem, hogy véletlen rossz lakásba akartam bemenni, amikor hazatekertem (persze minden ház egyforma a környéken)! Felcipeltem a bringát a lépcsőn, de nem nyílt az ajtó. És pont ott volt pár ember, már jöttek is volna segíteni, amikor rájöttem a dologra. Elkezdtem röhögni, és fuldokolva, fejemen a kölcsönbe kapott idóta sisakkal, kezemben egy svéd női biciklivel, majdnem legurulva a lépcsőn elmagyaráztam, hogy csak nemrég költöztem ide, és most lett egy biciklim, és annyira örültem neki, hogy elvétettem a lakást. Remélem, hogy nem futok össze ezekkel az emberekkel többet. Teljesen hülyének néztek.

***************************************************
...hogy én mennyire nem gondolkodom...
...most mondta Tina, hogy Mark felesége meghalt, rákban, még Svédországban, ezért jöttek haza...
...és most nálam a biciklije...
...nem is tudom, hogy mit csináljak...