Horror és hétvége

Tegnap beszélten Stephennel (így hívják, vannak, akik ismerik) az állásról. A lényeg kb. az, hogy azt ajánlotta, hogy mindenképp küldjem be az önéletrajzomat, és majd ha elhívnak interjúra, és ne adj' isten felajánlják az állást, még akkor is mondhatok nemet. Így jelenleg csak annyiban stresszel a dolog, hogy el kell kezdenem állás után nézni, hogy ha jövő tavasszal mondanak valamit, akkor tudjak mondjuk olyat válaszolni, hogy szuper, de már van egy másik ajánlatom, ami jobban tetszik, vagy olyat, hogy szuper, az összes ajánlat közül ez a legjobb és megyek.
Este sokáig voltam, kicsit függő lettem mostanában a számolásaimtól. Aztán elmentem vásárolni pár cuccot.
A tévében éjszaka egy dokumentumfilmet néztem, mondjuk kicsit inkább olyan, mint egy nagyon magas színvonalú Fókusz. Három része volt, az egyik szörnyűbb, mint a másik. Az első szerbiai fogyatékosotthonokat mutatott be. Embertelen körülmények között tartják a gyerekeket és felnőtteket, 1-2 éves gyerekeket is lekötöznek, minden ok nélkül. Egy emberjogi szakértő azt nyilatkozta, hogy olyan szörnyű körülményeket, mint ott, még sehol máshol nem látott. Tényleg furcsa, hogy azért ez mégiscsak Európa, nem gondoltam volna... Mondtak egy érdekeset, de inkább szörnyűt. Voltak "gyerekek", akik 21 évesen is úgy néztek ki és akkorák is voltak, mint egy 10 éves. Mondjuk biztosan nem is esznek rendesen, de egy kutató mondta, hogy ha a gyerekek nem kapnak elég, illetve hát itt semennyi szeretet, akkor nem termelődik bennük egy hormon, ami a növekedéshez kell. A szeretethiányos, deprimált gyerekek kicsik maradnak, úgy általában is, nem csak az ennyire extrém esetekben.
A második afrikai gyerekkatonákról szólt, azt nem nagyon néztem. A harmadik részben pedig a Manson családról volt szó. Szörnyű, ahogy meghülyített egy rakás hippi csajt és gyilkosságra is rávette őket. A pasasnak állítólag 120-as a IQ-ja, de ettől még őrült. Sőt, így még rosszabb, pont az esze miatt tudta ennyire befolyásolni a többieket. Nem is tudtam, hogy Roman Polanski akkor terhes barátnője volt az egyik áldozata. És miután lecsukták pont megszüntették a halálbüntetést Kaliforniában (ami persze más tészta, hogy jó, de egyébként visszaállították, de rá az már nem érvényes). Egy Beatles albumra építette az elméleteit, és azt állította, hogy ő Jézus, csak most az ördög képében jelent meg. 73 éves és egy kaliforniai börtönben él, naponta több levelet kap rajongóitól. A börtönön belül extra védelmet kap, mert biztosan megölné egy bentlakó, hogy ezzel szerezhessen magának hírnevet.
Na jó, erről ennyit. :)
Ma reggel elmentem Jens-szel és a papájával vásárolni pár dolgot. Ja igen, itt a papája, holnap mennek Hawaii-ra -- én nem. Mindegy, ez kicsit bonyolult, de így alakult. Aztán megebédeltünk. Én meg most elkezdek pakolni. Megyek Davisbe biciklizni, Yu-nál alszunk, Tina és Ewa. Vasárnap este pedig Stocktonba megyek, Juciékat meglátogatni.

