Dinnyenapló
Már kiskoromban is imádtam a dinnyét. Most, hogy nagy vagyok (és doktor) eljöttem a Nagy Dinnyekutató Laboratóriumba a napfényes Kaliforniába. A baj csak az, hogy ez az Óperenciás tengeren, sőt, még az Üveghegyen is túl van, és mindenki, aki fontos nekem, otthon maradt... Nekik írom ezt a naplót.
Kezdek rákattanni a facebookra, azon belül is van egy tök jó játék. Mindig négy területet tesztel: számolás, logika, vizuális és memória. Persze időre megy. Logikában és vizuálisban jó vagyok, a memória ok, azt szerintem csak gyakorolni kell, de kivonni-összeadni nem tudok túl gyorsan. Mindenesetre azért én vezetek az ismerőseim között. :) De tényleg érdekes, hogy mennyire gyorsan bele lehet jönni, elsőre nem is volt sok pontom. Ez a játék elég alapvető szinten teszteli ezeket a területeket, úgyhogy szerintem a fejlődés ebben az esetben valódi fejlődést jelenthet, és csak kisebb mértékben azt, hogy kiismertem a játékot.
Ma volt bent egy jó ötletem, csak még ki kéne dolgozni. És persze lehet, hogy nem is működik. Viszont beküldtük a cikket, nem is akárhova (JACS), meglátjuk. Van esélye, hogy elfogadják, de ha nem, akkor megy a JPC-be (akiknek ezek mondanak valamit). A másik cikkünket is hamarosan beküldi Craig. És még azt hittem, hogy nem is lesz sok cikkem idén.
Ma este a jelmezeket csináltuk. Most már elárulhatom, hogy mik leszünk. Szóval én egyszer láttam valakit világűrnek öltözve, és azóta az akarok lenni. Szóval én az leszek. Az meglepetés, hogy hogyan, de majd lesznek képek. Jens meg angyal lesz, illetve hát Ámor, és nagyon viccesen fog kinézni. Már alig várom a pénteket.
Belinkeltem két új blogot, már régóta terveztem. Az egyik Juci blogja, sok-sok Réka és Bori fotóval, a másik pedig az M. restauranté. Állítólag nagyon jól főznek. :)
Tegnap elmentem Jens-szel és Ethannal a Pleasanton Ridge-re biciklizni. Nem volt semmi, de egész jól tudtam tartani a tempót. Kivéve, amikor nagyon meredek volt. Az a vicces, hogy felfelé is nagyn nehéz menni meredeken, mármint nehéz technikai értelemben. Ha a talaj laza, akkor simán kipörögnek a kerekek, és a másik, hogy felemelkedik az első kerék. Hiába bírnám egyébként szusszal. Lefelé meg azért még mindig félek néha, főleg az új becsatolós cipőmmel... Hiper éhesek voltunk utána, bevágtam egy egész hamburgert. Este megnéztünk a W. című filmet. Ne nézzétek meg, hacsak semmit sem tudtok az jelenlegi elnökről. Elég unalmas, bár az alapgondolat jó.
Ma nem sok mindent csináltam, rendet raktam, meg délután kicsit röplabdáztunk. Csak az a baj, hogy a röpladázásnál mindig valamiért rámjön a hoppáré, azt hiszem azért, mert sose passzol senki nekem labdát, és aztán ezen jól megsértődöm és el is megy az egésztől a kedvem. Na és aztán nem is játszom jól, és nem is passzol senki labdát...
Ma azon gondolkodtam kicsit, hogy miket tanultam meg eddig az USA-ban. Az egyik a szabadság átértelmezése. Nem mintha eddig mondjuk otthon nem éreztem volna magam szabadnak, de itt ez nagyon alapelv, annyira, hogy még számomra értelmetlenséget is megtesznek érte. Pl. az, hogy senki sincs igazából regisztrálva alapértelmezésben. Ezért is megy most a balhé, hogy hamis regisztrációkat gyűjtöttek a választásokhoz. De az fel sem merül, hogy mindenki legyen regisztrálva. Vannak államok, ahol még a jogsiban sincs fotó. Mikor ezen kiakadtam, akkor Jim felesége azt mondta, hogy "we are supposed to be trustworthy" (megbízhatóak vagyunk elvileg, mármint az amerikaiak). Azóta sokat gondolkodtam ezen, és hát hiába hülyeség praktikus szempontból, ha ez a kultúra része... A másik a sport, ami furcsa, mert hát Amerika a kövérek országa, de közben meg mégiscsak nagyon komolyan veszik, már akik, a sportot. Otthon sokkal kevesebb ismerősöm sportol, mint itt. Még vannak más dolgok is, de most ez a kettő jutott eszembe.
