Chicago

Mégsem jelentkeztem Chicagoból, mert lelombozott az út és nagyon nem volt jó kedvem. A repülés majdnem oké volt, eltekintve az utálatos turbulenciáktól. Az egyik csatornán lehetett hallgatni, hogy mit beszélnek egymással a pilóták és a földi irányítás. Megnyugtató volt, hogy azt csinálják, hogy az előrébb lévő gépek bemondják, hogy ahol ők vannak éppen, ott milyenek a turbulenciaviszonyok, így a hátrább lévő gépek el tudják kerülni a rossz helyeket.

A taxisok érkezéskor és távozáskor is nagyon jófejek voltak. Visszafelé egy szerb pasas vitt, aki élt Magyarországon 3 hónapig, az USA követségen dolgozott. Nagyon aranyos volt (pedig először megijedtem tőle, mert úgy néz ki, mint egy kidobóember, lassan már meg kéne szabadulnom ezektől az előítéletektől). 

Szóval vasárnap este elvittek vacsorázni, az jó volt. Hétfőn reggel beszéltem két emberrel, aztán jött az előadás. Nem volt életem legjobbja, és hát a közepén volt egy tűzriadó, ami miatt mindenkinek el kellett hagynia az épületet. Negyedóra szünettel folytattam is. Nem volt fogós kérdés.

Aztán kezdődtek a furcsaságok. Találkoztam két főnökebb pasassal, ők a mérnököktől vannak, nem a kémiásoktól (a kémiások majdnem mind kedvesek és normálisak). Mindkettő azt hitte, hogy posztdok állásra jelentkezem. Ezen eléggé kiakadtam. Hogy el sem bírják olvasni az állás címét, mielőtt leülnek valakivel tárgyalni. Persze nyilván fiatalnak nézek ki, senki sem vesz komolyan, ráadásul nő is. Egyébként egy nővel sem beszéltem, szerintem nincsenek is nők ezekben a csoportokban, kivéve a titkárnőket. Erre sikerült még rátenniük egy lapáttal, amikor enyhén derogatívan nyilatkoztak a kémia csoportról. El tudom képzelni, hogy milyen lehet a kapcsolatuk, ha nyíltan egy idegen előtt megjegyzéseket tesznek. 

A következő rossz benyomás az volt, hogy a nagyfőnök titkárnője elkeverte az időpontot, és nem volt ott. Szuper ez a hely, mit mondjak.

Aztán találkoztam pár kémiással, az jó volt. Jurij például, aki tőlünk ment át, teljesen lefogyott, megszabadult a szakállától, nagyon vidámnak nézett ki. Mindenki kedves volt, elmondták, hogy mit csinálnak, beszélgettünk. 

Ami zavart, hogy egy fiatallal sem találkoztam, vagy mondjuk eggyel, de ő posztdok. Mindenki legalább egy huszassal idősebb nálam, de inkább harminccal, kivéve egy pasast, de ő meg furcsa. Mindenki együtt ebédelt és kérdeztem, hogy hol vannak a posztdokok. Mondták, hogy nem tudják, hogy hogy van ez, de amikor jön egy új posztdok, akkor pár napig velük eszik, aztán lemorzsolódnak. Vajon miért... Magam elé vetítettem, hogy akkor ezek szerint nekem majd mindig ezekkel a fazonokkal kell ennem, az ő témáikról beszélgetnem... Elég riasztó. Semmi bajom egyébként azzal, hogy idősebbek, és tudok is velük valamennyire közös témákat találni, de csak ők... Ráadásul szerintem ez nem is egészséges, ha hiányzik bármelyik korosztály egy munkehelyről az baj, illetve mutatja a bajt. A csupa fiatal értelmetlen, a csupa középkorú csak harcol, a csupa idősebbnél hiányzik a lendület. Csak akkor működik, ha mindenki jelen van.

Este is beigazolódott a félelmem, amikor vacsorázni mentünk. Csak a pályázatokról volt szó, meg a milliókról, meg erről-arról, senki nem vette a fáradtságot, hogy mondjuk olyan témát indítson, amibe én is be tudok folyni, hogy mit szoktam csinálni Kaliforniában, hogy vagyok, család, hobbi, akármi. És persze én nem kezdhetem el nekik mesélni, hogy mostanában sokat biciklizek például, meg rajzolok. Az egyetlen igazán felém intézett kérdéssel is felsültem, bár igazából maga a kérdés volt lehetetlen. Hogy tudom-e, hogy ki indul Arnold helyéért a következő választásokon. Tudja a rosseb. (Ki az a rosseb egyébként?)

Első este az izgalomtól nem tudtam aludni, második este meg attól a szörnyképtől, hogy nekem akkor lehet, hogy évekig ebben a környezetben kell lennem. Persze nyilván most túlzok, de aznap este ezt éreztem. 

A következő nap csak cifrázott rajta. Tovább finomodott a kép a mérnökök és a kémiások ellentétéről. Rájöttem, hogy a mérnöki csoport semmit nem tud a kémiáról (ami nem baj, mi meg azt nem tudjuk, amit ők) és tudatlanságukat azzal kompenzálják, hogy kijelentik, hogy a kémia, meg az alapkutatás egy haszontalan dolog. Gratulálok. Ez egy olyan légkör, amit a jelenlegi helyemen sose tapasztaltam, itt mindenki sokkal jobban tiszteli a másikat és sokkal intelligensebb is annál, mint hogy ilyen hülyeségeket mondjon. Azért ott is volt pár normálisabb pasas.

Ebédnél találkoztam a nagyfőnökkel, akiről előző nap lemaradtam. Ismeri HIT-et az ELTE-ről. Kedves volt, vele tudtam beszélgetni.

Aztán még két ember és irány a reptér. Na igen, arra nem is gondoltak, hogy esetleg érdekelne a környék vagy valami... 

Szóval teljesen összezavartan és egyáltalán nem boldogan tértem vissza, azóta is vívódom, hogy mi ez az egész és hogy mi legyen. Próbálom minél több emberrel beszélni, meg hát az is lehet, hogy nem is kapok állásajánlatot, és akkor nincs is min gondolkodni. Mindenesetre a sztorimat hallva még senki sem mondta azt, hogy hát én bolond vagyok, ez micsoda csodás hely, mindenképp ragadjam meg az alkalmat. Még tudok más ellenérveket is, pl. nem állandó az állás, csak 2-3 évre szól. Nem akarok ott maradni örökre, de ez akkor is bizonytalanság. Aztán nem tudnak kezdőpénzt adni, nekem kell majd mindent felhajtanom magamnak. Közben kutatni is kéne és közben kicsit lökhárítóskodni a két csoport között. És az időjárásról még nem is értekeztem.

Hát ez van.