Mosómedvék

Tegnap éjjel megdőlt a mosómedve rekordom: egyszerre összesen 7 mosómedvét láttam! Itt hancúroztak a füvön (ügyet sem vetve rám), aztán pedig felmásztak a nagy fenyőre a körforgalomban. Érdekes hangokat adnak ki, mintha valami űrlények lennének.
Szerda este Külföldiek Klubja bbq volt a tónál, én vittem az italokat és a jeget. Viszonylag jól sikerült, csak megint egy csomó darázs volt, nem lehetett tőlük nyugodtan enni. Páran átúszták a tavat meg vissza, sajnos nálam nem volt fürdőruha. Rettenetesen meleg van (38C), az utóbbi hetek viszonylag hűvös ideje után nem valami kellemes.
Tegnap előtt még az volt az esemény, hogy kiderült, hogy Chicago környékén van egy állás, ami passzolna nekem. Egyelőre nem tudok semmit, ma fogom felhívni őket, hogy mondjanak részleteket, mert kíváncsi vagyok, hogy pontosan mi is ez. Persze ez egy elég nagy döntés lenne, nem is tudom, hogy egyáltalán most dönteni akarok-e bármi ilyenről. De mindenesetre ma beszélek a pasassal, legalább megtudom, hogy miről is van szó.
Bent szépen futnak a számolások, jó kis ábrákat gyártok. Tegnap este meg Ninával vacsoráztam, utána pedig a medencéjükben úszkáltunk kicsit.

Kedd

Tegnap délelőtt a számolásaimat pátyolgattam. Délben Tim ebédjére mentünk, csütörtökig dolgozik. Utána nem teljesen világos, hogy mi lesz vele, de októberig mindenképp marad. Persze itt szeretne állást kapni...
Aztán délután végre csináltunk kísérleteket Ravival. Holnap után megy Indiába, addig be kell fejezni még dolgokat. Este pedig röplabdáztam a többiekkel, egészen felejlődtek, mióta utoljára játszottam velük.

Hétfő

Ma elég betegnek éreztem magam, majdnem haza is mentem. De az a jó, hogy az intézetben van rendelő, ott adtak aspirint. Már jobban érzem magam, szerintem tegnap megfáztam kicsit, elég hideg volt.
Nagyon jó napom volt, beszéltem Jimmel meg Ahrennel is, azaz inkább kérdésekkel bombáztam őket. Na meg jó volt, hogy megvertük az amerikaikat a vízilabdában, Jim úgyis nagy sportrajongó, tudta értékelni.
Este megnéztük a Pillangóeffektus c. filmet a tévében, nekem eléggé tetszett.
Ezt a hírt pedig a Time magazinban olvastam. Összedőlt egy természetes boltív az Arches Nemzeti Parkban, talán múlt héten. Nem Photoshop...

17-mérföld -- 2008

Tegnap ismét Monterey-be mentünk a szokásos 17-mérföldes biciklizésre, egészen Carmelig. Akik követik a blogomat, azoknak nem újdonság, itt vannak a tavalyi kalandok. De azért majd rakok fel képeket, csak össze kell őket szedni.
Jens autójával mentünk, és Kwee-Yan, egy malájziai fiú jött velünk. Hiperintelligens a srác szerintem, és nagyon jót beszélgettünk. Eddig is kedveltem, de most még jobban. Egyetemre a Purdue-ra járt (Indiana), a doktoriját pedig a Stanfordon csinálta. Egy csomót mesélt Malajziáról, amiről egyébként előtte szinte semmit sem tudtam. Pl. a lakosság 65%-a maláj, a többi kíniai (ő is). A kínaiak odamentek kereskedni még régebben, így ők lettek a gazdagok. Aztán az angolok kivonulása után a maláj többség kormányoz, és egy csomó helyen kvóták vannak. Iskolákban, egyetemeken, részvények vásárlásakor stb. Kérdeztem, hogy honnan tudják (hivatalosan), hogy valaki kíniai-e. Azt mondta, hogy be van írva a személyibe. Vegyesházasság esetén a gyerek maláj lesz (malájnak jobb lenni), de egyébként hiába él a családja ott már három generáció óta, ő még mindig kínai. Mondjuk igaz, hogy az az anyanyelve, de akkor is. Persze a nagy választóvonal nem a nyelv: a malájok muszlimok, míg a kínaiak buddhisták vagy keresztények. Azért nyilván minden sokkal bonyolultabb ennél arrafelé, azt is mondhatnánk, hogy őrület, hogy micsoda keveredés és bonyodalmak vannak.
A biciklizés sokkal sportosabb volt, mint tavaly, mindenki megtáltosodott. Carmelben nem tudom, hogy mit csinálnak, de akármilyen ködös és hűvös az idő az egész úton, Carmelben mindig süt a Nap. A vízbe nem mentem be, rettenetesen hideg volt.
Visszafelé meglátogattuk Phil halétkezdéjét, ahol tengeri herkentyű levest ettem (cioppino). Minden volt benne, rák, kagyló, kalamári...

