Főnökösdi

Ma bebizonyosodott, hogy a szociális képességek legalább olyan fontosak, mint a tudományosak. Ma interjúztattunk egy srácot, aki hihetetlenül furcsa volt. Majdnem két méter magas volt és legalább 100 kiló, de gyakorlatilag annyi bátorsága volt, mint egy kisfiúnak. Érdemes összevetni a múlt heti jelentkezővel, egy vállamig sem érő ázsiai lánnyal, aki nagyon jó fej volt és egyáltalán nem tojt be attól, ha kérdezték, illetve attól sem, hogy ő kérdezzen. A mai srác előadása siralmas volt, de nem azért, mert nem volt karizmatikus vagy ilyenek, hanem mert egyszerűen csak számokat darált le. Ráadásul egyetlen kérdésre sem tudott válaszolni, de úgy, hogy egyszerűen csak mindenre azt mondta, hogy nem tudja. Továbbá képtelen volt belehelyezkedni a kérdező szerepébe. Na jó, nem csámcsogok tovább rajta, mert szerintem a srác határeset beteg szerintem.
Végre befejeztem a számolásokat a stanfordi csoportnak. Kíváncsian várom a válaszukat. Továbbá kezdek belekóstólni a főnökösdibe, pedig még nincs is beosztottam... Ma például konkrétan semmit sem tudtam csinálni, mert interjú, meg repülőjegyfoglalás, meg ez meg az... Ráadásul Olivernek (akit rettenetesen bírok) még mindig sok kérdése van. Ma jöttem rá, hogy Craig miért olyan tartózkodó eleinte az embereivel... Ha nem az lenne, akkor ötpercenként a nyakára jártunk volna, és nem tudott volna semmit sem csinálni... Ezt még el kéne lesnem, hogy hogyan csinálják profin, mert én általában abba a hibába esem, hogy ha kérdeznek, akkor válaszolok, sőt, minél inkább szeretném, ha a kérdező megértené a választ. Craig ezzel szemben félmondatokbak és röviden válaszol, és a kérdező feladata, hogy ezt megértse. Ezzek sok időt spórol meg magának...