Scharffen Berger

Tegnap volt az első németóra idén. Nagyon vicces volt. 15-en voltunk, sokan csatlakoztak a cikk hatására. Mindenki nagyon érdekes. Van pl. egy 80 év feletti nő, jól beszél, eredetileg német, de 12 éves korában kivándoroltak. Aztán van egy nő, aki Oroszországban született, de a mamája német és otthon németül beszéltek. Először Kanadába, majd ide jöttek. Aztán van egy öregúr, most róla nem jut eszembe semmi. Egy másik idősebb fazon, rövidgatyában, hosszú zokniban. Jött egy fiatalabb lány, a legfiatalabb egy 15 éves srác. Még két középkorú pasas is van, azok is jófejek. Az előző szemeszterben a tegeződés nem volt téma, de most, hogy egyes diákok idősebbek a tanárnőnél is, ezt azért meg kellett beszélni. Kedvencem, amikor németórán angolul tanulok. Mert hát nekem nem kell memorizálni a der Streber szót, viszont nem tudtam, hogy ez angolul overachiever.

Berkeley-t is utolérte a gazdasági válság: hamarosan elköltöztetik a Scharffen Berger csokigyárat egy olcsóbb államba. Most pedig mennem kell, fogtisztításra a fogorvoshoz.

Hét eleje

Nagyon hideg van, főleg estefelé. Viszont nem esik az eső. Ez nekünk pont jó, viszont kéne az eső a tározókba...

Ezen a héten eddig minden nap voltam a konditeremben. Ha más nincs ott, akkor német szövegeket hallgatok, amiket az internetről töltöttem le. Hasznosat a hasznossal... 

A számolásokkal majdnem készen vagyok, már csak egy részt kéne kibogoznom... Persze az is igaz, hogy már hetek óta csak mindig egy kis rész hiányzik... A hét második felében egyedül leszek bent a csoportból, mert a többiek elmennek Asilomarba konferenciára. Én idén nem megyek a határidő miatt, de annyira nem bánom, annak ellenére, hogy érdekes volt tavaly.

Tegnap egy áthelyezett manager volt szobájában szabadrablás volt könyvekből. Felpakoltam egy szép kis kupaccal, egész jók voltak, kinetika, égés, és még egy ismeretterjesztő könyvet is találtam a húrelméletről. 

Elkapartam a gesztenyém

Kicsit dühös vagyok. Kb. másfél hete vettem egy doboz gesztenyét. Ma megsütöttem őket, és mondjuk 50 szemből 5 volt ehető. A többi mind penészes volt vagy lett. A gesztenyét azonnal meg kell csinálni, mert különben megpenészedik?!?! Én azt gondolnám, hogy 1-2 hetet azért ki kéne bírnia. Nem tudja valaki? A pörkölt legalább jól sikerült. 

Délután elmentem a konditerembe megint (tegnap is voltam, de az nem számít, mert a buliban valaki sajnos a kezembe nyomott egy tányért süteménnyel...). Most sem volt túl sok időm, mert utána Kaffeeklatsch-ra mentem, de holnaptól legalább fél órát akarok edzeni (ma is volt annyi), de inkább többet, és leginkább minden nap... Majd tudósítok.

A kávézás jó volt, egy csomó új arc tűnt fel a cikk kapcsán (megjelentünk a helyi lapban, ha még nem linkeltem volna be). Sok itt élő német, osztrák, persze az órára nem fognak járni, de beszélgetni lehet velük vasárnaponként. 

Az Ökör Éve

Holnap van a kínai Újév, belépünk az Ökör Évébe. Remélem, hogy jót hoz.

Mostanáig nem tudtam írni, leginkább azért, mert nem ment az internet itthon. Tegnap elvittem a modemet és kicseréltettem, most minden O.K. Végülis már majd' két éve ketyeg folyamatosan, jól bírta. A kocsimat is elvittem, kicseréltettem a váltóban a folyadékot, a motorban a légszűrőt és a fékeket is megnézettem. Mindkettő még jóval 50% felett van, nincs miért aggódni.

Szerdán Ninaval, Ruth-tal és Felice-vel beültünk a thai étterembe, aztán meg ittunk egy martini koktélt. Jó kis este volt. 

Jessica-nak csütörtökön kivették a vakbelét. Már jól van, meg az egész nem volt egy nagy ügy, de azért persze utólag könnyű ezt mondani. 

Ugyanezen a napon egyébként egy külsősökből álló bizottság járt nálunk. Mivel Craig még mindig otthon van, nekem kellett őket szórakoztatnom a laborban. Kicsit izgultam, de jól sikerült (bár ezek az amerikaiak úgysem mondanak soha sem rossz véleményt).