Szerda. Szóval szerdán németen voltam. Nem voltunk túl sokan, de ez persze jó. Olyan érdekes, lassan kezd olyan érzésem lenni németórákon, hogy mi csak simán beszélgetünk. Persze azért elég gyakran rájövök, hogy németül, mert elég sok mindent nem tudok, de akkor is. Az egyik pasas nagyon vicces, óra után odajött hozzám, és megkérdezte, hogy honnan van a biciklilámpám meg ilyenek. Németül.
Aztán csütörtökön megint volt tökfaragás (nyilván ez csak csütörTÖKön lehet...), csináltam egy jó kis halálfejes tököt. Páran csináltak képeket, majd felteszem őket, ha meglesznek. Ezen kívül csak nagyon fáradt voltam, túl sokat bámultam a képernyőt.
Pénteken kihasználtam, hogy sokáig aludhattam, és csak dél körül mentem be. Hétfőn viszont beküldjük a cikket!
Este megnéztük a Méhek titkos élete c. filmet, nekem nagyon tetszett. Dakota Fanning, a kedvenc színészgyerekem a főszereplő. Félelmetesen jól játszik, nem tudom, hogy hogyan csinálja. Olyan, mintha száz éves lenne, aki már mindent tud az életről. Utána beültünk sörözni kicsit.
Valamiért teljesen stresszes vagyok az utóbbi napokban. Mondjuk sok dolog is történik, de azért nem olyan nagy dolgok. Az egyik, hogy majdnem teljesen kész a cikk, hurrá, és még Jimnek is tetszett. Csak a szerzőséggel kapcsolatos áttételes megbeszélések mindig elgyötörnek. Valamiért mindig én leszek a postás. De mindegy. Meg beküldtem az európai konferenciára is a kivonatot, majdnem biztosan megyek Bécsbe Húsvétkor. Meg remélhetőleg haza is...
Tegnap este a fondue étteremben ettünk, Louise születésnapja volt. Én még nem találtam ki, hogy mit akarok a születésnapomon csinálni, de szerintem nem éttermezést. Mondjuk szombatra esik, úgyhogy lehet, hogy csak pénteken csinálok valamit a sok emberrel, szombaton inkább valami pihentetőt akarok. Meglátjuk. Még arra is gondoltam, hogy fel kéne bicikliznem a Mount Diablora. Csak azért, hogy a 30. életévemet valami nagy teljesítménnyel kezdjem.
Hát ez szuper! Az egyik "public" tv-adón most ment a Tatort, feliratosan. A némettanárnő küldött egy e-mailt, innen tudtam. Azán meg egy tudomanyos ismeretterjesztő, Edward Wilsonról, a hangyatudósról. Kiskorától kezdve nézegette a hangyákat, ő a világ legnagyobb hangyásza és a szociobiológia atyja. Ő vetette fel, hogy még az emberi viselkedésnek is lehetnek genetikai alapjai, ami miatt sokan támadták/támadják, mert ugye mi szeretjük azt hinni, hogy nem a gének miatt vagyunk olyanok, amilyenek.
Tegnap voltam fogorvosnál, mert úgy éreztem, hogy valami történt az egyik új tömésemmel, de azt mondta a doki, hogy semmi. Még meg is röntgenezte. Kíváncsi leszek a számlára...
Este próbáltam bevásárolni a jelmezbálra, de nem volt semmi értelmes jelmez vagy felszerelés a boltban. Mondjuk igazából csak egy jó parókát akartam, a többit mi csináljuk. Viszont vettem egy habverőt, $7-ért. Mondjuk nekem csak tojás- meg tejszínhabra kell, arra jó lesz.