Dimsum

Mostanában többször is szóba került a színvakság. Azt a nagy felfedezést tettem, hogy bár a legtöbb ember előadásokon azt választja, hogy legyen az egyik adatsor piros a másik meg zöld, ez nem valami jó ötlet... Én kapásból ismerek féltucat színvak kutatót... A másik, ami erről eszembe jutott, az a magyar (és mondjuk az olasz) zászló...
Tegnap semmi különös nem történt, este olimpiát néztünk. Ma délben elmentünk egy kínai étterembe a többiekkel dimsumot enni. Ez a hagyományos kínai reggeli-ebéd. Olyasmi mint a tapas: kis adagokat szolgálnak fel, amit a vendégek elosztanak egymás közt. Volt köztük jó is, de alapvetően nem az én ízlésem. Kicsit túl egyszerű kaják, túl sok keményítővel. De azért érdekes volt, nem is kellett rendelni, a pincérek folyamatosan hozták a fogásokat, és csak azt kellett mondani, hogy kérjük-e vagy sem.
Utána mindenfélét intéztünk, boltba mentünk, olajcsere, Jens-nek hajvágás, ilyenek.
Hamarosan megyek lefeküdni, mert holnap hétkor indulunk Monterey-be.

Végre...

A tv-ben folyton csak azokat a versenyszámokat mutatják, ahol az USA is versenyez. De azt is elég szelektíven, csak az első hármat és az USA versenyzőt például. Viszont a férfi vízilabdások döntőjénél ez most épp jól fog jönni. Jó lenne, ha nyernénk... De végre van egy aranyunk is. Mondjuk nézegettem a minden idők olimpiai sorrendjét, abban Magyarország a 7., vagy valami ilyesmi. Az azért elég jó...
Tegnap este teniszeztünk egy kicsit Jens-szel, aztán meg főztem finom curryt, még kesudiót is tettem bele.
És két napja három mosómedvét is láttam ólálkodni, nagyon édesek voltak.

Giovanni

Tegnap dolgoztam... Tudom, meglepő, de tényleg nem történt sok minden. Vagyis annyi, hogy tegnap volt Giovanni utolsó napja. Elég szomorú volt, de azért még fogjuk látni, SF-ban kapott egyetemi állást. Este nagyon fáradt voltam, elaludtam az olimpia közben.

Látogatások keletre és nyugatra

Tegnap dolgozgattam, számolom a potenciális energia felületemet. Meg Ravival mostuk a kísérleti berendezést. Teljesen bevonta a rozsda az ablakokat, amit a lézer bele is égetett. Mindenesetre megvolt a kísérlet és elmélet összhangja. Este elvittem Bálintnak a Yagotól örökölt gyerekmatracot. Micsoda tranzakció... És cserébe kaptam finom töltöttpaprikát.
Ma reggel a bankban jártam. Egy pasas magyarázott a befektetési lehetőségekről. A végkövetketés, hogy egyelőre nem tudok befektetni, mert nincs annyi pénzem. De azért megérte, legalább elmondott pár dolgot.
Aztán volt egy szeminárium, ahol Temps tartott előadást. Nagyon jó előadás volt, majdnem mindent lehetett érteni. Monjduk nem égésekről adott elő, hanem a DNS fotofizikájáról. Aztán szokásos posztdok ebéd vele, azóta meg semmi különös.
Este bementem Berkeley-be, találkoztam Szeidllel, aki ismeri. Ettünk finom japán kaját (nem sushi), aztán átültünk egy ír sörözőbe, na meg jót beszélgettünk.
Egyébként valamiért nincs most olyan jó idő, mint általában. Remélem, hogy azért még nem ért véget a nyár!

