Irány dél!

Hétvégén lementünk délre. Most már a szinte szokásosnak mondható úton eljutottunk Monterey-be (jaj, az akvárium már megint kimaradt, de olyan gyakran járok arra, hogy majd arra is sor kerül egyszer :-), utána Carmelbe. Innentől kezdődött az új rész. Big Sur után, Nepentheben reggeliztünk (a wikipédiából most tudtam meg, hogy ez drogot, valószínűleg ópiumot jelent). Igazán nem rossz hely reggeli céljából... Láttunk útközben homokban fürdő elefántfókákat -- hihetetlen, hogy szinte hetente látok fókákat! Útközben megálltunk a Hearst kastélynál. Illetve csak a lábánál, a kastélyba nem lehet csak úgy felmenni, és aznapra már sajnos az összes jegy elkelt. Hearst volt az első nagy médiamágnás, gazdag családból származott, de szupergazdag a médiabirodalmával lett. Róla mintázták a Citizen Kane c. film (minden idők legjobb filmje a Times magazin szerint) főszereplőjének karakterét. A fickó a világ minden pontjáról összegyűjtött kincsekkel rendezte be a palotáját, az egész dolog egyedülálló a kontinensen. Mi azzal vígasztaltuk magunkat, hogy Európában viszont minden sarkon találunk egy kastélyt, azaz nem maradtunk le semmiről. Csodálatos tengerpartok és sziklák mellett mentünk, egészen addig, amíg el nem jutottunk a sziklájáról híres Morroba. Ez egy kisváros a tengerparton, kb. félúton San Francisco és Los Angeles között.
Este bementünk San Luis Obispoba, ahol megnéztük a régi templomot. Ez volt az első misszió Kaliforniában. Most is épp mise volt, egy nő teltház előtt énekelt, valami kreatív istentisztelet lehetett (ezt a kifejezést nemrég tanultam). A város meglepően szép volt, és meglepően nagy élet volt benne. Egy spéci étteremben vacsoráztunk, halat, utána átmentünk egy sörözőbe, végül pedig egy másik helyen hallgattunk egy kis zenét.
Másnap megnéztük Morrot kicsit jobban, ettünk egy mega reggelit, utána pedig a szárazföldön indultunk hazafelé. Két missziót is útba ejtettünk. Az első a San Miguel Arcángel volt, az autópálya mellett. Nagyon szép, egyszerű, hangulatos az egész. A templomot nem tudtuk megnézni, mert rossz állapotban van és veszélyes. Utána a San Antonio de Padua következett. Ennek az a különlegessége, hogy egy katonai bázis közepén fekszik! Nem is gondoltam, hogy beengednek, de egész simán ment. Hihetetlen mennyiségű parkoló katonai jármű mellett mentünk el, még tankot is láttunk. Rajtunk kívül gyakorlatilag nem is volt más. A misszió talán itt volt a legszebb, még a templomba is be tudtunk menni. Csend volt nagyon. A templom belső díszítése elég egyszerű, de szerintem ezek az egyszerű templomok sokkal szebbek, mint a barokk agyondíszítettek. A telepről kifelé menet kicsit eltévedtünk. A táj hihetetlenül szürrelális volt, valahogy az erdő foltokban ki volt égve, nem tudtuk eldönteni igazából, hogy "sima" tűz volt-e, vagy pedig valami katonai gyakorlat nyomait látjuk. Az egészet az tette izgalmassá, hogy kezdett kifogyni az autóból a benzin. Ja, apróság, de láttunk egy minitornádót! Kb. 20 méter magas lehetett és olyan fél méter átmérőjű, legalábbis a poroszlopból ez látszott. Nagyjából 50 méterre lehettünk tőle, és miután megláttuk, egy jó pár percig élt.
Szóval kijutva a telepről egy rettentő hosszú, hihetetlenül kanyargós út jött. Én vezettem, és dög fárasztó volt. Kanyargott is, meg keskeny is volt. Egy kicsit idegesek voltunk a benzin miatt, de egyébként megérte, mert annyira különleges volt az egész. Meredek falak, sárga hegyoldalak, érdekes növények, és végül lent a mélyben az óceán... Végülis nem fogyott ki a benzin, de nagyon sokára volt az első kút, és nagyon drága volt a benzin, de hát nem nagyon lehetett válogatni... (Egyébként fogyott már ki valakinek a kocsijából a benzin? Vagy ettől csak mindig fél az ember?)
Kis pihenő után felmentünk az autópályára. Egyszer álltunk csak meg, vacsorázni. Ugyanott ettünk ahol a múltkor a biciklitúra után, most kardhalat rendeltem. Onnan ismét én vezettem, és olyan 10-re már itthon is voltunk. Képek holnap!