Tegnap a Railroad Cafeban reggeliztünk, én speciel palacsintát eperrel és banánnal. Éreztem, ahogy szétáramlik a cukor bennem és minden falattal egyre jobban érzem magam. Egyébként mindig el szoktam képzelni, ahogy szegény kis sejtjeim, mit sem sejtve arról, hogy mondjuk kirándulni fogok, egyszercsak bepánikolnak, mert mondjuk nincs elég oxigén, és mint az őrültek elkezdenek mondjuk több vörösvérsejtet előállítani.
Délután a Halloween partira tervezgettem a ruhánkat, aztán meg elaludtam. Nina telefonjára ébredtem. Meghívott vacsorára, Ruth-tal, egy új osztrák lánnyal együtt. Jens nem jött, mert fáradt volt. Legalább jó traccspartit tudtunk így csinálni. Vicces volt, amikor Ruth elmondta, hogy mivel foglalkozik, meg én is neki, és Nina megkérdezte, hogy milyen időskálán játszódnak le a reakcióim. Mondtam, hogy mikrotól nanoszekundumig. Erre Nina: ilyen lassan? Erre Ruth: ilyen gyorsan? Nina attoszekundumos lézereket fejleszt, Ruth meg az urán transzportját vizsgálja talajvizekben, az ő kísérletei napokig vagy hetekig tartanak.
Még nem sikerült eldöntenem, hogy a tegnapi életem legjobb, vagy pedig a legborzalmasabb túrája volt-e. De előtte az opera. Szóval az opera az nagyon jó volt, mondhatnám meglepően, de nem mondom, mert rá kell jönnöm, hogy Livermore-ba nagyon színvonalas előadásokat, koncerteket hoznak. A Sevillai borbélyt láttuk, az énekesek kifogástalanok voltak, a zenekar jó volt (talán az volt a leggyengébb, de semmi extra rosszaság, csak nem tűntek ki), a rendezés pedig kellemesen vicces, sose unalmas, könnyed. Persze ezt az operát könnyű megemészteni, de akkor is. A díszletek is tetszettek, Bartolo doktor és Basilio pedig nagyon viccesen néztek ki.
11 után értem haza és még össze is kellett pakolni, másnap meg hajnali hatkor indultunk. 10-kor pedig már indult is a túra. Kilencen mentünk, Tina és az én kivételemmel csak fiúk. Az elején rettenetes meghúzták a tempót, legalábbis nekem nagyon nehéz volt lépést tartanom. Talán azért is, mert a túra 2500 méteren indult. A közepén volt egy könnyebb szakasz, majd a végső kapaszkodó a csúcsra, a Clouds Restre (Felhő-pihenő). És még a hó is esett néha, nagyszemű dara formájában. A kilátás fantasztikus volt, látni a Half Dome-ot és a Glacier Pointot (ahova tavasszal kocsival mentünk fel). A csúcs 3030 méteren van. Képzeljétek, hogy volt egy csapat, akik felvittek egy tolókocsis embert egy talicskaszerű tolókocsiban -- épp akkor indultak lefelelé. Nagyon megható volt. Meg persze lenyűgöző is, mert rendes nagy sziklák között kell átvergődni egy csomó helyen.
Szinte örültem is, hogy na, akkor ennyi volt (4 óra), de ekkor kezdődtek a bajok. Alighogy elindultunk, rettenetes lüktetett a fejem, és a legkisebb erőkifejtésre is felment a pulzusom. Ez azért ciki, mert a visszafelé úton is kellett felfelé menni elég rendesen. Szóval kitört rajtam a magassági betegség, olyasmi, mint múltkor a Jensen. Próbáltak kaját meg vizet belém adagolni, de a legrosszabb, hogy pont nincs ilyenkor az embernek étvágya. Az út lefelé végtelennek tűnt, még azoknak is, akik nem voltak rosszul. Nem is akartuk elhinni, hogy ezen az úton mi fel is jöttünk. Majdnem 5 órába telt, mire leértünk, beültem a kocsiba, és abban a pillanatban mindenem elkezdett fájni, egy pár másodpercig elég intenzíven. Jens hazavezetett (újabb majdnem 4 óra), a hegyekben persze végig rosszul voltam a kanyargós utakon, pedig nem szoktam. Mire hazaértünk, addigra már persze sokkal jobban lettem, mára meg már csak a vízhólyagok maradtak. Majd teszek fel képeket, mert hát igazából így is megérte. A fenti képet is én csináltam.