Mt. Tamalpais

View Larger Map
Tegnap felbicikliztünk a Tamalpais hegy csúcsára, ami 784 m magas (mi 103-ról indultunk). Ez a csúcs a legmagasabb Marine County-ban, és nagyon jó a kilátás. Az egész öböl látszik, San Franciscoval együtt, bár tegnap sok volt a felhő. A bicikliút egy régi kisvasút vonalán lahad, amit már jó régen, a harmincas években megszüntettek. Jó kis menet volt, bár szerencsére felfelé nem volt különösebben meredek. Lefelé vicces volt, óriási kövek, murva, ilyenek, úgyhogy teszteltem a kerekeket meg a felfüggesztést. Nina és Ethan jött velünk egyébként.
Utána elmentünk Ethanékhoz, ahol Jen finom vacsorával várt mindenkit. Utána pedig muszáj volt játszanunk a Wii - Rock Band nevű játékával. Ez ugyanaz az interaktív játék, amit írtam már egyszer, csak most egy rock együttesben kell szerepelni. Van gitár, dob és vokál. A megfelelő gombokat a megfelelő ütemben kell lenyomni a gitáron, a dobon ütni az éppen következő színű dobot, és még pedál is van. Az éneklésnél a program figyeli a hangmagasságot. Persze zenélni nem lehet ezzel megtanulni, meg szerintem nem valami jó számokat válogattak össze, viszont egyáltalán nem könnyű. A dobon a könnyű nehézségi foknál nem jutottam túl (ha rosszul játszik valaki, akkor felháborodik a közönség és véget ér a koncert). A eggyel nehezebb nehézségi fokozatnál már tényleg egyszerre kell pedálozni és dobolni, jó gyorsan, és nem ment. Mondjuk nyilván gyakorlás kérdése. Ez a játék még ennek ellenére elég gagyi. Nem tudom, hogy milyen lesz pár év múlva... Talán akkor már rendes módon kell majd játszani a hangszereken. Meglátjuk.

Búcsúbuli

Tegnap este Jessicanal volt Yago búcsúbulija -- kedden utaznak el. Valószínűleg tegnap láttam őket utoljára. Alex és Victor is hamarosan megy el, Tim pedig csak 28-ig dolgozik az intézetben. Kicsit pihen, meg majd munkát keres. Lehetőleg az USA-ban... Adam is nemsokára elmegy, de novemberben visszajön egy interjúra. Itt akarja csinálni a posztdokját. Megértem. :) Szóval egy hónap, és nagy lesz a csend. Kíváncsi vagyok, hogy jönnek-e új emberek, és ha igen, akkor kik. Az utóbbi időben csak olyanok jöttek, akiknek már van családjuk és nem is Livermore-ban laknak, úgyhogy ők nem épültek be annyira a társaságba.
Jen elhozta a kiskutyáját, egy yorkshire terriert. Nagyon cuki kutyus, bár kisebb, mint egy macska, de mégis kutyának néz ki. Teljesen be volt pörögve, pedig alapállapotban is hiperaktív.

Ismét ingyen ebéd

Tegnap reggel bementünk Ravival elegyeket csinálni. Szörnyű meleg van, tisztára kedve lesz az embernek bemenni a munkahelyre, sokkal jobb az idő bent.
Este elmentünk Jens-szel kicsit vásárolni, vettem egy víztartályos hátizsákot biciklizéshez. Kipróbáltam, és sajnos eresztett. Ezért ma vissza is vittem, és vettem helyette egy másikat, ami majdnem ugyanolyan, mint Jens-é. Szörnyű, majdnem minden cuccunk ugyanolyan. De úgy tűnik, hogy mindig ugyanarra jutunk, előbb vagy utóbb.
Ma volt egy kis intézeti összejövetel, ingyen ebéd, ilyenek. Azt hiszem, hogy ez a hét az ingyenebédek hete. Jó volt, láttam két munkatársam feleségét/barátnőjét, az ilyen mindig érdekes. Egyébként a szokásos emberek voltak ott.
Lehet, hogy már írtam, mindegy, de kitaláltam egy kis számolós dolgot magamnak. Azt mondta Jim, hogy jó ötlet, úgyhogy most szabadidőmben ezzel bíbelődök.

Mexikói nap

Ma kétszer is ettem mexikóit. Délben egy interjúalanyt vittünk el enni -- Craig keres új embert Giovanni helyére. Este pedig a nyári diákoknak volt egy buli a Lake del Valle-nál. Jól sikerült, a fiúk fociztak, a lányok beszélgettek, sokan elhozták a gyerekeiket is. Ma egyébként az egyik manager megdícsérte a montréali előadásomat, azt mondta, hogy terrific volt. Tök jó.
Végül pedig mindenkinek ajánlok egy Montréal témájú weboldalt...

