Filó

Ma nagyon érdekes élményem volt. Dan, a diákunk odaadta készülő cikkének első változatát, hogy olvassam át. Egyelőre csak a bevezető és a módszerek leírása van kész. Danről azt kell tudni, hogy most végzett az egyetemen (diploma), nagyon intelligens, sokat olvas, és nagyon tájékozott úgy általában. Aztán rájöttem, hogy ez semmit sem számít akkor, amikor az ember az első cikkét írja, ahogyan az sem, hogy az angol az anyanyelve. Délelőtt végigmentünk az egészen együtt, és gyakorlatilag teljesen át kell írnia. Egy kicsit azt hiszem elrontottam, mert néha nem tudtam megállni, hogy ne mosolyogjak azon, amiket írt, és persze láttam rajta, hogy ez nagyon rosszul érinti. De én is tanulok, legközelebb majd nem mosolygok, és taktikusabban keverem a kritikát a dícséretbe. És hogy ebben mi az érdekes? Hát az, hogy erről eszembe jutott az, amit az aktrajzon művelek. A rajzaimban pontosan azokat a hibákat követem el, amiket Dan a cikkírásban. Elveszik a részletekben. Nincs meg a gondolatok íve. Aránytalanok a részek és a részek kidolgozottsága egyenlőtlen. Lényegtelen dolgokról ír és néha a lényeg hiányzik. És ami vicces, hogy bevallotta, hogy nem írt vázlatot, ahogyan én sem vagyok képes bejelölni a fej, láb, derék stb. pontokat a rajzon, hanem durr bele. Nem tudom, hogy az, hogy most tisztán látom a másik oldalt segíteni fog-e a következő rajzoláskor, de majd megpróbálok erre is gondolni. Persze az igazság valószínűleg az, hogy a hibák megértése csak az első lépés.