Aztán még írtam egy újabb levelet a légitársaságnak, mert még mindig nem válaszoltak a levelemre. Most már 16 napos határidővel jött vissza az automatikus levél. Mindegy, én nem adom fel, várni meg tudok.

Jaj, tényleg sok esemény volt. Tegnap este Julie-éknál volt ismét buli, Eiza "baby shower"-e. Jól volt megszervezve, Julie mindig fantasztikusan készül az ilyenekre. A mennyezetről sok kis gólya lógott le, papírból kivágva, nagyon szépek voltak. Egyiknek-másiknak még egy kis batyu is lógott a csőrén. Volt egy kis játék, aztán ettünk, aztán ajándékbontás, aztán jött a desszert. Eiza hasa már nagyon nagy. Van valami, ami miatt nem tud rendesen szülni, úgyhogy császárral fog születni a baba, 2 hét múlva. Ez már fix.

Most éppen pörköltöt főzök, internetes videós szülői tanácsadással.

+/-

Ami jó, hogy hétfőn és kedden is voltam a konditeremben, meg hogy beiktatták Obamát. Ami rossz, hogy szenvedek a számolásaimmal és hogy elromlott az idő. Meg hogy alig megy az internetem, ezért sem tudtam írni rendesen. Most meg rohanok!

Russian River

Szombaton csupa hasznos dologgal voltam elfoglalva. Elvittem a kocsit olajcserére. Azt mondták, hogy a váltófolyadékot is le kéne cserélni, meg a szűrőt a légkondiban. Meg a fékeket is le akarom ellenőriztetni, úgyhogy lesz még egy menet. Bevásároltunk, ebédre finom tésztát csináltunk. Délután futottam is, leveleket írtam, elindítottam egy számolást, ilyenek.

Tegnap elmentünk Jens-szel és Ewaval a Russian Riverhez biciklizni meg megnézni a Russian River sörfőzdét. A biciklizés maga nem volt olyan jó, mert autók mellett ment a bicikliút és elég nagy volt a forgalom, de kárpótolt a gyönyörű idő. Jensnek van egy új kütyüje, egy biciklis GPS. Még nem "dolgozta fel az adatokat", de azt mondta, hogy elvileg tud olyan file-t készíteni vele, hogy a Google Earth-ben 3D-ben végig lehet követni a bicikliutunkat. Ha meglesz, akkor felteszem a file-t!

A sörözde nagyon jól nézett ki, a falakra pl. malátászsákok voltak felaggatva, meg csupa jópofa dolog. Kóstolót kértünk, ami azt jelenti, hogy kihoztak azt hiszem 13 féle sört, mindegyikből kb. fél decit... Hihetetlen, hogy milyen sokféle sört csinálnak Amerikában. 

Hazafelé beugrottunk Caroline-ékhoz meg Julie-ékhoz, mert nekik meg megtöltettük a csatos üvegeiket sörrel. Mellékszál, hogy Caroline-nak van egy macskája, és azért, hogy ne karmolássza össze a bútorokat, kis műanyag műkörmökkel kupakolják a macska karmát. 

Itt tavasz van!

Tegnap felfedeztem egy nagyon jó festőt -- sajnos úgy, hogy tegnap halt meg, 91 éves volt, és az erről szóló hírt olvastam. Andrew Wyeth a neve, és persze az, hogy még nem hallottam róla, csak az én műveletlenségemet mutatja: a 20. század közepének egyik legismertebb amerikai festője. De az is lehet, hogy az európai és az amerikai festészet nem nagyon kommunikál egymással, pl. Georgia O'Keeffe-ről sem tudtam sokáig (de aztán még azon a farmon is jártam Új-Mexikóban, ahol festett). Például a fenti képet nagyon szívesen megnézném élőben, szuper lehet az a sok fű, mintha egyesével lennének megfestve, meg a színek is nagyon jók.

Azért nem írtam egyébként az utóbbi napokban, mert nem történt sok. Kezdek visszatérni a sporthoz, kétszer is lementem "gyúrni", ma meg el akarok menni futni azt hiszem. Aztán úgy tűnik, hogy most már tényleg-tényleg fut a programom és azt is csinálja, amit kell neki. Már csak két hetem van arra, hogy befejezzem, de most úgy tűnik, hogy meglesz.