Keddszerda

Kedden dolgoztam, majdnem egész nap elegyeket készítettünk. Szerdán megpróbáltuk a kísérletet, de elrepedt az ablak. Mondtam Ravinak, hogy hallottam egy pukkanást és aztán láttam egy a gázt, ahogy kijön. Persze a héliumot nehéz látni szabad szemmel :), de gondolom a forró gáz csinálta valahogyan a gőzt, nem tudom, de láttam. Először senki sem akart hinni nekem, aztán szereztem egy tükröt, hogy meg tudjuk nézni, és tényleg. Szóval ma akkor szétszedés, új ablak, összeszerelés.
Tegnap előtt meglátogatott Bálint, jót beszélgettünk. Most még egyedül van, mert Juci a tervezett utazás előtt szült, két nappal. Jövő héten jönnek a babával (Bori) és a másik kislányukkal (Réka).
Tegnap délben elment az egész csoport ebédelni Dannel, a diákunkkal, akinek ma lesz utolsó napja. Ezen kívül kitaláltam magamnak egy kis projektet. Megkérdeztem Jimet, hogy szerinte jó ötlet-e, és azt mondta, hogy igen.
Este elmentünk futni, utána meg olimpiát néztünk, de elaludtam közben.

Apropó

Feltettem a manchesteri képeket is.

Montreal továbbra is

Akkor most folytatom a montreáli beszámolót. Az utolsó napokban nem működött az internet a szobánkban, ezért sem tudtam írni. A botanikus kertről még eszembe jutott, hogy volt egy csomó lótuszvirág. A leveleken pedig óriási cseppek ültek, és rögtön eszembe is jutott, hogy a doktori szigorlatomra meg is tanultam, hogy miért. A lótuszlevélen a csepp nem azért annyira kerek (azért olyan nagy a kontaktszög), mert annyira víztaszító lenne a levél anyaga. Kémiai víztaszítással (pl. olajos felszín) ekkora kerekséget nem lehet elérni. A levelen apró szőrök vannak, és ezeknek van ilyen hatása.

Na jó. Szóval csütörtökön Jens megtartotta az előadását. Tényleg izgult, de szerintem nem lehetett hallani, jól sikerült, és a kérdés-válasz is jól ment. Már nem emlékszem, de azt hiszem, hogy nem történt semmi említésreméltó. Este volt a bankett. Szerintem és mások szerint is közel botrányos volt. Egy vagyonba kerülta vacsora (nem én fizettem, de akkor is), és persze mindenki valami jó kis francia menüt várt. Ezzel ellentétben büfészintű kíniai kaját szolgáltak fel, lassan, és még csak jól sem lehetett vele lakni. Nem mintha a kaja lenne a központi dolog, csak hát ha egyszer van egy bankett, akkor szerintem nagyon ciki ilyet csinálni. Jellemző, hogy az egyik díjazott professzort a buli után egy sörözőben láttam enni! A legjobb az volt a bankettben, hogy a végén Pilling odajött elbúcsúzni, és még egyszer megdícsérte az előadásomat, főleg a válaszokat. Ennek nagyon örültem.

Mi találkoztunk Jens német haverjaival, aztán meg csatlakoztunk a többiekhez egy belga sörözőben. Valami szörnyű epres sört sikerült rendelnem, nem is bírtam meginni.

Pénteken kihagytuk a reggeli előadást, de aztán találtam egy érdekes szekciót. Délután végre meg tudtam nézni a posztereket, beszélgettem emberekkel. A poszterszekció után volt a búcsúfogadás, ahol Istvánnal beszélgettem leginkább.

Este elhatároztuk, hogy nem mehetünk el Kanadából úgy, hogy ne együnk egy igazán jó francia étteremben. Ravi, Jens és még pár másik emberrel el is mentünk, és hát nem bántuk meg. Az egyetlen rossz az volt, hogy az egyik lány fizetéskor teljesen megzakkant, és valamiért perceken keresztül számológéppel számolta, hogy mennyit is kell beadnia. Elég kínos volt, de leginkább érthetetlen. Még egy kicsit beültünk egy sörözőbe, aztán alvás.

