Se liba, se malac

A liba: akartunk Márton napra libát sütni. Ugyan van liba, de csak fagyasztott és egész, és $60. Egyrészt drága, másrészt meg még Vízkeresztkor is azt ennénk.
A malac: be akartam oltatni magamat H1N1 ellen (sertés, malac, értitek), de nincsen oltóanyag, csak a veszélyeztetetteknek, azoknak is szűkösen. Hiába hirdetgetik a weblapjaikon a biztosítók meg az patikák. Nincs. (Ha esetleg van mégiscsak, írjátok meg, hogy hol légy szíves.) Nem pánikolok, de minek megbetegedni, ha nem muszáj.
Van egy jó kis szokás a laborban (gondolom más munkahelyeken is) ilyenkor Karácsony előtt. Kiraknak egy csomó kártyát, amin szegény gyerekek, néha felnőttek karácsonyi kívánságai vannak. Az ember kiválaszt a kártyák közül egyet, megveszi a rajta szereplő dolgokat, majd behozza becsomagolva az intézetbe. Idén először mi is választottunk két kártyát. Én egy idősebb nőnek fogok venni egy pulóvert, Jens meg egy kislánynak ceruzákat meg hasonlókat.
Csak hogy az élet nagy problémáiról is írjak: ma kiakadtam, mert megtudtam, hogy az amerikai Nutella más, mint az európai. Ez egyszerűen felfoghatatlan. Miért kell mindent megváltoztatni? Persze ebben több a cukor és a csoki és kevesebb a földimogyoró. Egyébként érezni is az ízén.
Megvolt az utolsó rajzóra. A tanárnőnek nagyon tetszettek az aktrajzaim, persze tudom, itt nem szokás olyat mondani, hogy jaj de rossz, meg nyilván úgy értette, hogy elsőre nem rosszak. De jól esett azért, meg bátorított, hogy csináljam tovább. Tényleg nagyon szeretem ezt a nőt (illetve nagyon megszerettem), olyan normális. Meg azt a nőt is megszerettem (Liz), akivel együtt rajzoltunk ezen a "haladó" kurzuson. Sok itt a normális ember, és az jó.
Azért is jó kedvem van, mert visszatért Adam. Vasárnap este érkezett, jövő hétfőn kezd. És az is lehet, hogy Ravi lakásába fog költözni, ami azt jelenti, hogy gyakorlatilag szomszédok leszünk.