Egyáltalán nincs időm írni... Szóval Mike még kedden is itt volt, tartott egy előadást, aztán meg mindenkivel beszélgetett, többek között velem is. Szerintem a nap végére hulla fáradt lehetett, kb. annyira, mint én az interjúm után. Nagyon jó volt újra látni. Ma egyébként megjött a Chemistry World c. újság legújabb száma, és az egyik mellékletet kinyitottam, és Mike nagyméretű képe fogadott. Vicces. Ezt nevezi Sebastian eseménytorlódásnak.
Szerdán német, most csak négyen voltunk, de persze minél kevesebb, annál jobb. Vicces ez az óra, mert tényleg németül beszélünk egész idő alatt, sőt, már belépéstől is. Aztán most levelezgetünk is, persze azt is németül. Meg majd megyünk az egyik szombaton közösen reggelizni, és németül cseverészni (Kaffeeklatsch). Jófejek ezek az emberek.
Tegnap fizetésnap volt, ami mindig jó. Meg voltam optikusnál, és nem is romlott a szemem.
Valahogy kicsit stresszes vagyok mostanában, kezdenek felhalmozódni dolgok, főleg a munkával kapcsolatban. Nem is akartam most hétvégén semmit sem csinálni, de persze mindig van valami kihagyhatatlan. Szóval megyünk Yosemite-be. Mike is ott van egyébként, a végén még összefutunk... Holnap hajnalban indulunk, de ma este meg operába megyek.
Meg így lassan végére is érek a huszas éveimnek mellesleg. Hm. Inkább nem is gondolok erre, de persze igen...
Bent meg mini "balhé" van, hoztak egy iszonyatosan értelmetlen szabályt, amiről lassan kiderül, hogy azok sem értik, akik hozták. Szuper. A vicc, hogy a szabályt tartalmazó e-mailt sem értette senki (angol anyanyelvű, doktori fokozattal rendelkezőkről beszélek).
Tegnap meg ma is itt van Pilling Leedsből. Tegnap este Jimnél volt vacsora, amire én is hivatalos voltam, ma meg előadást tart. Jim háza egyébként fantasztikus, még egy patak is folyik a kertjükben!
Szombaton este Ethannél volt házavató buli az új házban, ahova beköltöztek Jennel. Csináltam egyensúly sütit, mindenkinek nagyon ízlett. Ott volt Eiza is és már egész nagy a hasa! Andrea elhozta mindkét kutyájukat és ott volt persze Poochie is, Jen kiskutyája, szóval nagy volt a nyüzsgés. Megnéztünk Ethanék német fotóit, meg Sebastian alaszkai képeit. Sebastian szuper képeket csinált, nagyon jól voltak megszerkesztve és összeválogatva. Volt két kisrepülőn is, fantasztikus a táj.
Tegnap valahogy gyorsan elment a délelőtt, aztán délután kimentem Nina elé a reptérre. Teljesen elfáradtam ettől a kis vezetéstől.
Tegnap szabad péntekünk volt, és elhatároztuk, hogy akkor most elmegyünk a természettudományi múzeumba, ahova a múltkor nem sikerült bejutni. Barttal mentünk, utána pedig bickilivel. Az épület előtt elég rosszul kinéző sorok kígyóztak, de végülis nem is tartott olyan sokáig bejutni, és bent is teljesen elviselhető volt a tömeg. Egyébként fantasztikus őszi idő volt.