Szombat volt az utolsó teljes napunk. Elmentünk a régi városnegyedbe, aztán meg az egyik szigetre megnézni a Bioszférát. Ezt Bucky tervezte a világkiállításra, és most egy gyerekeknek szóló természetvédelni múzeum van benne. A képeket a szigeten lévő kilátóból készítettem. A belvárosról még annyit, hogy helyenként teljesen döbbenetesen hasonlított a VI. kerületre. Persze egy idő után rájöttem, hogy ez nem véletlen: igazából mindkettő Párizsra hasonlít. Montreál egyébként nagyon változatos. A budapesti részen kívül van egy nagy felhőkarcolós része is, az egyetem környéke meg teljesen brit. Eddig mindig azt hittem, hogy Kanada az a "kis USA", ahol biztos minden olyan, vagy legalábbis olyan akar lenni, mint az USA-ban, csak nem megy nekik olyan jól. De ez (legalábbis Montreálban) egyáltalán nem így van. Minden teljesen európai, az emberek, az arcok, a testalkat, a ruhák, az ételek, a méretek. Teljesen otthon éreztem magam.

Még két dolog Montreálról. Mark Twain azt írta róla, hogy nem lehet eldobni úgy itt egy téglát, hogy ki ne verne egy templomablakot. Ez teljesen igaz, a város tele van templomokkal. A másik, amit én mondok, hogy a város tele van fantasztikusan jó szobrokkal.

Este még utoljára találkoztunk a Jens német haverjaival, vasárnap még sétáltunk egy kicsit (nem találkoztunk autógyújtogatókkal), aztán irány Livermore. A repülés jó volt, eltekintve attól, hogy mindkét gépen a motor mellett ültünk, ami nem csak hangos, de egyáltalán nem lehet kilátni az ablakon.

Ma rendes munkanap volt, de leginkább az ügyeim rendezgetésével foglalkoztam. Majdnem mindent sikerült elintéznem, holnaptól végre lehet rendesen dolgozni.

Itt pedig további képeket láthattok.

Montreal update

Szóval eddig vasárnapnál tartottam. Azóta történt egy s más. Hétfőn beindult a gépezet, előadások ezerrel. A híres Hottel előadást csak videókonferenciával tudtuk nézni, mert a nagyelőadó tele volt. Egyrészt a technika nem volt tökéletes, másrészt viszont az előadás sem volt annyira jó, túlságosan is elmerült a részletekben. Délben libanoni gyorsétteremben ettünk, egész jó volt. Délután folytatódtak az előadások, én a kinetika szekciót hallgattam leginkább. Háromkor eljöttem, mert már kezdtem eléggé izgulni a másnapi előadásom miatt. Még a fóliákon is kellett dolgozni, és ráadásul nullaszor próbáltam el... Este elmentünk egy olasz étterembe, éjfélig meg próbáltam összeszedni a gondolataimat. Magamban motyogva kb. 1 óráig tartott, mire végigmondtam az előadást. Csak az nyugtatott meg, hogy ez mindig így megy nálam.

Reggel hatkor keltem, gyors reggeli, és irány Pilling nagyelőadása. Nagyon jó volt, azoknak is tetszett, akik nem a témával foglalkoznak. Jim megjegyzése szerint ez volt az általa hallott legszerényebb plenáris előadás. Ugyanis Pilling nem arról beszélt, hogy ő miket csinált, hanem az általa is művelt területet mutatta be, saját és mások munkáján keresztül. Nem kicsit voltam büszke, hogy Turányi Tamást, Craiget és Jimet is citálta, sőt, még az én nevem is megjelent az egyik fólián, sőt, egy ábrám is. Persze aki az Brit Birodalom Parancsnoka, annak nincs szüksége bizonygatni...

A következő szekciót ugrottam, a kertben már fél óra alatt mondtam el az előadásomat. A szünet után jöttem, én voltam az első. Alison, egy régi ismerős volt a szekcióelnök. Az előadás elején volt egy kis beépített poénom. Az etanolról beszéltem, és bevetítettem egy kaliforniai benzinkút fényképét, ahol a tankra rá van ragasztva egy matrica azzal a szöveggel, hogy az etanolról bővebb információ a boltban található. Mindegy, ez most egyáltalán nem tűnik viccesnek, de sikerült jó ritmusban mondanom, úgyhogy kicsit nevettek. (Adam mesélte, hogy egyszer egy haverja egy olyan módszerről tarott előadást, aminek LSD a rövidítése. A srác a rövidítés elmondása után elmosolyodott, megrázta a levegőben az öklét, és megjegyezte, hogy "jeee, és nagyon pörgünk ám a laborban". A teremben néma csend volt, még csak arcizma sem rezdült senkinek sem. A srác teljesen darabjaira hullott, az egész előadása alatt nem sikerült kivergődnie a sokkból.)