Craig küldött képeket a kislányáról, nagyon édes. Ja, egyébként a felesége is ír blogot, nagyon érdekes. Persze az ember nem feltétlenül kíváncsi minden részletre a főnökével kapcsolatban. 

Tegnap este Julie-éknál voltunk vendégségben, mert neki meg Sebastiannak volt születésnapja. Iszonyú finomat főztek, egy óriási darab marhahúst, pontosan jól (persze mérték a hőmérsékletét), volt hozzá kelbimbó, felszeletelve és olajon megfuttatva,vadrizs, gyümölcssaláta meg torta, amit Jessica készített. Sikerült szerencsére nem rettenetesen sokat ennem, egy kicsit tényleg jó lenni visszafogni ezeket az evészeteket.

Nill

Azt bezzeg senki nem kifogásolta, hogy a tegnapi bejegyzés nem is szólhatott keddről, mert akkor itt még csak kedd reggel volt...

A napokban (most akkor nem írok napot, mert úgyis elrontom) kaptunk egy levelet, hogy a hétvégén Burnie, a róka (Jim nevezte el így, mert hogy burn...) ismét tiszteletét tette az épületünkben. Bárcsak látnám egyszer! (Óhajtó mondat végére felkiáltójel dukál.)

A szmogriadó kapcsán ezt olvastam: A naptár szerinti páratlan napokon csak a páratlan rendszámú járművek, míg a naptár szerinti páros napokon csak a páros és a 0-ára végződő rendszámú járművek közlekedhetnek (rendszámtábla utolsó számjegye számít) a főváros közigazgatási határán belül, kivéve az M0-ás fővárosi szakaszát! Azaz: vasárnap a páratlan rendszámú, hétfőn a páros rendszámú autók közlekedhetnek. Ennek betartását a BRFK ellenőrzi.

Ennek kapcsán egyrészt az egyik, hogy miért gondolják, hogy a nulla nem lenne páros. A nulla páros, de erről van a Wikipédián egy szócikk is. Mert pl. Párizsban előfordult, hogy szmogriadónál nem tették hozzá, hogy a nulla is páros, és a rendőrök nem merték büntetni a nullásokat. Mondjuk elképzelem azt a beszélgetést, amikor a rendőr előkap egy papírt, és levezeti... Meg azt is írja a szócikk, hogy pszichológiailag (a reakcióidőt mérve) az emberek kevésbé gondolják a nulláról, hogy páros, mint mondjuk a kettőről.

És ha tehetitek, akkor páratlan rendszámú autót vegyetek, mert több a páratlan nap... De persze a legjobb a két autó.

Egyébként továbbra is ragyog a nap, reggel megsültem a kabátomban a biciklin.

Kedd

Próbálok akkor nem ismételni. Bár nem teljesen látom, hogy mit is írtam kétszer. Próbálok akkor nem ismételni. Haha.

Tegnap persze nem volt semmi, mi is lenne egy kedden, dolgoztam. Továbbra is 20 fok van, kint ebédelünk ragyogó napsütésben a betonkockákon. 

Első hétvége idén

Ismét a szokásos kellemes hétvége volt. Mondjuk szombaton egész nap takarítottam, kidobáltam a felhalmozódott újságokat, rendet raktam, porszívóztam. Most egész normálisan néz ki a lakás.

Este moziba akartunk menni, de ez meghiúsult, mert azért még érezni az időátállást... Mondjuk jó, mert minden reggel korán ébredek.

Tegnap 11 körül bementünk San Franciscoba. Tudom, hogy otthon meg lehet fagyni, de itt meg képzeljétek el, késő tavaszi meleg van, 20 fok, napsütés, kivételesen túl is öltöztem SF-ra. Mondjuk szerintem nyáron néha hidegebb van ott, mint tegnap. A parton parkoltunk és onnan biciklivel folytattuk az utat. A japán negyedben akartunk enni, de a kínai negyedig bírta Jens az éhséget. Bementünk egy kínaiba, de egy igaziba... Óriási terem, olyan kicsit, mint egy menza, majdnem csak kínaiak voltak. A konyhát nem akartam látni, a mosdó Jens leírása alapján is bőven elég volt. Nem értem ezt... De a kaja mindenesetre finom volt.

Aztán mentünk a japán negyed felé, néha kicsit meredek volt az út, de végülis biciklizni is akartunk. Végül a hippi utcában kötöttünk ki (Haight-Ashbury), sétáltunk egy sort. Végül a Magnoliaban kötöttünk ki (érdemes megvárni, hogy betöltődjön az oldaluk), ahol ittunk egy kis belga sört.