Az épület nagyon szép, modern és érdekes. A pincében vannak az akváriumok, a földszinten a planetárium és az esőerdő, a tetőn pedig fű nő. Van még közben két szint, könyvtárral és egyéb helyiségekkel. Ezen kívül van egy Afrika rész, egy Galapagos rész, és egy globális felmelegedést tárgyaló kiállítási rész. Az egész múzeum nagyon aktuális. Érezhető hangsúlyt fektetnek az evolúcióra és arra, hogy ez ember okozza a globális felmelegedést. Inkább témákat követnek végig (mint pl. Galapagos), és nem lexikonszerűen mutatnak be egy halom kitömött állatot. Van pár interaktív játék gyerekeknek, de nincs túlzásba víve (hopp, ezt a szót még sose írtam le, lehet, hogy nem is így kell). Igazi modern múzeum, nagyon jó! Feltettem képeket.
Még sosem voltam planetáriumban, de most a világ első teljesen digitális planetáriumával volt szerencsém kezdeni. A vászon meg van döntve, nem kell felfelé bámulni annyira, és oldalról vetítenek több vetítővel, de persze nem látszik, hogy hol találkoznak. Az egész úgy indul, hogy átlátszó lesz a kupola, és felemelkedünk az épület fölé, majd egyre magasabban, ki a világűrbe végül. A fő hangsúly a környezetvédelmen és földönkívüli élet kutatásán volt. Nagyon jól volt megcsinálva. Az külön tetszett, hogy a végén nem jöttünk vissza SF-ba, hanem a kép megállt a Földnél.
Kicsivel dél előtt jutottunk be, és 5-ig, zárásig voltunk. Utána bóklásztunk a városban, este pedig a kedvenc spanyol éttermünkben vacsoráztunk. Csak egy kicsit rontott a napon, hogy megbüntettek a Bart parkolóban, mert véletlen rossz helyre álltunk. De építik az egészet és nagyon hülyén van minden kiírva...
Elszaladt ez a hét, és alig írtam valamit. Kedden röplabdáztunk. Már nem sokáig, mert egyre korábban megy le a Nap, és hamarosan itt a téli óraátállítás is. Mondjuk a röplabda miatt lemaradtam a második elnökjelölti vitáról, de úgyis mindig ismételnek.
Szerdán elvittük a régi tévémet, egy rossz számológépet és Jens rossz videomagnóját egy újrahasznosító telepre. Ezeket nem is szabad csak úgy kidobni. Aztán este német. Már megint jöttek új emberek, összesen szerintem 12-en vagyunk. Nem is rossz. Csak mindig olyan fáradt vagyok estére...
Tegnap megint volt Ravi. Nekem meg szuper napom volt. Egyrészt megjelentünk egy intézeti kiadványban, fotóstul. Aztán Craiggel beszéltünk a cikkről és nagyon lelkes volt. Azt mondta, hogy már csak egy dolgot kell kitalálnom. Gyorsan ki is találtam, úgyhogy hamarosan be is fogjuk küldeni. Amikor elindult haza, akkor meg a kezembe nyomott egy kéziratot, egy másik cikkét. És csodák csodája, rajta van a nevem! Egyszer megkért, hogy számoljak neki dolgokat, és abból lett most cikk.
Este Alehouse volt. Itt van Louise, egész Halloween végéig marad azt hiszem.
Tudtátok, hogy a kolibri egy félelmetes állat? A napokban már másodszorra kapok szívbajt, amikor az erkélyen békésen kapálgatom a paradocsomaimat, és egyszercsak meghallok egy nagyon mély és erős döngő hangot. Mint a rémálmok rovara. Aztán persze felnézek és rájövök, hogy egy kis kolibri szeretne enni. Úgy látszik, hogy elvirágoztak a növények, az utóbbi hetekben egyre gyakrabban jönnek. Kell is vennem új ennivalót nekik.
És ha már a félelmetes állatoknál tartunk: Jenst meg a mosómedvék ijesztették meg, ott motoztak az autója körül, és amikor odament, mind szétspriccelt, mindezt sötétben.
Tegnap futottunk. Vasárnapra meg a sport a nagytakarítás és rendrakás volt nekem, már eléggé ideje volt. Már majdnem készen is vagyok vele.
Az amerikaiak szeretik azt a kifejezést használni, hogy az ilyen-és-ilyen betűs szó. Mondjuk az L betűs szó az a love. Szóval tegnap az időjárásjelentésben azt mondta a csaj, hogy már régen került elő az R betűs szó. Éjjel esett. Végre egyébként!