Elég sok kérdést kaptam, és talán most először sikerült háromig, de legalábbis kettőig elszámolnom magamban, mielőtt válaszoltam volna. Mert általában előbb szoktam beszélni, mint gondolkodni... Hogy hogy sikerült? Mindeki azt mondta utána, hogy nagyon jó volt, és olyanok is gratuláltak, akiknek nem kötelező (mert hát Jens, Ravi, Jim stb. nyilván nem fogja azt mondani, hogy rossz volt).

Este jazzkoncertre mentünk, ami jópofa volt.

Ma csak délig voltak előadások. Egy indiai étterembe mentünk enni. Utána a botanikus kertbe vittek minket, ami nem volt rossz, de annyira jó sem.

Most meg itt vagyunk a szállodában, és Jens ideges. Neki holnap lesz az előadása.

Megnyitó

Tegnap délben ébredtünk, ami kaliforniai 9... Mindegy, lemaradtunk a reggeliről, úgyhogy kimentünk egy kávézóba. Délután kicsit csináltam az előadásomat. Este volt a regisztráció, megkaptuk a részletes programot. Utána egy domb tetejére vittek fel mindenkit, ott volt a nyitóceremónia. Elég sok emberrel találkoztam, de nem volt nagyon erőm a kapcsolatépítéshez, inkább csak Adammel dumálgattam. Az estét ismét egy sörözőben zártuk, de szerencsére 11-re már a hotelben voltunk.

Gyorsjelentés

Péntek este megérkeztünk Montreálba. Végre egy igazi város! És olyan üdítő, hogy az utcákon franciául beszélnek. Egy nagyon kedves libanoni taxis vitt a szállóba, jó nagy dugóban. A szállás szuper, nagy szoba, szép fürdőszobával.
Tegnap volt a Nők az Égésben workshop (amin Jens persze nem vett részt). Az angol rövidítés majdnem boszorkány... (Women in Combistion - WiC - witch). Érdekes volt, megmutatták, hogy hogyan kell tárgyalni, hogyan kell ülni, hogyan kell érvelni, hogyan nem szabad a férfiak megjegyzéseit magunkra venni. Megtudtuk, hogy milyen típusuak vagyunk -- én kompromisszum szerető és kooperáló vagyok, mint a legtöbb nő, alig volt valaki, aki versenyszellemű lett volna, páran pedig mindig a másik érdekeit tarják szem előtt. Aztán megtudtuk, hogy a nők sosem kérnek, ami szintén igaz. Egy kísérletben egy kis feladat elvégzéséért cserébe 3 vagy 10 dollárt lehetett kapni. Mindenki 3-at kapott, de aki megkérdezte, hogy mi a helyzet a 10-zel, annak 10-et adtak. A nők 2%-a, míg a férfiak 30%-a kérdezet rá...
Este elmentünk az épp folyó frankofon zenei fesztiválra, ahol felültünk egy óriáskerékre is. Nem szeretem a rapet, de a francia rap szerintem sokkal jobb, mint az angol. Caroline már jó előre kinézett sörözőket, ott vacsoráztunk, aztán átmentünk egy másikba. Teljesen be vagyok sózva, hogy tele vannak az utcák emberekkel még éjfélkor is. És az időjárás szuper, éjjel is meleg van, csak néha csöpög az eső. De most azt is szeretem.

Max

Délutánra készen lett az előadásom. Végülis nem lesz talán olyan rossz. De ennél érdekesebb, hogy megtudtam, hogy a diákunk vállára a Maxwell-egyenletek vannak tetoválva. Frappáns.
A másik, hogy az iTunes-ról mától le lehet tölteni mindenféle oktatási anyagot, ingyen. Most éppen egy vallástörténeti kurzust töltök le. Kíváncsi vagyok, meg megnézem holnap a repülőn. Most viszont alszom.