A többiek egyébként most hétvégén síelni voltak, de én nem bírtam volna magam hosszabb utazásra rávenni magamat a múlt hétvége után. Mostanra azért összeszedtem magam, meg meg is gyógyultam, jövő hétvégén lehet, hogy megyünk.

Repülés

Kicsit rázós volt a visszatérés, és csak most tudok írni azóta.

Hol is kezdjem. Valami olyasmit akartam írni (mert hogy ezt éreztem), hogy rettenetes ez a repülős utazás, túl gyors és túl személytelen, kilúgozza az embert, olyan, mintha eltűnne mindaz, ami előtte volt. Rossz. De ez alkalommal tényleg még annál is rosszabb volt, nem elég, hogy meg kell bírkózni az előtte és utána valóságával, még hozzácsapódott egy harmadik jelen is, az utazásé, ami kicsit hosszúra nyúlt. Öröm az ürömben, hogy lett egy ismerősöm ezalatt.

Szóval ott indult, hogy a Bp-Amszterdam gép több, mint 1 órás késéssel indult. Magyarázat alig, a hangosbemondón meg egyébként is érthetetlenné folynak össze a szavak. A stewardess biztosított róla, hogy elérem a csatlakozást és hogy segítenek meg minden. De hát ezek a fránya percek csak összeadódnak, és sehogy sem értük el a gépet. Megvárni meg nem vártak meg, viszont nem is segített senki. Ekkor fogtunk össze Judittal, aki Kaliforniában él szintén, már vagy 30 éve. Türelmesen kivártuk a sorunkat a tranzitban. Közölték, hogy ez nem egyszerű dolog, és hogy dolgoznak rajta. Igaz, hogy egy sorban mögöttünk álló pár kapott azonnal jegyet LA-be (business classon), és onnan SF-ba, de ez a mi nőnket nem rázta meg. Úgy tűnik, hogy már akkor pechesek voltunk. 

Végül minden tiltakozásunk ellenére egy másnapi Washingtonba induló járatra kaptunk csak jegyet, 1.5 órás ottani csatlakozással. A hotelt nem fizetik Amszterdamban, mert hát időjárás miatt késett a repülő. Vagy bombariadó. Szerintem meg a Malév össze-vissza kamuzik, én ott voltam és egyik sem volt... De hát mit lehet tenni. Bementünk Amszterdamba, kivettünk egy szobát, sétálgattunk, ettünk. Mondjuk nem voltam teljesen az időjárásnak megfelelően öltözve, továbbá félig megsüketültem, mert meg voltam (vagyok) fázva és ilyenkor a repülős nyomásváltozás nem a legkellemesebb...

Másnap kirobogtunk a reptérre. A gép csak egykor ment, de ez pont olyan időpont, hogy már semmit sem tudtunk csinálni a városban. Háromszor kellett átmennünk vetkőztetős ellenőrzésen, nem értem, hogy tudták ilyen ramatyul megcsinálni a beléptetést. Öv le, cipő le, csipog, nem csipog, undorodom magamtól, mert már két napja ugyanaz a ruha van rajtam, ilyenek. Az egyetlen fontos az lett volna, hogy kapjunk a csatlakozásra beszállókártyát. Nem kaptunk. Hogy miért? Mert az United. Persze, végülis ezt már Einstein is belátta, hogy a relativitáselmélet egyenes következménye (sőt, majdhogynem ekvivalens megfogalmazása), hogy X légitársaság nem tud Y-ra beszállókártyát adni. Micsoda őrület, a 21. században... Nem is csigázom tovább kíváncsiságotokat: lekéstük a gépet Washingtonban. Ez viszont tényleg triviális volt, főleg úgy, hogy elvileg sorban kellett volna állni beszállókártyáért.

Végül hajnali 1-re, 55 óra utazás után értem San Franciscoba. Itt mondanék akkor újra köszönetet Bálintnak, hogy kijött értem, meg Jucinak, hogy eredetileg felajánlotta... Örök hálám.

Azóta próbálok dolgozni. Kb. 1 napomba telt, mire kiderítettem, hogy hol is tartottam és hogy mit miért is csináltam. Olyan, mintha valami rettentő rozsdás ócskavasat próbálnék megindítani, szinte érzem, ahogy be vannak ragadva a fejemben a kerekek. 

Bent most egyébként elég nyugi lesz, a főnökömnek megszületett a kislánya. 

A másik, hogy a szünet alatt meg beszökött egy kisróka, mindenhol ki van rakva a fotója, nagyon édes. Azt senki sem érti egyébként, hogy hogyan került oda.