A Love-ról jut eszembe. Tegnap este voltam egy szuper zongorakoncerten a presbuteriánus templomban. Egy Daniel Glover nevű zongorista játszott, Lisztet, Medtnert és Rachamanyinovot. A pasas fantasztikus volt, virtuóz, de nem csak virtuóz, hanem értelmesen is játszott. A végén mondta, hogy már fáj a jobb keze, úgyhogy ráadásnak ezt játszotta (ezen nem ő játszik):
Őrület, nem? Az elején meg kellett dörzsölnöm a szememet.
A pasas ráadásul nagyon érdekeseket mondott a darabokról.
Ja, és a Love. Szóval a templomban voltak zászlók, rajtuk egy csomó nyelven ki voltak írva a következő szavak: Piece (béke), Joy (vidámság), Hope (reménysugár), Love (közkedvelt). Érdekes szótárat használhattak... De azért mégiscsak jó volt, hogy még magyar szavak is voltak.
A Love-ról még az is eszembe jut, hogy a koncerten egy csomó idősebb nő volt, és nekem volt egy olyan érzésem, hogy mind odavan a zongoristáért. Mondjuk tényleg jóképű pasas.
Csütörtökön volt az alelnöki tv vita. Sarah Palin szvsz nem nagyon tudott vagy akart egy kérdésre sem válaszolni. "Mi a véleménye, milyen esetben lehetne atombombát bevetni egy háborúban?" "Az atombomba az nagyon veszélyes, de most inkább hadd beszéljek Obama adócsomagjáról." Ilyesmi párbeszédek zajlottak le. Biden nyilván sokkal tapasztaltabb politikus, ő azért elmondta a véleményét, válaszolt a kérdésekre, nem érezte úgy az ember, hogy egy verset mond fel. Persze mindketten mondtak nem igaz dolgokat, mint az másnap kiderült.
Elvittem egy csomó ruhámat, amit sose hordok, az üdvhadsereghez. Nem is szoktam olyan sok ruhát venni, de valahogy mindig mégis összegyűlnek...
Aztán elhatároztam, hogy fogok zöldkártya-lottózni. Csak nagyjából egy fotót kell beküldeni és kész.
Ma resztelt májat csináltam, de nem sokat ettem belőle, mert kicsit rosszul lettem a máj szeletelése közben. Nagyon undorító tud lenni. Jens-nek ízlett, szóval azért jól sikerült azt hiszem. A maradékot lefagyasztottam arra az időre, amikor már elfelejtettem, hogy milyen is volt csinálni.
Tegnap voltunk biciklizni a környéken. Nagyon szép idő van, majnem mintha ősz lenne.
Ma teljesen belelendültem a cikkírásba. Kezdem élvezni, eddig csak szenvedtem.
Este vicces volt a németóra. Az ment, hogy Hol? és Hova? és hogy mikor melyik eset kell. Nem értettem, hogy mit szenvednek ezen ennyit. Meg minek kell itt olyanokat mondogatni, hogy az egyik állapot a másik meg valami mozgás, de mégse mindig... Fel is szólaltam, hogy hát csak annyi, hogy az embernek el kell dönteni, hogy melyik kérdésre lenne a mondat a válasz. Na persze a hülye én vagyok, mert angolban ez a két kérdés nem válik el, és hát ezért szenvednek vele. Tényleg egészen érdekes angolul németül tanulni. Az első órán még kicsit kavarogtam, de azóta egyáltalán nem keveredik össze a kettő. Amikor nem tudunk valamit, akkor persze angolul mondjuk végül. Nálam csak annyi van, hogy néha "kettőt ugrok" egy szint helyett, és majdnem magyarul mondok valamit. Mondjuk ezt úgy érzem, hogy azért van, mert angolul beszélnem teljesen természetes, mintha az anyanyelvemen beszélnék (ez nem egyenlő azzal, hogy úgy is tudok, csak az érzés olyan), és amikor azt érzem németül, hogy nem tudok valamit, akkor a természetes nyelven mondom, és ilyen értelemben végülis a magyart keverem az angollal ilyenkor. Értitek.
